2019-től a cafeteriából egyedül a SZÉP-kártya marad meg, minden más megszűnik. Köztük az Erzsébet-utalvány, a bérlet és az iskolakezdési támogatás is.
A Cafeteriatrend nevű szakértői magazin több mint 550 munkáltatóval készített, nem reprezentatív felméréséből az derült ki, hogy tízből kilenc alkalmazott járhat rosszul 2019-től, mert egyes vállalatok minden kárpótlás nélkül szüntetik majd meg a cafeteriát. A nagyvonalúbbak SZÉP-kártyára váltanak, ám ennek korlátozott felhasználási módja miatt sokan nem fogják tudni kihasználni.
"A kutatás alapján 8,65 százalék az, aki megtartaná nettó értékén ezt a juttatási csomagot"
- mondta el Fata László, cafeteria-szakértő. Amennyiben a munkáltatók meg akarnák tartani a bérekben az eddig cafeteriaként kiadott összeget, az 100 ezer forintonként 40 ezer forintnyi ráfizetést jelentene számukra.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség már jelezte, hogy a dolgozókat negatívan érintené a változtatás. A szavazás előtt levelet írtak minden parlamenti képviselőnek és a köztársasági elnöknek is, hogy
"ne vegyenek részt a nettó jövedelmek csökkentésében".
Bejelentették, hogy amennyiben a kormány ősszel nem visszakozik, demonstrációkat szerveznek majd.
A Szakszervezeti Szövetség listázná a cafetéria elvonását megszavazó képviselőket
Kordás László, a szövetség elnöke kedden Salgótarjánban sajtótájékoztatón ismertette: miután a kormány nem fogadta el javaslatcsomagukat, a törvényalkotási bizottság ülésén pedig nem kapott szót, így szeretnék meggyőzni a pénteki végszavazás előtt a döntéshozókat, hogy"ne vegyenek részt a nettó jövedelmek csökkentésében".