2018. 09. 10. 16:32
MTI

"A Fidesz nem tudja megvédeni az országot" - összehívnák a nemzetbiztonsági bizottságot

Az utóbbi napok több sajtóhíre is arra mutat, hogy a Fidesz nem képes megvédeni az országot - vélekedett hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Mirkóczki Ádám jobbikos országgyűlési képviselő, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke.

Ha már megvédjük az országot, talán nem kellene letagadni a titokban befogadott, menekült- és oltalmazott státusszal rendelkező embereket - mondta az ellenzéki politikus.

Hangsúlyozta, végre kell hajtani az abban az egyezményben foglaltakat, amely alapján be kell fogadnunk ezeket az embereket, de "nem kell azt hazudni, hogy nem tartjuk be, és ide nem jöhet be senki".

Emlékeztetett: ilyen módon érkezett Magyarországra az a férfi is, akit egy a hétvégén elkövetett szexuális kényszerítés miatt is keresnek a rendőrök. Hozzátette, a hatóságok hónapok óta nem tudnak a menekült hollétéről. 

Máskor is viselkedett már szeméremsértően az „illedelmesen kopogtató menekült"

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján az afgán férfi 2018. június 1-jén 22 óra 30 perc körül Budapest VII., Dohány utcában, illetve 2018. június 20-án a hajnali órákban szintén Budapest VII., Király utca és a Lövölde tér közötti területen szeméremsértő módon viselkedett - olvasható a rendőrség honlapján.

Az ellenzéki politikus szerint újabb bizonyíték mutatja, hogy a kormány pénzért bárkit beenged az országba, hiszen egy most megjelent oknyomozó írás szerint olyan állampolgárok is kaptak valamilyen státuszt, akik "finoman fogalmazva is nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek Magyarország számára", akár titkosszolgálati, akár alvilági kapcsolatok miatt.

Mint mondta, több párt is kezdeményezte már a nemzetbiztonsági bizottság összehívását, amit megpróbál jövő hétfőre megtenni; már egyeztet a Fidesszel, hogy ebben az időpontban ülésezhessen a testület.

Frissítés:

Az N1TV-nek megszólalt az ügyben Hargitai János a KDNP-, valamint Kocsis Máté, a Fidesz képviselője is.