Munkaerőhiány: sem a munka, sem a pénz nem vonzó a Postánál

A Magyar Posta az elmúlt években nagy veszteségeket termelt.

Jelenleg mintegy 250 álláshirdetés található a Magyar Posta honlapján. A lappal közölték, minden erejükkel azon vannak, hogy a létszámot mielőbb feltöltsék. A legtöbb betöltetlen állás a fővárosban és környékén, illetve a nyugati határ menti településeken van. Hozzátették: a munkaerő-probléma nem csupán a Magyar Postát érinti, országosan jellemző a vállalatoknál, hogy nehezen találnak a megüresedett pozíciókra új dolgozót.

Tóth Zsuzsanna, a Postás Szakszervezet elnöke a Napi.hu-nak elmondta: egy kezdő kézbesítő minimálbért kap, ha pedig szakképesítést szerez egy vállalaton belüli tanfolyamon, akkor a garantált bérre ugrik a fizetése, ami bruttó 180 ezer forint. Ez nettóban 120 ezer forintot jelent. Szerinte nem jellemző, hogy bárki jelentkezne.

„A munkaügyi központokból is azt halljuk, hogy a Posta nem vonzó”

– tette hozzá.

Tóth Zsuzsanna ugyanakkor azt is mondta, ha valaki mégis munkába áll, az hamar rájön: ennyi pénzért túl sok munkát kell elvégezni.

A napi.hu emlékeztetett rá: a Magyar Posta az elmúlt években nagy veszteségeket termelt, bár a hivatalos eredménykimutatások rendre nyereséget tükröznek. A lap szerint ez annak köszönhető, hogy a kormány négy alkalommal is több milliárd forintnyi támogatást adott a posta működéséhez. A magyar állam a Magyar Posta Zrt.-nek méltánytalan többletteher jogcímen mintegy 13,4 milliárd forintot utalt át 2014 és 2017 között.

Tavaly már cikkezett arról a Világgazdaság is, hogy a Magyar Posta is munkaerőhiánnyal küzd, főleg Budapesten és vonzáskörzetében, valamint Nyugat-Magyarországon, illetve különösen az országhatár közelében vannak betöltetlen pozíciói.

A Postánál is súlyos a munkaerőhiány

A Magyar Postánál több mint 29 ezer ember dolgozik, de 300 főt azonnal fel tudnának venni - írja az mfor.hu. Folyamatosan hirdetnek médiumokban, a közösségi médiában és plakátokon is.A betöltetlen állások többsége Budapesten és környékén, valamint a nyugati határ menti településeken van, főleg kézbesítőket, postai ügyintézőket és csomagfeldolgozó munkatársakat keresnek.Lehet, hogy ez okozta Kovács kolléga problémáját?!