Nem mondhatunk le egy jobb Magyarországról

Hosszan gondolkodtam azon, mit kellene, vagy lehetne írni most. Amit kellett, azt Balogh Gábor kollégám és barátom már megírta, így nekem az utóbbi maradt.

Magyarország választott, azt, hogy mit és hogyan, inkább nem minősíteném, és nem azért, mert nincs róla véleményem. Egyszerűen csak fölösleges.

Viszont van egy dolog, ami mindenképp kikívánkozik belőlem, és az - talán meglepő módon - a legőszintébb és legtermészetesebb hála érzése.

Hálás vagyok az elmúlt évekért, mert vitathatalnaul ez volt éltem egyik legkeményebb, de legszebb időszaka is, és nagyon sokmindent tanulhattam, mind emberileg, mind szakmailag.

Többek közt arról is, hogy mit jelent a felnőtt viselkedés és a felelősségvállalás, ezért írhatom le lelkiismeretfurdalás nélkül: semmit sem csinálnék másképp és nincs olyan gondolatom életem elmúlt szakaszából, amit ne vállalnék továbbra is.

Remélem, hogy ezzel így van az a politikai és emberi közösség is, amit volt szerencsém megismerni és aminek továbbra is büszkén lehetek részese, még akkor is, ha ezért egyesek most kárörvendő megvetéssel sajnálnak le, vagy tagadnak meg.

Mert minket nem egy párt, nem a gyűlölet, nem a pénz és nem is a hatalomvágy tart össze, hanem annak a Magyarországnak az eszménye, melynek csíráját különböző formában mind a szívünkben nevelgetjük: ahol nem a rettegés és a mesterséges szellemi sötétség az úr, és ahol boldog, békés, sikeres emberként lehet valaki magyar, függetlenül attól, hogy kik voltak a felmenői és milyen vallás nyelvén imádkozik Istenhez.

Nem lenne értelme tagadni, hogy ebbe a szellemi üvegházba a választók tegnapi döntése súlyos ágyúgolyóként csapódott be, de nem szabad, hogy ez bárkiben is megölje a hazaszeret és a magyarság iránti elkötelezettség gondosan nevelt virágait. Még akkor sem, ha elsőre az elkeseredett düh azt diktálja, hogy mi magunk égessük föl lekünk kertjét.

Könnyű lenne feladni, de igazán nagy, sorsfordító dolgok még sosem születtek elszánt küzdelem vagy keserves áldozatok nélkül, a fájdalomnál pedig kevés dolog tudja jobban felkorbácsolni az alkotói kedvet.

Márpedig nekünk ma a legfontosabb feladatunk, hogy hassunk, alkossunk és gyarapítsunk, ezerszer inkább, mint eddig, mert a jövőnket csak akkor vehetik el tőlünk, ha önként lemondunk róla.

Nagyon sokan, nagyon sokat dolgoztunk és elképesztően sok áldozatot hoztunk azért, hogy kiálljunk a saját igazunk mellett, és jobb hellyé tegyük nem csak a csonka hazát, de az egész Kárpát-medencét.

De, ha a Jóisten úgy látta jónak, hogy Magyarország még mindig nem lehet az az élhető, prosperáló hely, amivé a nemzet nagy gondolkodói több száz éven át álmodták, és amivé államférfiak tucatja próbálta formálni, akkor sem szabad hagyni, hogy legyűrjön minket a kétségbeesés.

Álljuk becsülettel a csapásokat, hiszen azok elől elhajolni úgysem lehet, és az ország vagy a világ bármely pontján éljünk is, ne mondjunk le arról, hogy lesz még egyszer olyan Magyarország, ahová érdemes lesz hazatérni, akár lelki, akár fizikai értelemben.

Másnap

Azt hiszem, soha nem voltam még ennyire másnapos. És ennek csak kisebb részben oka a tegnap elfogyasztott jelentős mennyiségű égetett és egyéb szeszes ital. Ez a másnap más, mint a többi. Ez rettenetesen hosszú ideig fog tartani. De azt már az első gimis bulik óta tudjuk, hogy soha nem volt még olyan másnap, amelyik nem múlt el.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss