Meg lehet tanítani facebookozni a nagyit, de először is le kell higgadni

A mainstream sajtó is felelős a fake news kialakulásáért? Az.

"És akkor még azt próbálták bemesélni, hogy ez a rohadt cigánylány nem eldobta a szaros pelenkát, hanem ő szedte össze!" - mesélte a minap a Jászai Mari téri trolimegállóban egy indokolatlan mértékben kisminkelt idős asszony, társa őszinte döbbenetére.

Rögtön világos volt, hogy mi a téma, ez itt:

A megtörtént eset egyszerre igazolja Pető Péter állítását, miszerint kulturális tőke híján lévő választópolgárok esetében a mémből is könnyen fake news válik, ahogy látszólag alátámasztja azt is, amiről Magvasi Adrián írt: hogy a nagymamát meg kell tanítani Facebookozni, mert védtelen a hamis információk áradatával szemben, ami jelen politikai térben komoly kihívás elé állítja az ellenzéket és a kormánykritikus sajtót.

Mentsük meg a nagyit a fake newstól!

Pető Péter írt egy izgalmas cikket a 24.hu-n Filippov Gábor "A hibrid ellenforradalom kora" című dolgozatára támaszkodva "A lájkok uralma a magyar demokrácia halála" címmel. Ebben számos elgondolkodtató és vitaindító állítás található, így például az, hogy "a választópolgárok egy részének nincs elég tőkéje ahhoz, hogy felismerje az álhíreket."

Utóbbi megállapítás első blikkre evidenciának tűnik, mégis vitatkoznék vele (írnék egy riposztot, ha már).

Részint azért, mert az egész internet-dolog meg nem értése, az információk szűrésére való képességek hiánya jelentős részben nem őket sújtja, legfeljebb őket sújtja igazán feltűnően.

A KSH Magyarország 2017 című kiadványából kiderül (persze tudjuk, csak annak a statisztikának hiszek, amit maga Churchill hamisított), hogy míg 2010-ben a háztartások mindössze 58%-a rendelkezett internet-eléréssel, addig tavalyra ez az arány már elérte a 82%-ot, ami azt jelenti, hogy csak Orbán kormányzása óta több millió olyan magyar kezdett rendszeresen netezni, aki korábban soha nem tette ezt, sőt, lehet, hogy még úgy ismeri ezt a kifejezést, hogy szörfölni az interneten. Csoda-e, ha egy olyan társadalom jelentős része képtelen feldolgozni a szembejövő információkat, amelyik egyáltalán 20 éve találkozott először kereskedelmi televíziózással? (És görgette tovább a "bemondta a tévé, tehát igaz" gondolatvilágot, ami nyilván már akkor sem volt pontos, mikor csak köztévé volt.)

Ez viszont nem generációs kérdés: az 55 és 74 év közötti magyar népességben az internetet nem használók aránya még mindig 40%-os, jóval az uniós átlag fölötti. Az internetpenetrációra sokan tekintettek társadalmi mobilizációs csodafegyverként, örömmel követték a statisztikák változását, csakhogy a hirtelen növekedés egyelőre úgy tűnik, legalább annyi veszélyt rejtett magában, mint amennyi előnye volt.

A politikai fake news esetében ráadásul már csak azért sem tekinthetjük elsődlegesen generációs kérdésnek a problémát, mert az idősebb korosztály eleve politikailag aktívabb, mint a fiatalabb generációk, ráadásul jóval elkötelezettebb is. Ezáltal az öregek jelentős része a Facebook révén olyan véleménybuborékokba kerül, amik legfeljebb megerősítik elköteleződését; akit eddig utáltak, még jobban utálni fogják, akit szerettek, még jobban szeretik majd, hogy ezt épp hamis információk révén érik el, politikailag a végeredményt tekintve tulajdonképpen mindegy, noha társadalmi szempontból semmi esetre sem szerencsés.

A Juhász Péter az melyik? A drogos feleségverő?

A fake news számszerűsíthető eredményeket leginkább a politikailag inaktívabb rétegekben képes elérni.

Márpedig az emberek jelentős részét egyáltalán nem érdekli olyan szinten a napi (napi?) politika, mint azt mondjuk egyes pártközpontokban vagy a szerkesztőségekben képzelik. 

Orbán legutóbbi magánrepülőgépes botrányáról például csak az emberek fele hallott, valószínűleg közülük sem sokan tudták volna megmondani, mi is történt pontosan. A politika pedig tesz róla, hogy ezeket a kevésbé elkötelezett, apolitikus, vagyis jó eséllyel véleménybuborékokon kívül eső rétegeket is elérje, ehhez pedig kétséget kizáróan a kormánypártok rendelkeznek a legkomolyabb eszköztárral. 

