Nézze meg, mekkora halom pénzbe kerül Venezuelában egy kiló hús!

Szemléletes fotók a dél-amerikai ország hiperinflációjáról.

Mint arról beszámoltunk, Venezuelában elszabadult az infláció, mert az ország kizárólag olajexportból él, ennek az erőforrásnak az ára pedig az utóbbi években esik. Így a gazdaság gyakorlatilag összeomlott, a havi minimálbér 250 forintnak (nem elírás!) felel meg, élelmiszerekből és gyógyszerekből pedig hiány van. A hiperinflációt Venezuela szocialista vezetése képtelen kezelni, jobb híján levágtak 5 darab nullát a pénzük, a venezuelai bolivar végéről. Ami azért érdekes, mert korábban még csak három számjegy levágásáról volt szó. Emellett a pénz árfolyamát a közelmúltban indított állami támogatású kriptovalutához, a petróhoz kötik.

Az infláció júniusban meghaladta a 46 000 százalékot (igen, 460-szoros drágulásról beszélünk), az IMF becslései szerint azonban éves szinten meghaladhatja az 1 000 000, azaz egymillió százalékot (tízezerszeres drágulás).

Év végére egymillió százalékos lehet az infláció Venezuelában

A korábban tervezett három helyett öt nullát vágnak le a venezuelai pénznem, a bolivár végéről a hiperinfláció miatt - jelentette be Nicolás Maduro venezuelai elnök helyi idő szerint szerdán. A lépés vélhetően azzal áll összefüggésben, hogy az IMF előrevetítései szerint a dél-amerikai országban az infláció elérheti akár az egymillió százalékot az év végéig.

A hiperinflációról nekünk, magyaroknak is vannak tapasztalataink. Mivel az ország aranykészletét a háború végén elvitték, és az ország vagyona (ingatlanok, ipari létesítmények stb.) is óriási veszteségeket szenvedett, a korábban a világ legstabilabb valutájaként számon tartott pengő irtózatos elértéktelenedésbe kezdett. Az 1946 nyarán reggel táskában kiküldött fizetések délutánra semmit sem értek, a pénzt az utcán söpörték. És minden idők legnagyobb címletű pénzét, az egymilliárd bilpengős bankjegyet is ekkor kellett kibocsátani.

A Reuters fotósa most nagyon szemléletesen megmutatta, mekkora pénzhalmokat kellene kifizetni olyan alapvető fogyasztási cikkekért, mint egy kiló hús, egy szappan vagy egy tekercs WC-papír.

(A Reuters eredeti cikkében a bolivarban megadott összegeket cent pontossággal váltotta át dollárra, míg az MNB nem jegyzett bolivarárfolyamot. Az augusztus 16-i cikk szerint 1 amerikai dollár kb. 6,55 millió venezuelai bolivart ért, míg az MNB aznap 1 amerikai dollárt 284,49 forintért jegyzett. Az átszámítás során ezért mi úgy számoltunk, 1 forint 23 ezer bolivarnak felel meg.)