Az egyre durvább munkaerőhiány miatt vezetnék be újra a vasárnapi boltzárat

A fizetésemelések se javítottak érdemben a helyzeten. 

Orbán Viktorhoz fordul a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete. Azt kérik, a kormány vegye fontolóra a vasárnapi munkavégzés áruházi tilalmának újbóli elrendelését, akár részlegesen, nemzetközi mintára - írja a Magyar Idők. 

A kormánypárti propagandalap birtokába jutott levél szerint ez 

"enyíhtené a béremelések ellenére fennálló munkaerőhiányt, könnyítené a cégek működését, és azt üzenné Európának: hazánk a családok értékeit a haszon elé helyezi."

A KDFSZ 2019-től tartja lehetségesnek k a vasárnapi munkavégzés tilalmának ismételt bevezetését.

Legfőbb érvük, hogy dacára az elmúlt két évben végrehajtott nagyarányú béremeléseknek, az ezzel párhuzamosan bővülő lakossági fogyasztásnak, továbbra is égető probléma a boltokban a munkaerő­hiány, ami év végére csak fokozódhat.

A szervezet rámutat, hogy a nyár, illetve az iskolakezdés előtti bevásárlási szezon is egyértelművé tette, hogy a fizikai munkakörökben

kritikus a létszámhiány.

 Az érdek képviselet szerint legalább tízezer ember hiányzik az ágazatból.

Hozzáteszik: 

"a fizetések emelése már nem kompenzálja a hét végén vagy túlórában végzett munka szociális és egészségügyi hátrányait." 

Hangsúlyozzák, hogy a megfeszített tempó és  kiszámíthatatlan időbeosztások súlyosan terhelik a megfáradt dolgozókat, akiknek az is külön gondot okoz, hogy a magas fluktuáció miatt több ember felada­tait kell ellátniuk.

A vasárnapi boltzárat 2015 márciusában vezették be, ám alig több mint egy évvel később, 2016 áprilisában eltörölték. A döntés oka nem az volt, hogy a kormány jobb belátásra tért, hanem sokkal inkább az, hogy az MSZP népszavazást kezdeményezett a széles körben népszerűtlen intézkedés visszavonására. A kérdés benyújtását a Nemzeti Választási Iroda bejáratánál egy minden bizonnyal a Fidesz által kivezényelt nagy darab, kopasz férfiakból álló csoport botrányosan és törvénytelenül megakadályozta, ám Orbánék nem akartak ennél nagyobb politikai kockázatot vállalni, így inkább lemondtak a boltzárról.