Mire számíthatunk a trópusi Trumptól?

Interjú.

Rengeteg jelzőt olvashattunk már a sajtóban Jair Bolsonaróról: szélsőjobboldali, homofób, nőgyűlölő, trópusi Trump, hogy csak néhányat említsünk. Hova lehet helyezni az új brazil elnököt?

Európai szemmel megítélni a latin-amerikai politikai pozíciókat annyira nem egyszerű, ott máshogy néznek ki az itt megszokott oldalak. Azt kijelenthetjük, hogy Bolsonaro konzervatív gondolkodást visz. Bolsonaro hívő, de ezt sem a hagyományos értelemben mutatja ki, amikor kiderült, hogy ő lesz Brazília új elnöke, Facebook live adásban imádkozott egy kis szektás lelkésszel. Volt olyan eset, hogy nagyon durván sértegette a kongresszus egyik női képviselőjét, amiről videó is van, így ezeket nem lehet letagadni, nem a legjobb pillanatokban ragadtatta magát ilyenekre. A megítélése viszont nem egyszerű, mert a privatizáció és a cégek életét megkötő regulációk enyhítése nagyon neoliberális gazdaságpolitika, tehát a konzervativizmus keveredik a neoliberalizmussal.

Szélsőjobboldali?

Bolsonaro korábban azt fejtegette, ha fia meleg lenne, jobb lenne, ha valamilyen halálos baleset érné gyermekét. Arról is beszélt, ha meleg pár költözne a szomszédjába, kevesebbet érne a háza.

 

Bolsonaro a munkáspárti Maria do Rosarióval vitázott, amikor a politikusnőnek azt mondta, hogy „Én nem erőszakolnálak meg. Nem érdemled meg.” Brazília új elnökének négy fia és egy lánya van, de utóbbi kapcsán kijelentette, hogy csak pillanatnyi gyengeség miatt csúszhatott be.

 

Brazíliában 1964 és 1985 között katonai diktatúra volt, amiben Bolsonaro tisztként szolgált, azóta is büszke erre az időszakra. Amikor képviselőnek választották, arról beszélt, hogy ő visszahozná a diktatúrát, de ez a véleménye ma már valószínűleg nem irányadó.

 

Bolsonaro gyakran becsmérli a feketéket, az indiánokat és a kínaiakat is.

Sokan attól tartanak, hogy lerombolja a brazil demokráciát, mert büszkén tekint vissza a katonai diktatúrára, amiben tisztként szolgált.

Vannak ilyen félelmek, de nem gondolom, hogy megpróbálná felszámolni a demokratikus intézményeket. A választási győzelem után kijelentette, hogy tiszteletben tartja ezeket, meglátjuk, hogy milyen lépései lesznek.

Bolsonaro 1991 óta képviselő, korrupciós ügybe is keveredett, mégis elitellenesként tartják számon. A brazilok fellázadtak a korrupt politikai elit ellen?

Abszolút. Ezt nem csak Bolsonaro miatt mondhatjuk, a kongresszusi képviselők felét leváltották, a rendszer szimbolikus arcai kerültek ki a szenátusból és a kongresszusból is, nem véletlenül. A Petrobras-üggyel kapcsolatba hozott személyek közül szinte senkit nem választottak újra.

Vannak olyan vélemények, melyek szerint Lula da Silva megnyerhette volna a választást, ha kiengedik a börtönből, ez nem tűnik annyira elitellenesnek.

Ez nem igaz. Lula nagyjából annyi voksot kapott volna, mint Fernando Haddad. Haddad kihozta a maximumot ebből a választásból, Lula talán kicsit jobban tudott volna mozgósítani, de vélhetően ellene is Bolsonaro lett volna a befutó. Az embereknek nagyon elege van a Munkáspárt 14 évéből, bár az elmúlt 2 évben már nem ők voltak hatalmon, de sok probléma és korrupciós ügy is hozzájuk kapcsolódott, amit nem felejtettek el a brazilok.

Bolsonaro mennyire nehéz helyzetben veszi át Brazíliát?

A gazdaságban egy százaléknál kevesebb, de nullánál nagyobb növekedés van, ez nem sok, de legalább nem recesszió. A jövőbeli kilátások egy fokkal jobbak, 1-2 százalék közötti növekedést várnak, ami azért jócskán elmarad a 2000-es évekbeli 5-7 százaléktól. A legnagyobb probléma az eladósodottság, aminek nőnek a kamatterhei is. Eljöhet az a pillanat, amikor hitelt kell felvenni azért, hogy a kamatokat fizessék. Ez egy nagyon súlyos helyzet lenne, ami még nem történt meg, de közel járnak hozzá. Nem segít, hogy a legfőbb exporttermékeik alacsony hozzáadott értékű nyersanyagok a bányászatból vagy a mezőgazdaságból. Bár az olaj ára elindult kicsit felfelé, de még mindig alacsonyabban van, mint 5-6 évvel ezelőtt, ez komoly bevételkiesés, Bolsonarónak ezekre valamilyen megoldást kell találnia. Gazdasági tanácsadója a banki szektorból érkezik, felsővezető volt, komoly rálátása van ezekre az ügyekre, meglátjuk, hogy milyen irányba mozdulnak, de nem tartom kizártnak, hogy gazdaságpolitikailag sikeresek legyenek.

