"Ez az ember akarja megdönteni Orbán Viktort" - Ismét Vona Gáborral foglalkozott a svájci sajtó

Újabb nyugati híroldal emlegeti esélyesként a Jobbik elnökét.

Miről szól a "vonaizmus"?

"A politika egyre kevésbé szól az ideológiákról, inkább gyakorlatiasabb lesz"

- mondta Vona Gábor arra a felvetésre reagálva, hogy a sikeres politikusok egyre inkább termékként kezelik a politikájukat, melyet saját márkájukkal látnak el - például macronizmus, trumpizmus vagy orbánizmus -, saját ars poeticáját pedig a következőképpen foglalta össze:

"Amennyiben létezik 'vonaizmus', annak középpontjában a következő kérdés áll: hogyan politizáljunk úgy, hogy az emberek többsége biztonságban és jól érezhesse magát saját hazájában, és családot tervezhessen?"

A Jobbik politikájával kapcsolatban arról beszélt, hogy a párt el szeretné érni a kelet-európai - közte nyilvánvalóan a magyar - bérek növelését, és céljuk, hogy több pénz jusson a hazai egészségügyre és az építőiparra. A cikk hangsúlyozza: a párt ezzel olyan problémás szociálpolitikai területekkel foglalkozik, "ahol Magyarország esetében tényleg szorít a cipő".

"Az az erősségem, hogy az embereket közös célok mellé tudom állítani, egyesíteni tudom őket"

- mondta személyes kvalitásiról a Jobbik elnöke, majd hozzátette: furcsán hangozhat ez egy Nyugat-Európában szélsőségesként elkönyvelt politikus szájából.

Svájci napilap: Orbán Viktor a Jobbikot tartja fő kihívójának

A svájci Neue Zürcher Zeitung is a Jobbik-Fidesz párharccal foglalkozik mai cikkében. A napilap a nyári plakátháborútól egészen az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által kiszabott, antidemokratikus bírságig veszi végig az eseményeket, és kiemeli: intézkedései tükrében Orbán Viktor egyértelműen Vona Gábor pártját tartja kihívójának.

A néppárti fordulatról

A Magyar Gárdával kapcsolatban a pártelnök megjegyezte: annak alapító nyilatkozatában szó sem volt a cigányságról vagy a zsidóságról, a szervezet a balliberális kormány elleni tiltakozásként jött létre.

A néppárttá válással kapcsolatban kifejtette, hogy a folyamat áldozatokkal járt, és néha drámai csatákat kellett vívnia házon belül, de sikerült meggyőznie a tagságot arról, hogy a szélsőséges nézeteknek immár nincs helyük a Jobbikban.

A több éves erőfeszítésnek hála a párt most a politikai centrumban foglal helyet, innen szeretné Vona győzelemre vezetni őket.

Az emberek változást akarnak

Arra, hogy a kutatások egyelőre második erőként jegyzik a Jobbikot, Vona Gábor úgy felelt:

a közvélemény-kutatóktól tudja, hogy míg régebben minden harmadik ember hajlandó volt válaszolni a kérdéseikre, manapság már csak minden tizenegyedik választó vállalja ezt.

"Magyarországon óriási elfojtott vágy él a változásra, nagy meglepetésben lesz majd részünk"

- fogalmazott a Jobbik miniszterelnök-jelöltje a 2018-as választásokkal kapcsolatban.

Német lap: a Jobbik középre mozdulásával a Fidesz kisodródott a szélsőjobbra

A német lap hosszasan foglalkozott a Fidesz Soros-ellenes plakátkampányaival, kihangsúlyozva, hogy a nemzeti konzultációs propaganda a "nemlétező Soros-terv" ellen irányult, és a társadalom hiszterizálása olyan bizarr dolgokat produkált, mint például a Pócs János fideszes képviselő által posztolt disznóvágási kép.A szerző kiemeli, hogy a kormány "szélsőjobboldaliság határát súroló propagandája" a magyar hétköznapok szerves részévé vált, és úgy véli: