Ne halogassa, már most jelentkezzen be a gumishoz

Így is sokat fog várni.

A szokottnál korábban kezdődött az idén a téli kerékcsere szezonja, a gumiabroncsok az elmúlt évhez képest csaknem 5 százalékkal drágultak - közölte az Abroncs Kereskedőház az MTI-vel.

A közlemény szerint a cég 11 budapesti szervizében már most több mint 70 százalékos a szerelőállások kihasználtsága, és a nagy rohamot a következő hetekre várják.
    
Pollák Péter, az Abroncs Kereskedőház kereskedelmi és marketingigazgatója a közleményben elmondta, hogy a tavalyinál 20 százalékkal több szerelőállással készülnek a szezonra, mert arra számítanak, hogy a következő hetekben szervizeiket több tízezer autós keresi fel. 
    
Megjegyezte: az országosan tapasztalható munkaerőhiány miatt biztosan lesznek olyan országrészek, ahol csak jelentős, akár több hetes várakozás után tudják lecseréltetni a nyári gumit az autósok.

Alapjaiban remeg a rendszer, már gumicserére sincs magyar szaki

Úgy terjed szét a munkaerőhiány okozta válság az országban, mint Mészáros Lőrinc céghálója a közbeszerzési értesítőkben - és most már egyáltalán nem csak a magasabban képzett egészségügyi dolgozók vagy pedagógusok vannak terítéken, hanem olyan kétkezi szerelők is, mint a gumisok.

    
A gumiabroncsok az idén mintegy 5 százalékkal drágultak egyrészt a forint folyama, másrészt a gyártáshoz szükséges alapvető nyersanyagok - szénszármazékok, a szintetikus és természetes gumi, valamint az acél árának - újabb világpiaci növekedése miatt. Így két év alatt az áremelkedés egyes termékeknél elérheti a 10 százalékot is - áll a közleményben.
    
Az 1995-ben alakult Abroncs Kereskedőház Kft. több mint 30 gyártó termékeit forgalmazza, szezonális forgalma eléri a félmillió darabot. A több mint háromszáz szakembernek munkát biztosító cég jelenleg 7 saját tulajdonú kiskereskedelmi telephelyet, 4 bevásárlóközponti abroncsszervizt és két logisztikai raktárbázist üzemeltet.
    
Az Európai Gumiabroncs- és Gumigyártók Szövetsége (ETRMA) korábban közölt adatai alapján 2016-ban Magyarországon csaknem 2,4 millió új gumiabroncsot értékesítettek a gyártók, ami hétéves rekord volt.
    
A nyilvánosan hozzáférhető adatok szerint az Abroncs Kereskedőház 2017-ben 25,877 milliárd forintos árbevétel mellett 404 millió forint adózott eredményt ért el, az előző évi 22,396 milliárd forint nettó bevétel és 394,9 millió forint profit után.