Az idei elemzés fő megállapítása, hogy Magyarországon egyre mélyül a lakhatási válság, hiszen napjainkban országosan 2-3 millió ember él lakásszegénységben.
"A lakásszegénységben élők támogatásából a kormányzat egyre inkább kivonul, miközben egyre több költségvetési forrást szán a tehetősebbek lakhatására"
-állapítja meg a kötet szerkesztője, Pósfai Zsuzsanna.
Az állam kivonulása tetten érhető a magánbérleti piac ellentmondásaiban. Miközben magántulajdonú lakáshoz is egyre nehezebb hozzájutni, a formális albérleti piac is megfizettethetetlenné válik. Ez a folyamat pedig ahhoz vezet, hogy egyre több szegényebb család szorul a magánbérleti piac alsó, kizsákmányoló szegmenseibe (például uzsoraalbérletekbe, munkásszállókba).
Ezzel együtt a hazai lakásállomány minősége is nagyon alacsony, az energiaszegénység és a rezsivel kapcsolatos költségek terhe pedig ezzel összefüggésben is az egyik legnagyobb problémát jelenti.
A kormányzat az elmúlt években ugyan többet költött lakáscélokra, mint korábban, de a támogatásokat főleg a közép- és felsőosztálynak juttatták.
A rászorultsági alapon nem célzott kiadások kilencszer akkora összeget tesznek ki, mint a szociális alapon célzottak.
Pedig a lakhatási szegénység javítását szolgáló intézkedések, mint a rászorulóknak juttatott albérlet és rezsi támogatások, a lakásfenntartási költségek vagy tüzelőanyag támogatása, esetleg a kisösszegű tartozások kiegyenlítésében nyújtott állami támogatás elérhető lehetne a jelenlegi anyagi ráfordítások átcsoportosításával.
2-3 millió a lakhatási szegénységben élők aránya
Ma Magyarországon 1,5 millióan élnek súlyos lakásminőségi problémákkal rendelkező otthonokban. A 4,4 millió magyarországi lakóingatlan nagyjából 80 százaléka nem felel meg a korszerű műszaki és energetikai szempontoknak. Eközben minden harmadik háztartás, konzervatív becslések szerint 3 millió ember küzd a lakhatással összefüggő megfizethetőségi gondokkal. Nem tudja fizetni a lakáshitelek törlesztőit, a bérleti díjat, vagy a jövedelméhez képest irreálisan magas összegeket költ a rezsire.
Jelenleg a háztartások legalább 13 százalékának van 60 napon túli közműhátraléka, miközben 750 ezer végrehajtási ügy van folyamatban az éves GDP 7 százalékának az értékében. Ezen adatok tudatában már nem meglepő, hogy minden napra tucatnyi kilakoltatás jut.
A devizahitelesek válsága tehát akármennyire is szeretné ezt kommunikálni a kormányzat, nem mondható megoldottnak.
„A 2017-es és 2018 első félévére vonatkozó adatok, valamint a munkánk során szerzett tapasztalatok nem mutatnak pozitív változást a lakhatással összefüggő problémák kormányzati kezelésében. Továbbra sem látható szándék egy átfogó, a szociális különbségeket csökkentő lakáspolitika megalkotására, a jelenlegi széttagot, több minisztérium alá tartozó lakhatási ügyek megfelelő koordinálására”
– mondta el Szegfalvi Zsolt, a Habitat for Humanity Magyarország ügyvezető igazgatója, aki arról is beszélt, hogy a rászorultsági alapon ki nem osztott források az alacsonyabb jövedelmű háztartásoknál gyakran vezet az adósságok felhalmozódásához, váláshoz és egyéb olyan hátrányos élethelyzethez, melynek következtében elveszthetik lakásukat.
Uzsoraalbérlet és átmeneti otthonok között vándorló családok
Az idei jelentés kiemelt témája a hazai bérlakásszektor alsó szegmense, amely területen az utóbbi időben aggasztó tendenciák mutatkoztak. A Jófogás adatai szerint hazánkban az albérletárak 2010 és 2016 között országos átlagban 75%-al nőttek, az árak emelkedése pedig azóta sem állt meg.
A kisebb lakások átlagára még magasabb, ezért míg 2010-ben egy 30 m²-es garzonlakást 45 870 Ft-ért lehetett kibérelni, ma már átlagosan majdnem 85 ezer forintba kerül ugyanaz.
Eközben a legalsó jövedelmi tized, vagyis a népesség legalacsonyabb jövedelemmel rendelkező 10%-a háztartásainak átlagjövedelme azonban nem növekedett ekkora mértékben. A legalsó jövedelmi tizedben ugyanis az egy főre jutó éves átlagjövedelem 2010 és 2016 között 11,4% -al, míg az átlagos albérletárak ebben az időszakban 75%-kal nőttek. Ezek azok a háztartások, akiknek a piaci alapú albérlet helyett megfizethető és tartós lakhatási megoldásra lenne szükségük. Ennek hiányában azonban a piaci albérletekből kiszorulva ezek az emberek vagy az átmeneti szállást jelentő intézményekbe, vagy a piacon az utóbbi időben egyre hangsúlyosabb, piaci, kizsákmányoló lakhatási formákba, például „uzsoraalbérletekbe” kényszerülnek. A sokszor élhetetlen, nem megfelelő minőségű és gyakran kiszolgáltatott helyzetet jelentő alternatívák helyett úgy gondoljuk, hogy a célzott albérlettámogatás és a szociális bérlakásrendszer fejlesztése lenne a hosszú távon is élhető és fenntartható megoldás a hazai bérlakásszektorban élők és az onnan kiszorulók számára.
A jelentés első négy fejezete megtekinthető a Habitat for Humanity oldalán.
(A cikkben található képek a jelentést követő fotókiállításon készültek.)