Kivégzésének évfordulóján egy sorozatgyilkosért rajong az internet

Harminc éve ült a villamosszékbe Ted Bundy.

„Vigyázzon magára fiatalember. Őszintén mondom, hogy kérem, vigyázzon magára. A bíróság teljes tragédiája, hogy az emberiség ilyen mértékű pazarlását látja, ahogy ezt a tárgyalóteremben tapasztaltam. Maga egy sziporkázó fiatalember. Jó ügyvéd lehetett volna magából, és szívesen láttam volna praktizálni magam előtt, de Ön egy másik ösvényre tért rá. Vigyázzon magára! Nincsenek ellenérzéseim Önnel szemben. Szerettem volna, hogy ezt tudja, és még egyszer; vigyázzon magára!”

- ezek Edward Cowart bíró szavai voltak Ted Bundy felé, miután kihirdette annak halálos ítéletét a Chi Omega lányszövetség házában történt kettősgyilkosság miatt.

Theodore Robert Bundy egyike volt az Egyesült Államok leghírhedtebb sorozatgyilkosainak, akit a hetvenes években legalább harminc nő (köztük egy 12 éves kislány) megerőszakolásával és meggyilkolásával gyanúsítottak, ám a halálsoron ennél többre becsülte áldozatainak számát. Végül csak utolsó három áldozata miatt kellett felelnie a bíróság előtt. A két tárgyalás során mindhárom gyilkosságért villamosszék általi halálra ítélték.

Évforduló

1989. január 23-án este a floridai állami börtön előtt óriási tömeg gyűlt össze, ami olyan erővel kántálta az „Égj, Bundy égj” rigmust, hogy azt a börtön falai között is tisztán hallani lehetett. Végül másnap kora reggel hosszú évek halogatása után megcsörrent a telefon, ami engedélyt adott Ted Bundy kivégzésére. Halálhírét a falakon túl hangos éljenzés és tűzijáték kísérte.

Ám nem mindenki örült annak, hogy a férfi eltávozott az élők sorából. Sokan még az utolsó pillanatban sem voltak meggyőződve arról, hogy Bundy képes volt mindarra, ami miatt bíróság elé állították, és a TV által közvetített tárgyalásain fiatal nők jelentek meg, akik a kameráknak elmondták, hogy milyen jóképű férfi és többük csak azért volt jelen, hogy személyesen is láthassa őt. A halálsoron szerelmes leveleket kapott, sőt meg is nősült és felesége egy kislányt szült neki, akivel egészen addig látogatták a férfit, míg két évvel a kivégzés előtt az asszony, Carole Ann Boone meg nem győződött róla, hogy szeretett hitvese valóban bűnös és rájött, hogy a felcseperedő gyermeknek sem a legjobb ajánlólevél, hogy az apja egy kegyetlen sorozatgyilkos.

Ted Bundy éppen azért válhatott a világ egyik leghíresebb sorozatgyilkosává, mert külleme, személyisége, családi háttere nem engedett arra következtetni, hogy egy brutális dolgokra képes emberrel állunk szemben. Eleinte áldozatait is megnyerő külsejével sikerült elkapnia, volt, hogy sebesültnek adta ki magát, akinek segítségre van szüksége a kis Volkswagen bogara kinyitásához. A főként fiatal, hosszú hajú, csinos egyetemista lányok pedig egytől egyig vele tartottak.

A harminc évvel ezelőtt történt események azért váltak ma aktuálissá, mert a kivégzés évfordulója alkalmából több film is készült a férfi életéről, amikre hasonló reakciók érkeztek a nők részéről, mint amiket egykor a tárgyaláson tapasztaltak. Pedig ma már teljes bizonyossággal tudjuk, hogy Ted Bundy egy kegyetlen sorozatgyilkos volt, aki megerőszakolta, sok esetben megcsonkította és haláluk után is meggyalázta áldozatait.

Mit lehet szeretni egy sorozatgyilkosban?

