Klebelsberg Központ új elnöke: rossz tendencia, hogy sok 14-15 éves gyerek már éjszakai szórakozóhelyekre jár

Hajnal Gabriella a Magyar Időknek azt mondta: szívügye, hogy ezen a téren változás történjen

Szerinte a tankerületi központok létrejöttével sokkal stabilabb a rendszer, sokkal jobban, gyorsabban, hatékonyabban működik minden.

„A cél az, hogy mindenhol egyformán jó, színvonalas oktatás legyen megfelelő infrastrukturális háttérrel. Jelen pillanatban még vannak olyan iskolák, amelyek között nagy különbségek vannak, éppen ezért jobban kell segíteni a hátrányosabb helyzetben lévő köznevelési intézményeket. Minden gyermeknek meg kell kapnia a képességeit fejlesztő, személyre szabott, színvonalas oktatást, bárhol is éljen az országban. Ezen még dolgozni kell”

- jelentette ki Hajnal Gabriella a Magyar Időknek.

Hozzátette, hogy a régi Klik hirtelen megkapta az összes iskolát minden teherrel együtt, ezért voltak problémák a rendszerrel.

„A tanárhiány kapcsán azt mondta: ezen a téren nagyon jó az együttműködés a tankerületek között.A tavalyi tanévben is sikerült megoldani ezt a kérdést. Az elsődleges szempont az, hogy a szakórákat minden iskolában megtartsák. Idén már az első Klebelsberg-ösztöndíjasok is végeztek, és közülük van olyan hallgató, akinek még mindig keressük a helyét”

- magyarázta a Klebelsberg Központ új elnöke.

Hajnal Gabriella szerint „nem olyan rossz a helyzet, mint azt néhány helyen sugallják.” Úgy fogalmazott:

„Azt gondolom, hogy oda kell figyelnünk a szakos ellátottság biztosítására, és meg kell találni azt a stratégiát, amely biztosítja hosszú távon a pedagógusellátottságot. A médiában nagy hangsúlyt kapott, hogy például az egyik iskolában kémia-bármely szakos tanárt keresnek. Ez nem azt jelenti, hogy minden szakos tanárból hiány van az intézményben, hanem azt, hogy kémiatanárt keresnek, ezért a másik szakját nem határozták meg.”

A jövő iskolájáról azt mondta: a jó iskola az, ahova szívesen mennek be a gyerekek, szívesen tanulnak, ami azt jelenti, hogy élvezik azt az oktatást, amiben részük van. Nézete szerint ez ma az élménypedagógiával valósul meg.

„A kicsiknél a játékosság, a nagyobbaknál az informatikai eszközök jól megtanult használata visz előre. Mindebben a legnagyobb szerepe persze a pedagógusnak van. Kompetenciák fejlesztésére van szükség, mert mire kijön a diák az iskolából, már szakmák szűnnek meg, és több száz új alakul”

- vélekedett Hajnal Gabriella.

A tanulók túlterheltségéről azt gondolja, hogy az iskola mellett a szülők felelősségét is végig kell gondolni ebben a kérdésben. „Sok esetben ők maguk íratják be rengeteg különórára a gyermekeiket” – tette hozzá. Tapasztalatai szerint a kevesebb gyakran több, alacsonyabb óraszámban, kisebb ismeretmennyiséggel, ugyanakkor a fejlesztésre helyezett hangsúllyal sokkal jobban elmélyíthető a diákok később is kamatoztatható tudása.

Kérdésre a fiatalok drogfogyasztására kitérve elmondta: a megelőzés a legfontosabb, az, hogy a gyerekek megismerjék a függőségek veszélyeit. Ugyanakkor szerinte azt is látni kell, hogy a szülők felelősségét nem lehet megkerülni, mert ha otthon nem figyelnek kellőképpen a gyerekre, akkor nagyon nehéz dolga van az iskolának a megelőzésben. „De az biztos, ha az iskolában vélelmezhető, hogy a gyerek szokott drogot fogyasztani, akkor beszélni kell a szülővel, segítséget kell neki is nyújtani” – szögezte le.

Hangsúlyozta: nagyon rossz tendenciának tartja, hogy sok 14-15 éves gyerek már éjszakai szórakozóhelyekre jár.

„Nekem szívügyem, hogy ezen a téren legyen változás. A gyerekekre rendkívüli módon kell figyelni, mert ha megsérülnek lelkileg kiskorukban, vagy akár kamaszkorban, az negatívan hat a későbbi életükre”

– jelentette ki a Klebelsberg Központ új elnöke.