Ők próbálják legyőzni Németh Szilárdot

A Közös Ország Mozgalom (KOM) Csepelt és Soroksárt magába foglaló budapesti 17. egyéni választókerület jelölti vitáján jártunk, ahol a Fidesz, nevezetesen Németh Szilárd nem tette tiszteletét, az ellenzéki pártok viszont képviseltették magukat.

A résztvevők:

Szabó Szabolcs – Együtt (2014-ben ő nyerte az itteni mandátumot, még az Összefogás jelöltjeként)

Németh Szilárd – Fidesz-KDNP

Bereczki Miklós – Jobbik

Tenk András – LMP

Bangóné Borbély Ildikó – MSZP-Párbeszéd

Dukán András Ferenc – Momentum

Csepel és Soroksár

A Fidesz számára fontos választókerületről van szó, itt indul a párt egyik alelnöke, Németh Szilárd. Az olimpiai tervek között rengeteg itteni fejlesztés szerepelt, amiket a pályázástól való visszalépés után is megépítene a kormány.

Németh Szilárd 2014-ben kikapott az Összefogás jelöltjétől, Szabó Szabolcstól, aki most az Együtt színeiben indul a választáson. Egyelőre úgy tűnik, hogy nem élvezhet olyan széleskörű támogatást, mint négy évvel ezelőtt: ezúttal az MSZP és a Párbeszéd szövetségén kívülre kerülve áll rajthoz. Az MSZP-P Bangóné Borbély Ildikót indítja, a Jobbik Bereczki Miklóst, az LMP Tenk Andrást, a Momentum Dukán András Ferencet.

A Gulyás Márton-féle KOM szerda estére szervezett vitát a Csepeli Munkásotthonba, ahova Németh Szilárd nem fogadta el a meghívást. Rajtuk kívül különböző minipártok is indíthatnak jelölteket, de itt csak a legerősebb jelöltek kaphattak teret.

Mekkora a Fidesz népszerűsége?

Gulyás Mártonék mozgalma több kritikát is kapott arról, hogy közvélemény-kutatásaikban felülmérik a Fideszt, amit a hódmezővásárhelyi polgármester-választás is mutat. Gulyás az este elején válaszolt ezekre a kritikákra, miszerint a számaik abban a tekintetben pontosak, hogy az emberek ezeket a válaszokat adják. Az ellenzéki szavazók rejtőzködése miatt lehet különbség a kutatások és a valós támogatottság között.

A 2014-es adatokat alapul véve Csepelen és Soroksáron verhető a Fidesz, ha létrejön valamilyen koordináció az ellenzéki oldalon. A szakpolitikai egyetértés adott: a Jobbik, az MSZP, a Momentum és az Együtt is korszerűsítené a HÉV-et, közparkot létesítene Szigetcsúcson, bővítené a gerincutat, fejlesztené a helyi egészségügyi szolgáltatást.

Együttműködés

A vita második fele már nem a helyi illetőségű kérdésekről szólt, hanem a következőről:

ha ekkora egyetértés van a jelöltek között, miért nem koordinálnak?

Bereczki Miklós a Jobbik részéről azt hangsúlyozta, hogy országosan ők a legerősebb ellenzéki párt, míg helyben ő a legerősebb ellenzéki jelölt, nem lép vissza senki javára, sőt, az ő javára kellene visszalépni a többieknek. Azt is hozzátette, hogy a Jobbik a XXI. századi pártokkal, tehát az LMP-vel és a Momentummal hajlandó együttműködni.

Bangóné Borbély Ildikó kicsit belekeveredett a kérdésbe, szerinte szükség van ellenzéki koordinációra, de majd a választók április 8-i döntése rákényszeríti a politikusokat az egyeztetésre, de az MSZP amúgy már bizonyította nyitottságát.

„Szükséges az együttműködés a Jobbikkal”

 - mondta Bangóné, de azt nem tudta, hogy erre milyen formában lenne szükség.

Tenk András az LMP részéről azzal érvelt, hogy a választók el tudják dönteni április 8-án, hogy melyik ellenzéki jelöltben bíznak a legjobban.

Szabó Szabolcs úgy látja, hogy az elmúlt négy évben már megmutatta, jól tudja képviselni a választókerületet, de szívesen visszalép, ha valaki bebizonyítja neki, nem ő a legesélyesebb jelölt és országos megállapodás születik egyes pártok között.

A momentumos Dukán András hasonlóan látja a helyzetet, de még azt is hozzátette, hogy szerinte az MSZP és a Jobbik a két legerősebb ellenzéki párt, így először nekik kellene egyeztetniük.

„Amennyiben az MSZP és a Jobbik megegyezik, a Momentum feláldozza magát”

 - ez volt az este legerősebb kijelentése.

A teljes vitát itt lehet visszanézni:

Slejm - a torkon ragadt politika

A TÖBBSÉG EREJE - Csepel - Soroksár (Budapest 17. választókerület)