Az első figyelmeztetés éppen Bundy támadásainak egyik túlélőjétől, Kathy Kleiner Rubintól érkezett, aki a január végén bemutatott ’Extremely Wicked, Shockingly Evil and Vile’ film előzetese miatt érezte szükségesnek, hogy ismét nyilvánosság elé álljon.

„Muszáj mindenkinek megértenie, hogy Ted Bundy egy könyörtelen sorozatgyilkos volt. Kívülről elbűvölő és jóképű, belül pedig egy szörnyeteg”

– mondta, miután a filmben Bundyt alakító, mára megemberesedett egykori Disney-tinisztár Zac Efron miatt egyre több nő kezdett ismét rajongani a gyilkos karakteréért. Noha nem ez az első alkalom, hogy egy kiváló adottságokkal rendelkező hollywoodi színész egy valódi gyilkos szerepébe bújjon, azonban míg a gyönyörű Charlize Theron egyáltalán nem vált kívánatossá Aileen Wuornos Oscart érdemlő megformálása miatt A rém című filmben, addig Efron Bundyja egy romantikus jelenettel nyit, ami alatt a partnerét alakító Lily Collins azt suttogja, hogy „mikor a szerelmét érzem, a világ tetején érzem magam”.  Talán érdemesebb lett volna azzal nyitni, hogy saját bevallása szerint Bundy mikor érezte magát a világ tetején:

„Érzed, mikor az utolsó lélegzet elhagyja a testüket, a szemükbe nézel. Az ember abban a szituációban Istenné válik!”

Az egész film Elizabeth Kloepfer (később Liz Kendall), a Bundy mellett hét éven át kitartó barátnő szemszögéből mutatja be az eseményeket, aki először jelezte a rendőrségnek, hogy a férfi lehet az, akit hat helyi lány eltűnése miatt keresnek. Sokan Efron sármjának és a film nézőpontjának tulajdonítják, hogy az internetet ellepték a Bundyt elképesztően szexinek tituláló posztok, pedig az a helyzet, hogy a képlet nem ilyen egyszerű.

EXTREMELY WICKED, SHOCKINGLY EVIL AND VILE Official Trailer (2019) Zac Efron, Lily Collins Movie HD

EXTREMELY WICKED, SHOCKINGLY EVIL AND VILE Official Trailer (2019) Zac Efron, Lily Collins Movie HD Subscribe to Rapid Trailer For All The Latest Movie Trailers! ▶ https://goo.gl/dAgvgK Follow us on Twitter ▶ https://goo.gl/8m1wbv A chronicle of the crimes of Ted Bundy, from the perspective of his longtime girlfriend, Elizabeth Kloepfer, who refused to believe the truth about him for years.

A cikk kezdőidézetére egy másik film hívta fel a figyelmemet. Egy négyrészes dokumentumfilm, amit a Netflix közölt a harmincadik évforduló kapcsán. A ’Conversations with a Killer: The Ted Bundy Tapes’ olyan jól sikerült, hogy sokszor az az érzésünk támad, mintha nem is egy dokumentumfilmet, hanem egy jól felépített krimit néznénk. A nyomozás részleteit a korabeli felvételek, a nyomozók, ügyvédek, lelkészek, ismerősök és az egyik túlélő, Carol DaRonch visszaemlékezései, valamint a Ted Bundyval a börtönben készült több mint 100 órás beszélgetés idézetei fedik fel előttünk. A film talán azért is annyira érdekes, mert a hetvenes években még nem állt a hatóságok mögött olyan technikai háttér, mint manapság. Nem létezett DNS-vizsgálat, adatbázisok, sőt a sorozatgyilkosok profilozását is csak abban az időben kezdte meg az FBI. Így Bundy államokon átívelő ámokfutását sokáig össze sem tudták kötni és talán a gyilkos számára is meglepő volt, hogy az akkor még gyerekcipőben járó igazságügyi fogorvostan bizonyította be bűnösségét egy áldozatán hagyott harapásnyom alapján.

