Balog Zoltán nem folytatja miniszterként, az EMMI helyett a Polgári Magyarországért Alapítvány élére áll

Orbán ajánlotta fel neki.

Balog az interjúban elmondta, hogy a választások után két hosszabb beszélgetése volt Orbán Viktorral, aki jelenlegi felépítésében szeretné megőrizni a tárcát, amivel a miniszter nem értett egyet, mivel túl terebélyesnek tartja az egészségügyet, oktatást, kultúrát és számos egyéb területet is magába foglaló minisztériumot.

„Én az elmúlt hat évben beletettem a minisztériumi munkába, amit tudok, így ezt nem akarom folytatni”

- mondta a leköszönő miniszter, akit Orbán Viktor nem hagyott pozíció nélkül. Balog Zoltán a Polgári Magyarországért Alapítvány vezetőjeként folytatja munkáját. Utódjául három személyt is javasolt, akik közül a miniszterelnök választani fog kis létszámú kormányába, amiről a hétfői frakcióülésen azt mondta, hogy

"idáig vezette a kormányt, mostantól irányítani fogja."