Az uniós bíróság kimondta, hogy az Egyesült Királyság visszavonhatja kilépési szándékát

De nem fogja.

Az Egyesült Királyság szabadon és egyoldalúan visszavonhatja az európai uniós tagságának megszüntetésére vonatkozó szándékának korábbi bejelentését - közölte döntését az Európai Unió Bírósága hétfőn.

Mivel számos brit politikus, jogi szerv és a skót bíróság is annak megválaszolására kérte az uniós bíróságot, hogy visszavonható-e egyoldalúan a kilépési szándékról tett bejelentés, ezért a szervezet álláspontot foglalt a kérdésben.

A luxembourgi székhelyű bíróság ítéletében kimondta, az Európai Unió (EU) szerződésének 50. cikke szerinti kilépési szándék szabad visszavonásának lehetősége mindaddig fennáll, amíg az Európai Unió és az adott tagállam között megkötött kilépési megállapodás nem lépett hatályba, vagy amíg a bejelentés napjától számított kétéves időszak, és esetleges meghosszabbítása nem járt le.

A bíróság indoklásában kijelentette, a kilépés szándékának bejelentése nem azonos a kilépési megállapodás érvénybelépésével, ami azt jelenti, hogy időközben ez a szándék megváltozhat. Hozzátették, ellentmondana az uniós szerződés szándékának, amely az európai népek közötti egyre szorosabb kapocs létrejöttét tűzte ki célul, ha egy tagállamot arra kényszerítenének, hogy eredeti elhatározásának bejelentése szerint hagyja el a közösséget, miután alkotmányos szabályaival összhangban mégis úgy határoz, hogy visszavonja a szándékáról szóló értesítést. Ez összeegyeztethetetlen lenne azzal az elvvel, amely szerint egy tagállamot nem lehet arra kényszeríteni, hogy hagyja el az Európai Uniót akarata ellenére, ugyanis az érintett tagállamnak jogában áll visszavonni az kilépési szándékáról szóló korábbi bejelentését.

Az uniós tagság egyoldalú visszavonása tehát minden tagállam önállóságának kifejezése, amely magában foglalja a döntés visszavonásának lehetőségét is.

Jeremy Hunt brit külügyminiszter szerint azonban lényegtelen az ítélet, mert a londoni kormánynak nem áll szándékában leállítani az Európai Unióból való kiválás folyamatát. Az uniós külügyminiszterek tanácsülésének megkezdése előtt úgy fogalmazott, hogy

"a Brexit leállítása vagy elhalasztása elfogadhatatlan lenne a lakosság azon 52 százaléka számára, aki a kilépésre voksolt."

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy "valódi kockázatokhoz" vezetne, ha a parlament alsóháza kedden elutasítaná a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő megállapodást, ami pedig szakértők szerint több mint valószínű.