Volt tehát a bizonyítékok után kutató rendőrség szemben a nárcisztikus, pszichológiát és jogi tanulmányokat végzett, jó kiállású Ted Bundyval, aki valódi showt csinált a tárgyalásából, intelligensen viccelődött és természetesen mindent tagadott.

Conversations with a Killer: The Ted Bundy Tapes | Official Trailer [HD] | Netflix

"I'm not an animal and I'm not crazy... I'm just a normal individual." - Ted Bundy Get inside the twisted mind of America's most notorious serial killer in his own words. Conversations with A Killer: The Ted Bundy Tapes only on Netflix January 24th, 2019.

A sorozat utolsó fél órája talán a legelgondolkodtatóbb rész. A villamosszékhez közeledve mutatkozik meg ugyanis, hogy a társadalom és az emberek mennyire különbözően tekintettek Bundyra. A nyomozó megkönnyebbülést érzett mikor látta összeszorulni a férfi kezeit a villamosszék okozta sokk nyomán, mert arra gondolt hány fiatal lány nyakán szorultak össze korábban azok az ujjak. Egy halálbüntetést ellenző aktivista meg volt győződve róla, hogy Ted Bundy valamilyen agyi elváltozás miatt nem érzett megbánást tettei miatt, míg a lelkész azt meséli el, hogyan akadályozta meg Bundy utolsó gyilkosságát, azt, amikor saját életét akarta kioltani, mikor már látta, hogy nincs menekvés. Ráadásul a férfi ebben a részben vallja be összes bűnét a nekrofíliától kezdve a lefejezésekig.

Sokkoló, undorító, iszonytató kép- és hangsorok, ami után nehéz elképzelni, hogy valaki viszolygás helyett vonzalmat és rajongást érezzen ez iránt az ember iránt.

Pedig a netezők nagy része oda volt érte, amit a Netflix szóvá is tett és figyelmeztette a Twitterezőket, hogy nagyon rossz irányba haladnak, ha ilyen érzelmeket vált ki belőlük a sorozatgyilkos.

„Nagyon sok szó esett Ted Bundy állítólagos dögösségéről, ezért szeretnénk mindenkit finoman emlékeztetni arra, hogy konkrétan EZER másik jó pasi van a Netflixen – ezek közül pedig majdnem mind nem egy elítélt sorozatgyilkos.”

A probléma tehát nem Zac Efronban keresendő, hanem talán az emberi felszínességben, valamint abban, hogy mit tanítanak nekünk azok a filmek és sorozatok, amikben manapság az antihősők viszik a pálmát. Persze, érdekes az ilyen személyek életét és motivációit megismerni, látni, hogy a világ nem fekete-fehér, de eközben nem szabadna elmenni az áldozatok bemutatása mellett sem, akik jelen esetben 40-es, 50-es éveikben járó családanyák lehetnének, akiknek hiányával kellett tovább élniük a szülőknek, hozzátartozóknak, miközben azt látták, hogy Ted Bundyból egy kultikus figura válik. Ahogy Billy Jensen oknyomozó újságíró fogalmazott:

„Azoknak a nőknek voltak álmaik és vágyaik. Talán inkább róluk kéne szólniuk a filmeknek. Én mindig arra próbálok emlékeztetni, hogy mit vettek el tőlük ezek a szörnyetegek.”

Bundy figyelmeztetett?

Mindezek után a legérdekesebb, hogy halála előtt készült utolsó interjújában Ted Bundy éppen a médiát, köztük főként a pornográf tartalmakat kezdte okolni tettei miatt, most pedig épp a médiának köszönhetően válik még nagyobb pop kult szereplővé, akiért tömegek rajonganak.

 „Miközben a jól értesült, rendes emberek elítélik Ted Bundy viselkedését szó nélkül lépnek át a magazinok fölött, amik tele vannak olyan tartalmakkal, amik a gyermekeiket éppen Ted Bundy útjára taszítják.”