Orbán azt játssza: úgy esett, hogy az nem is fáj neki

A kormányfő nem győzelmet aratott az EPP közgyűlésén, hanem az utolsó szalmaszálba kapaszkodik.

Az Európai Néppárt március 20-i közgyűlése elsöprő többséggel (190 igen, 3 nem arányban) szavazta meg a Fidesz tagságának a felfüggesztését.

Mit jelent ez?

Azt, hogy a Fidesz nem vehet részt a pártcsalád találkozóin, nincs szavazati joga és nem állíthat jelölteket a Néppárt tisztségeire. Vagyis a Fidesz béna kacsává vált az Európai Néppártban. Egyszerűbben fogalmazva: rossz magaviseletért kiküldték az osztályteremből, bár még továbbra is ott a neve az osztálynévsorban.

Orbán Viktor a döntés után tartott brüsszeli sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a Fideszt nem lehet felfüggeszteni vagy kizárni, majd arról beszélt, hogy önként függesztették fel részvételüket az Európai Néppárt munkájában.

Azóta kommunikációs háború zajlik a magyar sajtóban, hogy most akkor felfüggesztés vagy önfelfüggesztés történt. A nemzetközi sajtóban és a politikában ez nem kérdés. A Fidesz néppárti tagságát felfüggesztették. Pont. Erről ír minden külföldi sajtóorgánum. A politikai nyilatkozatokban sem szerepel az önfelfüggesztés legendája. Mi sem szemlélteti jobban a tényállást, hogy még a Fidesszel jó barátságot ápoló politikusok is felháborodásuknak vagy éppen csalódottságuknak adtak hangot Orbán Viktor pártjának felfüggesztése miatt. Ezen politikusok közé sorolható az Északi Liga elnöke, Matteo Salvini olasz kormányfőhelyettes és belügyminiszter, illetve Harald Vilimsky, az Osztrák Szabadságpárt európai parlamenti képviselője is.

Akkor mégis miért beszél Orbán Viktor önfelfüggesztésről?

Az Európai Néppárt elnöksége eredetileg egy olyan határozatot tett a pártcsalád közgyűlése elé, amely szerint határozatlan időre függesztenék fel a Fidesz tagságát, ehhez párosult még az a kitétel is, hogy létrehozzák a „három bölcs” különbizottságát. A „bölcsek” górcső alá vennék a Fidesz működését, és jelentést készítenének róla, ami alapján a Néppárt mérlegelhetné a felfüggesztés visszavonását. A közgyűlés vitájában Orbán Viktor azzal zsarolta meg a Néppárt tagságát, hogy ha felfüggesztik a Fideszt, akkor kilépnek a pártcsaládból és új európai parlamenti csoportot hoznak létre. Különjavaslattal állt elő, amely szerint „közös megegyezéssel” függesszék fel a Fidesz tagságát addig, amíg a „három bölcs” el nem készül a jelentésével.

Fontos megjegyezni, a jogok megvonása tekintetében nincs jelentősége annak, hogy a felfüggesztés „közös megegyezéssel” születik meg vagy sem. Kommunikációs szempontból azonban mentő útvonalat ad a Fidesznek a kármentesítéshez. Ezt végül sikerült is elérnie Orbán Viktornak.

Miért ment ebbe bele az Európai Néppárt?

Itt jön képbe az, hogy a politika az érdekek arénája. Mégis melyik politikai erőnek jön jól egy belső perpatvar egy kulcsfontosságú választás előtt? Márpedig a májusi európai parlamenti választás ilyen lesz az Európai Unióban. Az Európai Néppártnak és az Európai Bizottság élét megcélzó Manfred Webernek, a pártcsalád csúcsjelöltjének púp volt a hátára a szakítással fenyegető botrány. Az sem mellékes tény, hogy a Fidesz nem elhanyagolható erőt képvisel a Néppárton belül, de Orbán szélsőjobboldalinak tartott „baráti klubja” sem hagyható figyelmen kívül Weber ambíciói szempontjából. Vagyis előnyösebb a Fideszt a Néppárton belül tartani, de karanténba zárni és szemmel tartani.

Miért nem lépett ki a Néppártból Orbán Viktor?

A politikát az erő diktálja, a harmadik kétharmad után a magyar kormányfő ezzel nagyon is tisztában van. A kormányoldalon hiába igyekeztek „patkányhad rágta háznak” beállítani az Európai Néppártot, továbbra is a legerősebb európai pártcsalád, ami május után is meg fogja határozni az Európai Unió jövőjét. Még ha lengyel, olasz, osztrák és szlovén barátaival össze is tudna hozni egy új pártcsaládot Orbán Viktor, az olyan lenne, mintha mondjuk az NB I-ből az NB III-ba kerülne át. Ezt az ambiciózus magyar kormányfő nagyon is szeretné elkerülni, pont ezért ragaszkodott ahhoz, hogy „közös megegyezéssel” történjen meg a felfüggesztés, a Fidesz kétségbeesett kapaszkodását pedig önfelfüggesztésként adhassa el „szabadságharcos” imázsához szokott hazai szavazótáborának.

Az Európai Néppárttól ez nem volt különösebben nagy áldozatvállalás. Egyszerű taktikai lépés, hiszen a Fideszt így is kiküldték az osztályteremből, Orbán Viktort karanténba állították, és megalázó módon a „három bölcs” ott fog állni felette, így Manfred Weber és az Európai Néppárt is nyugodtan folytathatja tovább a kampányát.

Benoît Lutgen, a Fidesz kizárásának egyik kezdeményezője, a vallon Demokrata Humanista Centrum (cdH) politikusa a Válasz Online-nak adott interjújában - rávilágítva Orbán Viktor önfelfüggesztési legendájának bizarr mivoltára – találóan fogalmazott, amikor megjegyezte:

„Furcsa volt látni, hogy valaki saját maga szankcionálására szavaz.”

Vagy, mint egy politológus barátom mondta privátban Orbán Viktor sajtótájékoztatója után:

„Öntökönszúrást ünnepel a kormányoldal.”

Merthogy sem Orbán Viktor, sem a Fidesz nem aratott komoly vagy óriási győzelmet, ahogy a kormánypropaganda sulykolja. Még csak győzelmet sem. Ez csupán az utolsó szalmaszál Orbán Viktor és a Fidesz számára, amibe még belekapaszkodhatnak. Mert a most fennálló kegyelmi állapot nem tart örökké, legjobb esetben is a májusi európai parlamenti választásokig vagy addig, amíg Manfred Weber beül az Európai Bizottság elnöki székébe. Utána marad a rideg matekozás a számok törvényéhez igazított érdekek arénájában. Addig még Orbán Viktor is eljátszhatja, hogy úgy esett, hogy az nem is fáj neki.

(Fotó: Szecsődi Balázs/MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda)