Közvilágítási mutyi miatt büntettek Szlovákiában, Orbán vejének üzlettársai is érintettek

A szlovák Közbeszerzési Hatóság közvilágítás-korszerűsítési pályázatok szabálytalanságai miatt büntetett meg felvidéki településeket. A több százezer euróra rúgó pályázatok győztesei Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak Eliosához kötődnek.

A szlovákiai Közbeszerzési Hivatal (ÚVO) 2017 augusztusában megvizsgálta öt település közvilágításról szóló közbeszerzési pályázatait, majd a megbüntette őket a versenytársak kiszórásának indoklása miatt. Az ÚVO 2018 áprilisában büntetőfeljelentést is tett az ügyben a szlovák Legfelsőbb Ügyészségnél. Az ügy érdekessége, hogy a korrupciógyanús mutyinak nemcsak a módszerei hasonlóak a Tiborcz-botrányként elhíresült ügyhöz, hanem személyi összefonódások is fellelhetők. Az esetet az Átlátszó írta meg a sme.sk tényfeltárására hivatkozva.

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, a Soros-ösztöndíjas Orbán Viktor vejének nemcsak Magyarországon voltak LED-világítással kapcsolatos érdekeltségei, hanem céghálót épített ki a Felvidéken is.

A nap vicce: „kemény versenytárs" volt Tiborczéknak a testvércég

A Magyar Nemzet február végi cikke írta meg, hogy Felcsúton Tiborcz István iskolatársának, barátjának és üzlettársának, Hamar Endrének cége, a Sistrade Kft. üzemelteti a közvilágítást. Ám nemcsak üzemelteti, hanem - sok más településhez hasonlóan - a pályázat lebonyolításában is segédkezett, melynek kivitelezését végül az U Light Kft. nyerte el.

Az összefonódások egyik kulcsfigurája Marián Jelinek, aki a 2015 februárjának végén alapított Elios Slovakia s.r.o. egyik alapítójának, az S Commerce s.r.o.-nak ügyvezetője és tulajdonosa. Az Elios Slovakia másik alapítója maga az Elios Innovatív Kft. volt, melyben ekkor még 50 százalékos tulajdonrészt birtokolt Tiborcz István cége, a Green Investment & Solutions Kft.

Marián Jelinek azonban az Elios Slovakiában meglevő érdekeltségen túl ügyvezetője volt a Spectrum Family a.s. nevű cégnek is, mely a felvidéki közbeszerzési botrányban érintett Infralux s.r.o. egyik anyavállalata volt.

A Spectrum Family felügyelő bizottságában ült Szlovákia egykori köztársasági elnöke, Rudolf Schuster. A volt államfő a sme.sk megkeresésére azt mondta, soha nem hallott a Spectrum Family cégről. „Nem emlékszem, hogy egy ilyen nevű cég felügyelő bizottsági tagja lennék. Az biztos, hogy ebben a vállalkozásban nem vagyok aktív” – mondta Schuster.

A korrupciós botrány szempontjából még nála is érdekesebb a felügyelő bizottság másik tagja, Dušan Kollár, aki az Infralux alapítója is. Kollár Alexander Rezeš milliárdos oligarcha (a balesetetző Eva Rezešová apja), a magyargyűlölő Vladimir Mečiar kormányának közlekedési minisztere, és Jozef Majský, bűnszövetkezetben elkövetett csalásért megvádolt vállalkozó munkatársa és barátja volt.

Orbán Viktor veje tehát nem volt túl finnyás üzlettársainak megválogatásakor.

A módszer

A szlovákiai hatóságok az Infralux kapcsán büntettek a közvilágítási projektben. Ahogy az Átlátszó beszámol, a kiírt pályázatokban közös pontja az volt, hogy a helyi önkormányzatok a sikeres szereplés legfőbb kritériumaként a legalacsonyabb árat jelölték meg. Ám az Infraluxnál alacsonyabb ajánlatott adott a Progress HL és az Alfex nevű cég is. Ekkor a települések további pontosításokat kértek a pályázóktól, például az izzók technikai leírásának részleteit. Ezt követően a két alacsonyabb összeggel pályázót kizárták, és Tiborcz üzlettársait hozták ki győztesnek. Az Infralux lámpáinak beszállítója a Tungsram-Schréder Lighting Equipment Co. Ltd colt, melynek magyarországi leányvállalata, a Tungsram-Schréder Zrt. az Eliosnak is szállított.

A szlovák Közbeszerzési hatóság vizsgálata viszont jogerősen kimondta: amennyiben a települések lehetővé tennék a cég számára a jelentéktelen formai hiba kijavítását, akkor több ezer eurót tudnának megspórolni a költségvetésükből. A szlovákiai Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) pedig nyomozást indított közbeszerzési csalás és az európai közösség érdekeinek megsértése bűntette gyanújával.

A felvidéki testvércég is „kizárásos alapon” nyert

Ahogy a felvidéki céghálóban megtaláljuk az idehaza „pofozógép” szerepet betöltő, vélhetően vesztes szerepre létrehozott U Lightot (hét esetben volt „versenytárs”, mindig épphogy az Elios fölé lőtte be a becsült költségeket), úgy megtalálható a Magyarországon a Tiborcz-cég ajánlatához képest néha drágább ajánlatokat tevő, máskor vele partneri viszonyban lévő GREP Green Public Lighting Zrt. is. Ők is létrehozták felvidéki testvércégüket, a Grep Slovakia s.r.o.-t. Ennek egyik alapítója Horváth Szilveszter, aki az Elios Slovakia egyik korábbi tulajdonosa és az Elios egyik serb cégének is ügyvezetője. A Grep Slovakia 2014-ben Jelka településen indult egy 240 ezer eurós közvilágítási pályázaton, mellette még egy cseh, a 27 éves múlttal rendelkező Eltodo nevű cég indult. A település a második körben itt is szigorított: a település tízéves garanciát kért az izzók gyártójától. Ezt a cseh cég nem tudta biztosítani és elbukta a közbeszerzést.

Az ÚVO vizsgálata azonban itt is megállapította: „a pályázatkiíró kérése, egy exkluzív tízéves gyártói garancia vállalása egy indokolatlan követelmény, amely súlyosan korlátozza a piaci versenyt”.

Mint arról korábban beszámoltunk, a hazai közvilágítási projektekben is adminisztratív okokra hivatkozva zártak ki alacsonyabb árajánlatot tevő versenytársakat.

Az Elios mint cseppben a tenger: akkor is a Fidesz-közeli nyer, ha drága

A 24.hu ma is újabb részlettel állt elő Orbán Viktor vejének korrupciós botrányáról. Kiderült, Jászberényben annak ellenére győzött az Elios, hogy ajánlatuk a három pályázó közül a legdrágább volt. Mondvacsinált, furcsa ürüggyel zárták ki a másik két aspiránst, akik nem is nagyon tiltakoztak ellene.

 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss