A gyermekét sorosistának nevelő államtitkár után a Nemzet Professzora bukott le külföldi iskolával

Kásler Miklós csak a saját gyermeke esetében nem ragaszkodott a nemzeti neveléshez. 

Kásler egyik államtitkára, Szabó Tünde a héten került kínos helyzetbe, amikor a Facebookon osztotta meg a nyilvánossággal, hogy ikrei megkezdték a tanévet a  SEK Budapest International Schoolban, ahol nagyjából kétmillió forint az éves tandíj. A politikus később azzal utasította vissza a média érdeklődését, hogy gyermekeinek taníttatása "magánügy". Ami egyrészt az oktatásért is felelős minisztérium államtitkáraként minimum vitatható álláspont, másrészt e "magánügyről" éppen úgy értesült a közvélemény, hogy politikusi Facebook oldalán tette közzé. 

Egy vagyont fizet az Emmi államtitkára, hogy sorosista nevelést kapjon a gyermeke

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár sok ezer magyar szülőhöz hasonlóan a Facebookon adta tudtára a világnak, hogy gyermekei megkezdték az új tanévet. Az ikrek szép egyenpulcsiban feszítenek, amely arról árulkodik. szüleik rengeteg pénzt fizetnek, hogy nekik ne keljen állami iskolába járniuk.

Káslerről az Index derítette ki, hogy

gyermeke annak idején az általános és a középiskolát is a német nyelvű Deutsche Schuléban végezte.

A miniszer egyébként erről egy alkalommal azt mondta: az intézményben szembesült az "amerikai oktatási rendszerrel", amelyről "nagyon rossz véleménye" van, mert "otthon kellett sok mindent pótolni".

Nos, gyermeke valószínűleg nem osztja e vélekedést, mert

Kásler nagyobbik unokája is ugyanide jár, a kisebbiket pedig az Apple Tree Kindergarten & Nursery nevű magánóvodába íratták be.

Ahogyan tegnap is írtam: semmi rendkívüli, vagy elítélendő nincsen abban, ha jól szituált szülők, akik ezt megengedhetik maguknak, elit oktatási intézményekbe járatják gyermekeiket. Ez lényegében évszázadok óta így van, nem csak nálunk, de szerte a világon. És ez nem is kelt különösebb társadalmi feszültséget, ha közben a mindenki számára elérhető közoktatás is megfelelő színvonalú, amely az átlagos, vagy akár a legszegényebb családok gyermekeinek is megteremti a felemelkedés lehetőségét. 

A magyar oktatási rendszer azonban sajnos megközelítőleg sem ilyen, és az elmúlt napokban két olyan magas rangú állami vezetőről derült ki, hogy nem is bízik benne, akik részben ezért a területért felelősek. 

Ezek az esetek éles fényt vetnek a NER ordas képmutatására is, hiszen Szabó Tünde egy "multikulturális környezetet" fontosnak tartó, saját bemutatkozása alapján hardcore liberális iskolába járatja gyermekeit, ahol olyan szellemben nevelik őket, amely ellen a kormány állítólag elszántan, megalkuvás nélkül küzd. Kásler Miklóstól pedig az oktatás terén érdemi konkrétumok helyett eddig szinte csak hazafias és keresztény kinyilatkoztatásokat hallottunk. Az ezeket övező kretén liberális hiszti teljesen indokolatlan volt.

Ám a jó professzorról most kiderült, hogy saját gyermeke esetében sokkal fontosabbnak tartotta az idegen nyelv és a lehető legkorszerűbb tudás megszerzését - a vallásos és nemzeti nevelés terén pedig alighanem megelégedett azzal, hogy "otthon pótolták"

Tulajdonképpen még ezzel sem volna olyan nagy baj. Csakhogy a mai közoktatásban magyar gyermekek százezrei számára alig, vagy egyáltalán nem férhető hozzá a 21. században nélkülözhetetlen tudás jelentős része. A balliberális oktatási reformdüh, és az elmúlt nyolc év cinikus semmittevése után jó lenne, ha végre sem a morális és szellemi alapértékeket, sem a korszerű tudást nem kellene otthon pótolni. 

Amíg viszont az oktatás a soha véget nem érő kultúrharc mellék hadszíntere lesz csupán,

de közben a "maradi konzervativizmus" ellen szónokló liberális elit suttyomban egyházi gimibe járatja a gyerekét, a melldöngető keresztények és magyarok meg liberális külföldi iskolákba küldik csemetéiket, 

vagyis ameddig az egész magyar közéletet gusztustalan, nyálkás szmötyiként beborító álszent kétszínűség az oktatásügyünket is összekeni, addig esély sem lesz a változásra.