Izrael-barát

Az izraeli kormány részéről egyöntetű volt az öröm Bolsonaro megválasztása után, friss fejlemény az ügyben, hogy Bolsonaro maga is bejelentette: átköltözteti a brazil nagykövetséget Jeruzsálembe. Benjamin Netanjahu történelminek nevezte a lépést.

Hallhattunk tőle meredek ötleteket, például a fegyvertartás lazítását Brazíliában sokan nem tartják annyira jó elképzelésnek.

Nem egyszerű kérdés ez. A gengsztereknek már most is van fegyvere, az egyszerű embereknek nincs. Ha a bűnözők tudják, hogy bárkinél lehet egy Beretta, kétszer meggondolják, hogy mit csináljanak, ami csökkentheti a bűncselekmények számát, de akár visszafele is elsülhet. Abban nem vagyok biztos, hogy a fegyvertartás lazítása az alkotmánybíróságon át fog menni. A büntethetőség korhatárának lejjebb vitele viszont megvalósíthatóbb, 18-ról 16-ra vinnék le bizonyos tételeknél a határt. Nyugdíjreformra is lehet számítani, a nyugdíjkorhatár emelésével. Sok állami alkalmazott 55 évesen nyugdíjba megy, ami innen nézve hihetetlennek tűnik, ezen valószínűleg változtatni fognak. A kongresszus egyszer már leszavazta a nyugdíjreformot, Bolsonaro viszont azt mondta, keresztül tudja vinni, meglátjuk, sikerül-e.

Mi kell ahhoz, hogy megvalósítsa a terveit? Milyen korlátai vannak az elnöki hatalomnak Brazíliában?

Elnöki dekrétumokkal meg tud tenni jó néhány dolgot, de amikről az előbb beszélgettünk, azokhoz már kongresszusi jóváhagyás kell. Kérdés, hogy melyik pártokkal tud majd együttműködni, potenciális partnerek vannak, a konzervatív jobboldali pártok aránya 60 százalék körül van a törvényhozásban, de ennyire nem egyszerű a meghatározás, kérdés, hogy gazdaságpolitikában vagy társadalompolitikában ki melyik oldalon áll, de akár párton belül is lehetnek véleménykülönbségek az ilyen ügyekben, ahogy azt Amerikában is láthatjuk a republikánusok esetében. A brazil kongresszusba több mint 30 párt jutott be, viszonylag egyszerű a más frakcióba történő átülés vagy kilépés. Nincs kizárva, hogy a mostani felállás változik. Érdemes szövetségeket kötni, mert így nagyobb állami támogatáshoz lehet jutni. Bolsonaro különböző kormányzati pozíciókat oszthat azoknak, akik beállnak mögé, a következő időszak erről szólhat.

Mekkora mozgástere lehet Bolsonarónak a külpolitikában?

Bolsonaro a külpolitikában is erős témákkal kampányolt. Venezuelával szemben komoly fellépés jöhet, az is elképzelhető, hogy lezárja a határt a menekültek előtt, Bolsonarónak egyébként is nagyon komoly fenntartásai vannak a szocializmussal szemben. Brazíliában 8500 kubai orvos tevékenykedik, akik missziót végeznek, amiért a brazil állam fizet Kubának, Kuba pedig ezt továbbítja az orvosoknak, de a pénz jelentős részét vélhetően azért megtartják. Bolsonaro arról beszélt, hogy a kubai orvosokat azonnal kiteszi az országból, ezzel az a gond, hogy nincs, aki a helyükre álljon, százezrek vagy akár még több ember ellátását veszélyeztetheti. Bolsonaro kevésbé megértő politikus, inkább a Trumphoz hasonló kemény fellépés híve, a brazil külpolitika lehetőségei viszont sokkal korlátozottabbak, mint az amerikaié, mind katonai, mind segélypolitikai szempontból. Brazília nem juttat olyan jelentős mennyiségű segélyt Venezuelának vagy Kubának, amivel olyan fenyegető pozícióba kerülhetne, mint Trump. A más kiindulási pozíció viszont nem jelenti azt, hogy ne léteznének lehetőségek.

Mi várhat az Amazonasra?

Jair Bolsonaro utat építtethet az Amazonason keresztül, ami értelemszerűen fák kivágásával járna, pedig az itt található esőerdő kulcsfontosságú a Föld klímájában. Valószínűleg megszűnik az önálló környezetvédelmi minisztérium és új erőre kaphat a bányászat, valamint a fakitermelés, ami katasztrofális következményekkel hozhat magával.