Vita nélküli párbeszéd

Lezajlott a főpolgármester-jelölti vita második felvonása.

Míg Amerikában régi hagyománya van az előválasztásnak, addig Magyarországon még gyerekcipőben jár ez az intézmény. Az Egyesült Államokban ilyenkor mind a demokrata, mind pedig a republikánus jelöltek között igen komoly harc dúl azért, hogy elnökjelöltként indulhasson harcba a 4 évenkénti választáson. Emiatt igen komoly kampány és párton belüli ádáz csata folyik az előválasztási siker érdekében. Magyarországon ezzel szemben most első alkalommal tartanak ilyet.

Ezzel még nem is volna baj. A probléma inkább az, hogy olyan „összecsapásnak” lehettünk újfent szemtanúi, ahol pont az érdemi vita hiányzott. Így pedig adódik a kérdés, hogy mégis mi szükség volt erre az előválasztásra, ha igazi csörtére semmilyen kilátás nincs. Kisebb odaszúrásokon kívül mást nem nagyon láthatott a közönség, többségében a kölcsönös egyetértésben tűntek ki a felek.

Horváth Csaba az MSZP politikusa, igazi ígéretcunamival próbálta meggyőzni a hallgatóságot. A korábbi főpolgármester-helyettes ugyan most nem a díjmentes tömegközlekedéssel kampányolt, viszont volt itt 1000 elektromos busz vásárlása, kettes-hármas-négyes metró bővítése és minden más finomság, amely egy fővárosi választási kampányban megfogalmazódhat. Arra természetesen már nem adott választ a szocialista képviselő, hogy mégis hogyan és miből fogja ezt a főváros finanszírozni. A jelenlegi kormánypárti fővárosi vezetésnek, még a hármas metró felújítása is gondot okoz, hát még arról nem is beszélve, hogy 2021-től várhatóan megcsappannak az EU-s pénzek, így pedig Budapest is kevesebb fejlesztési pénzből gazdálkodhat majd. Abba meg ne is menjünk bele, hogy a jelenlegi kormány mennyire lenne bőkezű egy ellenzéki városvezetéssel.

Az MSZP politikusa azt is kiemelte, hogy a budapestiek által adóként befizetett minden 10 forintból 1 forint visszajárna - városvezetése esetén - minden fővárosi lakosnak. Horváth Csaba úgy fogalmazott: Ha a tárgyalás nem vezet eredményre, akkor ki fogjuk kényszeríteni a kormánytól. Bár azt már nem ismertette, hogy mégis milyen módon fog ez megtörténni.

Karácsony Gergely ezzel szemben jóval visszafogottabb volt. Sokkal inkább eddigi zuglói eredményeit ismertette, míg az egyelőre el nem készült programjából nem sokat sikerült megtudnunk. Karácsony Gergely esetleges fővárosi terveit illetően, megjegyezte, hogy mindennél fontosabb lenne a BKK megerősítése. Hangsúlyozta, hogy a cégnek részt kellene vennie a regionális közösségi közlekedés szervezésében is. Mivel a közösségi közlekedés nem éri el a város számos pontját, fontos lenne egy pesti fonódó villamoshálózat és legalább meg kellene tervezni a metrók meghosszabbítását.

Azt ugyanakkor már mindkét jelölt kikötötte, hogy az esetleges vitás kérdések eldöntésére, minden esetben népszavazást szeretnének kiírni. Ami igen szép gesztus, de valamiért az elmúlt 30 évben mindig azon politikai szereplőknek jutott ez eszébe, akik éppen ellenzékben voltak.

Látva az előválasztási vita második felvonását, egyelőre nem tudni, hogy Karácsony Gergely vagy Horváth Csaba milyen stratégia mentén szeretné legyőzni Tarlós Istvánt. Arra legalábbis nem nagyon lehet politikát és programot építeni, hogyha Tarlós A-t mond, akkor mi majd mondunk B-t. Ebben az esetben aligha fog az ellenzék – még teljes összefogás esetén is - győzelmet aratni októberben.

(Fotó: Nagy Béla Ádám / alfahir.hu)