Bár a 100 millió AIDS-es nigériaival való riogatást nem feszegette a kormánypárti lap újságírója, keménynek szánt kérdés is alig akadt az interjúban, Kásler Miklósnak így is sikerült beismeréssel felérő, vagy egyszerűen csak szakmaiatlanságáról árulkodó mondatokat kieresztenie fogai kerítésén.
Az egyik első ilyen a hagyományos értékek tisztelete kapcsán hangzott el. Kásler hitet tett amellett, hogy "a jövő épületeit csak a múlt stabil fundamentumaira húzhatjuk fel", amivel elvben egyet is érhetünk, ám az eddigi Fidesz-kormányoktól nem csak mi, de maga a leendő miniszter sem ezt látta. Mint fogalmazott:
"Fel kell készülnünk például a már zajló technikai forradalomra, a digitalizációra, amely meghatározza a jövőt például az oktatásban és az egészségügyben."
Ennek szükségessége minden, a gazdaság és a technológiai fejlődés iránt csak kicsit is érdeklődő magyar számára egyértelmű, ám az Orbán-kabinetek eddig nemhogy nem kezelték prioritásként a kérdést, de egyenesen levegőnek nézték az ezzel kapcsolatos aggodalmakat, melyeket akár szakmai, akár politikai alapon fogalmaztak meg a kormány kritikusai. Kásler akarva, akaratlanul is rávilágított erre az ordító hiányosságra.
A javarészt semmitmondó lózunghalmazból Kásler egészségügyi bérfejlesztésekkel kapcsolatos gondolatai emelkednek még ki intő jelként, és egyben utalva arra, hogy nincs teljesen tisztában azzal, mi zajlik az Országos Onkológiai Intézet falain kívül.
Bár a leendő miniszter szerint szükségesek a további béremelések és a társadalmi megbecsültség növelése - ahogy azt az egészségügyi dolgozók már hosszú évek óta követelik -, ám szerinte ez nagyrészt azon múlik, hogy a sajtó pozitívan mutassa be az ágazat működését, amin mindenképp változtatni szeretne:
"A sajtó egy része ugyan szereti felkapni a negatív történéseket, gyakran találkozunk a területen egészen méltatlan álhírekkel, de azért bőven vannak jó példák is az egészségügyben, amelyekre büszkék lehetünk, mégsem beszélünk róluk eleget."
Ha a riporter nem is, mi azért megkérdeztük volna, mit gondol ő álhírnek, mert a magyar kórházakban uralkodó, valóban méltatlan állapotokat, a riasztó orvoskivándorlást vagy a munkát ellehetetlenítő intézményi összevonásokat mi nem éppen ebbe a kategóriába soroljuk.
Az onkológus valószínűleg arról is lemaradt, hogy a kormány a választások előtt egyszer már ukázba adta a kórházigazgatóknak, hogy kötelesek pozitív intézményi hírekkel bombázni a kormánypárti sajtót, ami ennek ellenére sem aratott hatalmas sikert, ezért a valódi megoldások helyett talán nem ezen kellene erőlködni.
Kásler Miklós a múzeumi, könyvtári és levéltári dolgozók kapcsán akár komoly leépítésekkel járó racionalizálást is kilátásba helyezett:
"Meg kell nézni, mennyi emberrel látható el színvonalasan egy adott feladat, és akkor látható, hogy ehhez mennyi pénzre van szükség. Mert nem biztos, hogy a pénz kevés, lehet, hogy az ember sok, vagy nincs jól elosztva a munka."
A leendő miniszter az intézményi központosítást is felpörgetné, ami az elmúlt nyolc év tapasztalatai szerint pont a fejlődés ellen hat:
"De a szakmák csúcsán álló intézeteket nemcsak az egészségügyben kell megerősíteni, hanem például az oktatás és a közművelődés területén is, ahol szintén ki lehetne alakítani magas színvonalú centrumokat."
A leendő miniszter azt is szeretné, ha "a nagy állami intézmények lényegesen nagyobb szerepet játszanának például az oktatás-nevelés területén".
Az egyetlen, megnyugtatónak szánt gondolat az alábbi volt:
"Soha nem képzeltem magam tévedhetetlennek, ha egy döntésem utólag rossznak bizonyult, azt mindig igyekeztem kijavítani."
Reméljük, hogy Kásler Miklós valóban ehhez tartja majd magát.