Hazudott a Ripost? Helyreigazított a Ripost? Kijött erről egy közlemény? Vajmi kevés embert érdekel. Ha véletlenszerűen rábökünk egy választóra, Juhász Péterről jó eséllyel nem a pártjának a neve, nem a Rogán Antallal szembeni hadviselése jut majd eszébe, inkább elgondolkodik, hogy akkor az most a drogos ember, aki veri a feleségét, vagy a másik, aki megölte az öreg szomszédját. Vona Gábor? Az régen jól megmondta a cigányoknak, de aztán buzi lett, arab, ráadásul köpönyegforgató. Félreértés ne essék: ez nem a választók lenézése, hiszen miért is volna bárkitől elvárható, hogy minden nap órákat szánjon a tájékozódásra, pláne ilyen unalmas, kiszámítható politikai környezetben? A fenti hamis információkat sem biztos, hogy elolvasta, vagy végighallgatta a tévében, sőt, viszont legalább húszszor szembejött vele, valami megragadt belőle.

Dühítő!

Egy dolog viszont mintha közös lenne apolitikus és politika iránt érdeklődő népszerűközösségiportálozó emberekben: a jelentős részük valamiért frusztrált, ideges, ráadásul ebben a lelkiállapotában nagyon szeret ítélkezni is. Valaki megkötötte a kiskutyát? Őt kéne lánccal felkötni a fára! Ellopott a fiú egy pénztárcát? Levágni a kezét! Még egyértelműbb a helyzet a politikai híreknél. Ha valaki utálja a kormányt, és kiderül, hogy a miniszterelnök egyik barátja már megint zsebre vágott néhány milliárdot, minimum felnégyelné, miután örökre börtönbe zárta Szibériában. Ha valaki kormánypárti, legszívesebben fejszével esne neki a képernyőnek, ha kiderül, hogy valaki már megint a kurva Soros György kottájából játszik.

Ennek okait talán csak egy komolyabb szociológiai tanulmány tudja feltárni (nem vagyunk például annyira rosszul, igaz, jól se, a KSH azt mondja, 2017-ben 10-es skálán 6,09 volt az élettel való elégedettségünk, miközben az alsó jövedelmi negyed háztartásainak 55%-a nem is rendelkezik interneteléréssel, tehát nem az ő véleményük jön szembe) ám hogy ez a valóság, azt nap mint nap láthatjuk, a jelenségnek pedig szépen alájátszik mind a politika, mind a sajtó, sőt, még fokozza is azt.

A pártok részéről ennek nyilván nem elegáns, de racionális okai vannak, a dühös tömeg biztosan nem áll át abba a táborba, amelyikkel szemben sikerült felhergelni, ráadásul elkötelezettebb lesz. A sajtó esetében talán a kattintásszám a magyarázat, de ez sem feltétlenül húzhazó rá minden esetre. 

A média felelőssége

Márpedig sajnos a kormánykritikus sajtótermékekre is jellemző, hogy olyan erőteljesen tolják a narratíváikat, hogy az végső soron egyedül a tömeg további hiszterizálására alkalmas. Tudjuk-e például, hogy az LMP-ben tényleg Hadházy Ákos volt a jófej, a többiek meg alkalmatlan fideszbérencek, így most már joggal utálhatja mindenki a pártot? Nyilván nem tudhatjuk, mégis akkora erővel lökte ezt a köztudatba a balliberális média, hogy az állítás alapvetéssé, megkérdőjelezése pedig szentségtöréssé vált.

És miközben kézzelfogható eredményt nem látunk, a folyamatosan hiszterizált tömeg saját elképzelései mentén hazaárulózással, köpönyegforgatózással, FideSS-ezéssel, csúti törpézéssel, akasztófázással, sorosbérencezéssel reagál minden egyes történésre. Ráadásul ha híján van a megfelelő ismereteknek, sokkal fogékonyabbá válik arra a fake newsra, ami saját elképzeléseit támasztja alá - sőt, nemcsak hogy fogékonyabbá válik, szinte igényli is azt, ha a valóság épp nem eléggé ütős, így válhatnak hirtelen népszerűvé hamis, de nyilván erős tartalmakat közlő oldalak, így lehetnek például rasszista pincérekből wannabe újságírók, linkelni még véletlenül sem fogok.

És így áll elő az a helyzet, hogy miközben a valódi sajtó (aminek ismérve nem az, hogy nekünk tetsző dolgokat ír, véleményünket alátámasztja, hanem az, hogy sajtóként működik: még ha sajátjainktól merőben eltérő értékeket is közvetít, nem állít tudatosan olyat, aminek nincs valóságalapja; ezt azért fontos közbevetni, mert a kormányzati álhírgyárak érve sokszor az, hogy "az Index is hazudik") elemi érdeke a fake news kiszorítása, működésével mégis épp megágyaz annak. A kilátások ráadásul még rosszabbak, ha figyelembe vesszük, hogy a hirdetési piac összeomlása, illetve Orbán Viktor szándékai miatt a normálisan működő sajtó éveken belül esetleg paywallok mögé lesz kénytelen vonulni, ingyenesen pedig szinte csak a hulladéktartalom marad hozzáférhető a tájékozatlanabb, vagy nem fizetőképes rétegek számára (részére), hogy aztán ez a massza tényleg egyetlen hatalmas dékás/fideszes nénivé álljon össze, aki történetesen kurva mérges.

Hogy a múltkori, kissé modoros címet idézzem: a nagyit tehát tényleg nem árt megtanítani Facebookozni, ahogy a szomszédnak is lehet szólni, ha valamit nagyon benézett.

De először is le kéne higgadni, és szemlélődni. Nyugalom.