Összeomlott Nógrád megye intenzív ellátása – egy beteget sem tudnak fogadni

Sajnos az új stadionokban sem tudják fogadni az intenzív ellátásra szorulókat.

Az influenza két vállra fektette az intenzív betegellátást Nógrád megyében, erről a Kormányhivatal tájékoztatta január 28-án az országos tisztifőorvost. A balassagyarmati és a salgótarjáni kórházban sem tudnak több embert fogadni az intenzív osztályokon, mert minden hely foglalt. A 444-en közzé tett levélből kiderül:

Annak a betegnek, aki ezek után lesz olyan rosszul, hogy intenzív terápiás ellátásra lenne szüksége, az valamely távolabbi, más megyében található kórházba kerül, persze csak akkor, ha ki tudja várni a szállítást, és azt túl is éli. 

Ez a helyzet ráadásul azokat is érinti, akiknek a két kórház valamelyikében romlik az állapota. Azokat a műtéteket is le kell fújni vagy máshol kell megtartani, amelyeknél előfordulhat, hogy a beteget az operáció után az intenzív osztályra kell szállítani. Az viszont csak a szerencsén múlik, hogy találnak-e szabad mentőt rövid időn belül, ugyanis a mentőszolgálat már most is csak vidéki egységek mozgósításával képes Budapest ellátására.
 

Összeomlás fenyeget: bármikor ugrásszerűen megnőhet a betöltetlen háziorvosi praxisok száma

Több mint egy évtizede nem teremti meg a generációváltáshoz elengedhetetlen jogbiztonságot a kormány a háziorvosi praxisokkal kapcsolatban a Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint. Éger István az Alfahírnek azt mondta, a finanszírozást is jelentősen emelni kellene, mert jelenleg ez a két probléma az, ami visszatartja a fiatalokat.