Ezek ketten mindig utálni fogják egymást

A közel-keleti hidegháború főszereplői Szaúd-Arábia és Irán. Kapcsolataik időnként pozitívabb irányt vesznek, de nincs olyan közös ellenség, ami végleg egy platformra tudná terelni őket.

Egyesek hidegháborúról beszélnek a térségben, aminek Irán és Szaúd-Arábia a főszereplője. Nincs közvetlen katonai konfrontáció a két ország között, de éles harcot vívnak egymással a regionális dominanciáért, aminek részét képezik a proxy-háborúk is. A fő konfliktus ez a Közel-Keleten, de ehhez még számos másik is csatlakozik.

Az Öböl-menti válság: Szaúd-Arábia és Katar között súlyos törésvonal keletkezett, aminek az lett a vége, hogy a környező országok Rijád vezetésével blokád alá vonták a kis államot. A Muszlim Testvériség, mint nem állami szervezet, küzd a hivatalban lévő iszlám vezetők ellen, Egyiptomból kiindulva. Jemenben véres polgárháború dúl, Irak a saját kurdjaival került összetűzésbe, a szíriai helyzetről valószínűleg mindenki hallott már, ahogy az Iszlám Államról is, amely a közelmúltban szenvedett katonai vereséget. Az egyik legrégebbi konfliktus, ami a palesztinok és az izraeliek között zajlik, épp most kezd új hullámokat vetni Jeruzsálem miatt.

A főváros-vita hátteréről itt írtunk:

Trump még idén összeugraszthatja a Közel-Keletet

Az Egyesült Államok és úgy általában a világ inkább kitér a Jeruzsálem státuszával kapcsolatos kényes kérdések elől, ezt most felrúghatja Trump, egyértelműen állást foglalva az izraeliek mellett. A nyugati államok külügyminisztériumai eddig elkerülték, hogy akár csak gesztus értékű jelzésekkel, de elismerjék Izrael fennhatóságát a városban, a döntést az izraeli-palesztin béketárgyalásokra bíznák.

Szaúd-Arábia vs Irán

Ez a viszony nem mondható statikusnak, folyamatosan változik. Mahmud Ahmadinezsád (iráni elnök 2005-2013) még Rijádban találkozott Abdullah királlyal és karöltve sétálgattak, miközben nagybátyámnak szólította a szaúdi vezetőt. Sose volt nagy szerelem a két ország között, de tíz évvel ezelőtt a mostaninál jóval pozitívabb szakaszát élték a kapcsolatoknak.

A jelenlegi viszonyt a bizalmatlanság uralja, tetteikben a nyers birodalmi érdek a meghatározó. A Perzsa-öböl térségét három nagyhatalom határozta meg: Irán, Irak és Szaúd-Arábia. A szaúdiak voltak a legcsendesebbek, mert a másik kettő katonailag fejlettebb volt, egészen 2003-ig, amikor Irakot kiiktatta a nemzetközi koalíció ebből a háromszögből. Bagdad azóta sem tudott visszatérni a hatalmi egyensúlyba.

Az Öböl-menti válságról itt írtunk:

Megpróbáltuk megfejteni a közel-keleti helyzetet, de sokkal bonyolultabb, mint hittük

Miért vonták blokád alá Katart? Mik az igazi okok? Mik lehetnek a következmények? Irán-ellenes egységfront szaúdi vezetéssel vagy terrorizmus elleni harc? A katari nagyhatalmi ambíciókat akarják visszaszorítani? Donald Trump engedélye vagy rijádi agresszió? Újabb háború lehet a Közel-Keleten? Mennyire középkori módszer a blokád, van értelme az egésznek?

A helyzet paradoxona, hogy a nagyon erős Irak óriási veszély mindenki számára a környéken, de a nagyon gyenge Irak sem jó. A Daesh ezért tudott jelentős területeket kiharapni belőle. Washington politikája sokáig arra irányult, hogy szaúdi szövetséggel Iránt és Irakot elszigeteljék, így Bagdad és Teherán egymást tartsa sakkban. Ez a képlet 2003 után felborult, ráadásul az Iránt keletről határoló afgán tálibokkal is háborút kezdtek, ami szintén Teheránt erősítette. Az új erőviszonyokban Szaúd-Arábia egyértelmű törekvéseket tett arra, hogy az arab világ vezetőjeként lépjen fel.

Mindkettő hatalom úgy viselkedik, mint egy klasszikus birodalom. A saját ideológiájukat próbálják terjeszteni, ehhez szövetségeseket keresnek, minden lépésük arról szól, hogy befolyást építsenek a térségben. Proxy-háborúkat vívnak egymással, kihasználják a régió gyenge pontjait. Bonyolítja a helyzetet, hogy a Közel-Kelet viszonyait nem csak ők próbálják meghatározni, hanem az Egyesült Államok, Oroszország, Törökország és Franciaország is.

