Hiba? Minden harmadik szavazatot elvettek, ha nem teszik, a jobbikos nyeri a szavazókört Marcaliban

Orbán Viktor 8 év gyakorlati teljhatalom után sem tudott megszervezni egy országgyűlési választást.

Az Index számolt be a Somogy megye 3-as számú választókerületében történt "banális hibáról", Marcali egyik választókörében ugyanis össze-vissza pecsételték a lapokat, és ennek következtében

727 szavazatból 241 egyéni jelöltre érkező szavazatot, azaz a voksok több, mint 33 százalékát érvénytelenítették.

Hihetetlen, de a marcali jegyző pecsétje még szombaton bennmaradt egy kisbuszban, amit csak vasárnap délben vittek vissza a szavazókörbe, utána pedig felváltva használták ezt is, és a szabálytalant is.

A lap arról ír, hogy a jegyzőkönyv vezetőjének csak az urnabontás után tűnt fel, hogy más pecsét szerepel egyes szavazólapokon, azaz rossz pecséttel lettek hitelesítve. A hiba következtében 241 szavazat lett érvénytelen. Steinmetz elmondása szerint az urnabontást követően megszámolták a szavazatokat, és a törölt szavazatok között többségében őrá érkező voksok voltak. Összességében ha nincsenek a törölt szavazatok, 9 szavazattal nyerte volna meg ezt a szavazókört is a városban, így viszont alulmaradt 44 szavazattal. A somogyi 3. számú kerület központja Marcali, a városban összességében a jobbikos jelölt gyűjtötte a legtöbb szavazatot.

A jobbikos jelölt megérti azokat, akik fel vannak háborodva, hogy egy ilyen banális hiba miatt veszett el a szavazatuk. Ilyen esetnek nem lett volna szabad előfordulnia.

A Jobbik megvárja a szombati végleges eredményt, amikor feldolgozzák a külföldről beérkező szavazatokat is, utána viszont a párt megteszi a szükséges jogi lépéseket – mondta Steinmetz.

Az Index megjegyzi, hogy ez az eset nem szerepel az NVI honlapján a rendkívüli események között.

Azért az milyen döbbenetes, hogy Orbán Viktor 8 év gyakorlati teljhatalom után sem tudott megszervezni egy országgyűlési választást.

Pedig ez még Kádár Jánosnak is sikerült anno.