Gyöngyösi: helyet cserélt a Fidesz és a Jobbik a nemzetközi színtéren

A Jobbik egyik legfontosabb feladata lenne, hogy helyreállítsa Magyarország renoméját.

Gyöngyösi szerint az elmúlt hét évben az országot lejáratták, partvonalra szorultunk a nyugati viszonyrendszert illetően. Emlékeztetett: 2010-ben a Jobbik keleti nyitást hirdetett az egyensúlyvesztés orvosolására. A keleti nyitást Orbán és Szijjártó a külpolitika középpontjába állította, de vad, és kontraproduktív módon, a nyugati kapcsolatok rovására.

Többek között ennek köszönhető, hogy a jó ügyek mentén sem találunk szövetségeseket: hiába volt igazunk az ukrán oktatási törvény vagy a román miniszterelnök akasztós kijelentése ügyében, mégsem találtunk szövetségeseket.

Gyöngyösi úgy látja, Magyarország nagyhatalmakkal kapcsolatos politikáját is koncepciótlanság jellemzi: a magyar-kínai kapcsolatokat kizárólag a kínai elképzelések hajtják, közben alig harmincéves embereket küldünk Pekingbe nagykövetnek, miközben Kínában a szenioritásnak komoly hangsúlya van. Hasonló a helyzet Oroszországgal kapcsolatban is: a kormány rendre támogatja az érdekeinket sértő oroszellenes szankciókat, közben tartalmatlan protokolleseményeket tart, amikkel viszont a maradék bizalmat is eljátsszuk a nyugati szövetségesek szemében - eközben a nagyberuházások többsége korrpciógyanús és átláthatatlan.

A szakpolitikus szerint a külpolitika mindenhol a stabilitásról, kontinuitásról szól, és nincs még egy olyan ország a világon, ahol a külpolitikát ennyire áthatnák a belpolitikai csatározások. Aki épp ellenzékben van, mindig szidalmazza az aktuális főgonosznak kikiáltott hatalmat, majd kormányra kerülve 180 fokos fordulatot véve a másik végletbe esik.

Gyöngyösi úgy látja, a Jobbik megítélése rengeteget változott az utóbbi időszakban.

"Most már eljutottunk odáig, hogy elmondhatjuk: bárhova el tudjuk juttatni a Jobbikkal kapcsolatos valós információkat. Ennek érdekében zártkörű nagyköveti reggeliket tartunk, ahová a nagyköveteket hívjuk el, de gyakran a diplomáciai hagyományoknak megfelelően egy szakdiplomata képviseli a nagykövetséget. Itt már kiegyensúlyozott a kép, legalább annyi nyugati ország képviselteti magát, mint keleti" - mondta.

Gyöngyösi szerint nem túlzás azt állítani, hogy a nemzetközi közvéleményben a Jobbikra egy középen álló néppártként tekintenek, amely a józan észt képviseli a szélsőjobboldalra kitolódott a Fidesszel szemben.

A teljes interjú itt olvasható.