Szaúd-Arábia átalakulásáról itt írtunk:

A trónörökös felfalja a családot? - így néz ki a szaúdi Trónok harca

Hercegek, hivatalban lévő miniszterek rács mögött, rejtélyes helikopterbaleset, családon belüli leszámolás. Úgy tűnik, hogy Mohamed bin Szalman, az ambíciózus trónörökös tisztogatásba kezdett. Mi történik Szaúd-Arábiában? Felülírják a közel-keleti erőviszonyokat? Átalakul a királyság, de azt egyelőre senki nem látja, hogy mi lesz belőle. Elemzés.

Irán a síitákra támaszkodik, a szaúdiak ezzel szemben szunniták, vahabbiták (bár ők sosem jellemzik magukat így), Mekka és Medina őrzői.

Ideológia

Irán maga az ősi államiság, Perzsia és az évezredes múlt miatt kulturális felsőbbrendűség érzetük van. Szaúd-Arábia ehhez képest friss formáció, az 1800-as évekig az egységes állam csírája sem létezett a mai területén. Törzsek uralkodtak, akik néha szövetséget kötöttek, de soha nem szerveztek államot.

Rijád felsőbbrendűség-tudatát az adja, hogy ők őrzik a két legfőbb szent helyet (Mekka, Medina), így maguknak tulajdonítják azt a privilégiumot, hogy továbbvigyék a konzervatív arab tudatot. A vahhabita irányzat miatt ultrakonzervatívak és radikálisok, eszerint nem csak a hitetleneket kell megregulázni, hanem a nem elég jó muszlimokat is. Az ifjú trónörökös, Mohamed bin Szalman kitűzte céljául, hogy mérsékeltebb irányba tereli az államvallást.

Irán/Perzsia 1501 óta síita vallású ország, ez a kisebbség nagyjából 10-15 százalékot tesz ki az iszlám vallásúakból. Leegyszerűsítve a konfliktus ezen horizontját köztük, N. Rózsa Erzsébet szavaival: egy konzervatív szunnita szemében a síiták egész életében eretnek kutyák lesznek, míg Teheránban mindig le fogják nézni a sivatagban tevegelő szerencsétlen szaúdiakat.

Súlyos ellenpont, hogy Rijád ragaszkodik a konzervativizmushoz, míg a mai Irán a síita iszlám forradalomból született. Teheránban viszont nem kifejezetten síita forradalmat hirdettek, hanem iszlám forradalmat, hogy ne zárják be magukat a 10-15 százalékos skatulyába. A szaúdiaknak ez azért volt problémás, mert a királyuknak nincs felhatalmazása semmilyen vallási ügyben. Szekuláris dimenzióban uralkodik, a vallást csak felhasználja a legitimációhoz, de nem vallási személy. Így amikor az irániak iszlám forradalmat hirdetnek, pont a szaúdi trónt rugdossák. Ugyanez volt a Daesh vallási kihívása is Rijád uralkodója felé: ha Abu Bakr al-Bagdadi kalifának nevezi magát, akkor azonnal megkérdőjelezi a szaúdi király legitimációját.

Teherán a síita vallás hirdetése helyett inkább

„az ellenállás frontja”

terminológiát szereti használni. A törésvonal jól látható: ők kontra az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia imperialista szövetségének támogatói. Washington az elmúlt évtizedekben többször is megüzente Teheránnak, hogy rendszerváltást akar az országban. Irán Irak és Afganisztán példáján megtanulta, hogy ezt komolyan kell venni.

Irán stratégiai tervezését alaposan behatárolja, ha kinéz a saját határain, amit amerikai támaszpontok és egységek vesznek körbe (kivéve Irakot, onnan már kivonták a csapataikat, de a térképen máshogy szerepel).

Iránnak az sem tetszik, hogy szerintük Rijád finanszírozza a globális terrorizmust, amit általában szunnita szervezetek működtetnek. Fordítva ugyanez: a szaúdiak szerint a Hezbollah katonai ága terrorcsoport, amit Irán pénzel.

A térség háborúit is könnyen elhelyezhetjük vetélkedésük dimenziójában: Jemenben ellentétes oldalakat támogatnak, ahogy Szíriában is, Libanont majdnem sikerült káoszba süllyeszteni, ahol mindkettő fél bír érdekeltségekkel. Ezek mellett Irak különösen fontos Irán számára, mert a síita szent helyek szinte mind ott vannak, Teherán ellenőrzése alatt mindössze egyetlen ilyen található, Meshedben.

A konfliktust olyan szimbolikus kérdések is erősítik, hogy perzsa vagy Arab-öbölről beszélünk. Teheránban ebből komoly identitáskérdést csináltak, ráadásul a gazdasági és olaj-kérdést még meg sem említettük.