Elindult a Sargentini-jelentés megszavazása utáni következő uniós lépés

Az EU soros osztrák elnöksége kézhez kapta az Európai Parlament elnökének levelét.

Az Európai Parlament elnöke nem örül a Sargentini-jelentés elfogadásának

Tajani egy rádióinterjúban azt mondta: most már itt az ideje, hogy baloldali vezetésű országokban is vizsgálódjanak, például Máltán, Romániában és Szlovákiában, ahol újságírókat öltek meg.Az EP elnöke szerint nem jó, ha kettős mércét alkalmaznak, hozzátette: súlyosabb dolgok történtek ezekben az országokban, mint Magyarországon, mégsem volt eddig vizsgálat.

A lap emlékeztet rá: az Európai Parlament a Sargentini-jelentés több mint kétharmados (ezt a magyar kormány továbbra is vitatja) megszavazásával megnyomta az indítógombot, annak megállapítására szólítva fel a Tanácsot, hogy Magyarországon fennáll-e az uniós értékek súlyos megsértésének az egyértelmű veszélye.

„Nagyon professzionális módon kívánunk eljárni. Alaposan megvizsgáljuk a dossziét, de túl korai lenne még megmondani, hogy mikor keríthetünk sort az első meghallgatásra”

- mondta Gernot Blümel a Bruxinfo kérdésére válaszolva.

Frans Timmermans, a Bizottság jogállami ügyekért is felelős első alelnöke szintén a lap kérdésére, azt mondta: valószínű, hogy a Tanács meg fogja keresni és be fogja vonni a Bizottságot a Budapesttel szemben indítandó eljárásba is, jóllehet, a lengyel ügytől eltérően az Európai Parlament volt a kezdeményező.

A Bruxinfo korábban úgy értesült: Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke nem szándékozik vitát nyitni a szerdai és csütörtöki informális EU-csúcson, Salzburgban a jogállami kérdésekről.

A lap továbbá azt írja, a Tanács jogi szolgálata az osztrák elnökség megkeresésére jelezte, nem áll módjában annak megállapítása, hogy az EP a jogilag helyes szavazási procedúrát választotta múlt héten, amikor a Sargentini-jelentésről voksolt. A magyar kormány már bejelentette, hogy az Európai Bírósághoz fordul jogorvoslatért.

Erre is költik a pénzünket: hatalmas kampány indul a Sargentini-jelentés ellen

"Széles körű tájékoztató kampányt indít a kormány, hogy mindenki előtt nyilvánvalóvá tegye: a Sargentini-jelentés hazugságokon alapul és politikai nyomásgyakorlás céljából, a szabályokat felrúgva szavazta meg az Európai Parlament" - írja a fideszes lap.A kormány televízió-, rádió- és internetes hirdetésekben is kifejti majd álláspontját.

A Tanács jogi szolgálata a Bruxinfoval azt közölte, hogy az EP-nek az uniós szerződés az eljárás kezdeményezésén túl semmilyen más szerepet nem juttat.