A HÖOK minimum 50 ezer aláírást gyűjt majd az európai nemzeti kisebbségek önrendelkezéséért

Tevékeny segítség a határon túli magyaroknak.

A kampány célja, hogy sikeresen megszólítsák a több mint 280 ezer magyarországi felsőoktatási hallgatót és családjaikat, valamint, hogy rajtuk keresztül pedig a mindennapok témájává tegyék a napjainkban is problémákkal küzdő kisebbségvédelem kérdését.

Elkezdődött az európai kisebbségi polgári kezdeményezés aláírásgyűjtése

Vincze Loránt, a FUEN elnöke kijelentette: az lehet a következő év jelszava, hogy a kisebbségek gazdagabbá teszik Európát. Hozzátette: meg kell győzni a többséget és az intézményeket, hogy a polgári kezdeményezés támogatásával ők is hozzájárulhatnak egy jobb Európához.Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kijelentette, hajlamos azt hinni, hogy az aláírások összegyűjtése csak egy technikai, szervezési, logisztikai kérdés.

Veres Márton, a HÖOK MSP kampány vezetője kifejtette: Első lépésben tájékoztatást fognak kapni a magyarországi tagönkormányzatok, hogy a kampány során milyen feladatok elvégzésében számít rájuk a HÖOK, ezt követően pedig Neptun üzenetekkel, rövid videókkal és egyéb kommunikációs módokon tájékoztatják a hallgatótársakat kezdeményezésről és az aláírás lehetőségéről.

Az első kitelepülésre január 18-20. között kerül sor az Educatio Kiállítás keretein belül, ahol önkéntesek segítségével kívánják megszólítani a becslések szerinti 30-40 ezer látogatót és kiállítót. A kiállításon lehetőség lesz online aláírni a kezdeményezést az önkénteseknél.

Veres Márton hozzátette:

"Célunk, hogy a Kárpát-medence hallgatóinak aktivizálásával egy újabb aláírási hullámot indítsunk el."

Itt lehet aláírni a petíciót

Minority SafePack - One million signatures for diversity in Europe

Sign the petition and help provide a better future for the national minorities and language communities of Europe!

A Jobbik kiáll az európai nemzeti kisebbségek önrendelkezéséért

A jobbikos honatya felidézte: az európai polgári kezdeményezés azzal a céllal indult el, hogy az Európában élő nemzeti kisebbségek minél szélesebb jogköröket kaphassanak, többek között nyelvhasználatuk és szimbólumaik használata terén."Felesleges hangsúlyozni, hogy ez a kezdeményezés létfontosságú az elszakított területeinken élő nemzettestvéreink számára, akiket nap nap után korlátoznak alapvető jogaik gyakorlásában"- írja Szávay.