2018. 04. 24. 12:18

Gulyás lehet az új Lázár

Gulyás Gergely lesz a kormánykommunikáció arca, ő állhat majd a mikrofon mögött a megújult kormányinfókon, ezzel "új szín, új hang" jelenik majd meg - értesült az atv.

Ez minden bizonnyal arra is utal, hogy az eddig frakcióvezetőként tevékenykedő Gulyásnak kijár majd a miniszteri pozíció.

Elődje Lázár János korábban azt üzente az őt váltó személynek, hogy

"én 112 kormányinfót tartottam, hajrá!"

Már biztos, Lázár János nem lesz miniszter

A politikus elmondta, a következő négy évet a választókerületének fogja szentelni, hozzátéve: emellé országos politikai feladatot vállalni nagyon nehéz.Az esetleges kormányzati szerepvállalására vonatkozó kérdésre közölte, 2014-ben a Miniszterelnökség vezetésére kapott felhatalmazást. Mint mondta, ezt a munkát elvégezte, és ebben a formában be is fejezte, ezt szeptemberben már jelezte is a miniszterelnöknek.

Lázár János nemcsak a kormányinfóról, de a kormányzatból is eltűnik és visszatér Hódmezővásárhelyre, így helyét új személy tölti majd be, akitől a miniszterelnök más látásmódot követel meg. Rajta kívül több személyi változás is lesz az új kormányzatban.

Tegnapi bejelentése szerint távozik az EMMI éléről Balog Zoltán is, akit Orbán Viktor arra kért, hogy jelöljön meg három személyt a megüresedő posztra, akik közül kiválaszthatja a leendő emberminisztert.

Balog Zoltán nem folytatja miniszterként, az EMMI helyett a Polgári Magyarországért Alapítvány élére áll

Balog az interjúban elmondta, hogy a választások után két hosszabb beszélgetése volt Orbán Viktorral, aki jelenlegi felépítésében szeretné megőrizni a tárcát, amivel a miniszter nem értett egyet, mivel túl terebélyesnek tartja az egészségügyet, oktatást, kultúrát és számos egyéb területet is magába foglaló minisztériumot.„Én az elmúlt hat évben beletettem a minisztériumi munkába, amit tudok, így ezt nem akarom folytatni"

A 24.hu ma arról írt, hogy Seszták Miklós fejlesztési miniszter távozását is valószínűnek tartják a Fidesz berkein belül, ahogy azon sem lepődnének meg, ha botrányai miatt Kósa Lajos tárca nélküli miniszter is kimaradna az új kabinetből. De kérdéses még Simicskó István honvédelmi, Trócsányi László igazságügyi és Fazekas Sándor földművelésügyi miniszterek pozíciója is.

Ezt támasztja alá az Index azon értesülése is, miszerint Gulyás Gergely nem a Miniszterelnökség, hanem az Igazságügyi Minisztérium élére érkezhet majd.

Akikkel pedig biztosan együtt dolgozhat a jövőben az Varga Mihály, Szijjártó Péter és Rogán Antal, akiknek szolgálatára továbbra is igényt tart a miniszterelnök.