Fernando Alonso megállapodott a McLarennel és a Toyotával: indul a Le Mans-i 24 órás versenyen

Szenzációs hír!

Alonso Forma-1-es csapata, a McLaren kedden jelentette be, hogy versenyzőjük az egyik Toyotát vezeti majd a legendás viadalon, június 16-17-én.

A spanyol pilóta emellett más sorozatokban is kipróbálja majd magát idén, noha a McLaren közleménye leszögezi, hogy versenyzőjük számára

"továbbra is a Forma-1 az elsődleges."

Alonso tavaly a Monacói Nagydíj helyett az Egyesült Államokban, az ugyancsak legendás Indy 500-on indult el, ahol - noha a verseny során vezetett is - 21 körrel a vége előtt, a hetedik helyen autózva kiesett. Idén pedig a Daytonai 24 órás versenyen vett részt a United Autosports színeiben, ahol szintén technikai hibák hátráltatták, végül a mezőny hátsó felében értek célba.

Az Indy 500-as vendégszereplésről itt írtunk:

Indy 500: Alonso drámája, egy brutális baleset, végül ex F1-es japán pilóta sikere

Szenzációs futamot hozott az idei indianapolisi 500 mérföldes verseny. A Formula-1-ből átugró Fernando Alonso háromszor is vezette a versenyt, majd nem sokkal a vége előtt elfüstölt a motorja. Volt egy óriási bukás, végül az a Takuma Sato nyert, akire kevesen fogadtak volna a verseny előtt.