2018. 02. 14. 09:34

Közel 10 órát várt a sürgősségin egy 77 éves asszony, akit mentő vitt kórházba

Több mint 9 órán át várattak a sürgősségin Debrecenben egy 77 éves szívbeteg asszonyt, számolt be az RTL Klub Híradója.

A nőnek kétoldali tüdőgyulladása van, a háziorvosa hétfőn utaltatta be a sürgősségire, ahová 19 órakor vitték be a mentők. A nőnek több mint 9 órát kellett várnia az ellátásra. 

"Iszonyatosan nagyon rosszul viselte, sírt, szinte mint egy gyermek. Volt olyan házaspár, akik délután 3 óra óta voltak ott, volt olyan középkorú úriember, aki 10 óra óta várt ott. Eszméletlen."

– nyilatkozott a csatornának az asszony szomszédja, aki elkísérte őt a kórházba.

A kórház tájékoztatása szerint aznap 102 beteg érkezett a sürgősségire, őket nem érkezési, hanem sürgősségi sorrend alapján látják el.

A kormánypárti Magyar Idők szerint a betegek szemléletmódjával van a baj.

Bognár Zsolt, a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság (MSOTKE) elnöke a lapnak elmondta:

"A társaság még az idén szeretne egy társadalmi szemléletváltási kampányt indítani, elsősorban azért, hogy a páciensek elvárásait a valós lehetőséghez igazítsák a sürgősségi ellátással kapcsolatban."

A sürgősségi osztályok kommunikációján is javítani szeretnének, ezért tréningeket tartanak majd.