Sima kettős Mercedes-győzelem az F1 ezredik futamán

Sima kettős Mercedes-győzelem az F1 ezredik futamán

A Kínai Nagydíjon a hideg gumik miatt már a felvezetőkörön megpördült Verstappen és Kubica. A startnál rögtön két helycsere történt a Ferrarinál és a Mercedesnél: Hamilton lerajtolta Bottast, Leclerc pedig az első kanyarban tudott elmenni Vettel mellett, miután a német beragadt a címvédő csapat finn pilótája mögé.

A középmezőnyben volt egy baleset, a két McLaren és Kvyat nem fért el egymás mellett, nehéz megállapítani, hogy ki hibázott, de végül a Toro Rosso orosz versenyzője kapott büntetést. Norris egész szépet repült, virtuális Safety Carra volt szükség a pálya takarításához.

Norris

A 11. körben szólt a csapat Leclerc-nek, hogy engedje el Vettelt, ha nem tud nagyobb előnyt kiépíteni vele szemben. A francia visszaszólt, hogy épp kezdett elhúzni tőle, de végül hagyta menni csapattársát, visszasorolva a negyedik helyre. Vettel ezután sem tudott gyorsabb lenni, Leclerc 1-1,5 másodpercre autózott tőle, ezt jelezte is a versenymérnökének, de nem kaphatta vissza a pozícióját, sőt, a hátrányos stratégia miatt még Verstappen is elé került a kerékcserék után.

Verstappen Vettelt már a pályán próbálta levadászni, be is vetődött elé, de a kanyarban nem volt meg az ideális ív, vissza tudott jönni a négyszeres világbajnok. A második kerékcserék után még volt egy használt gumis Leclerc, friss abroncsos Bottas csata, a francia két támadást is kivédekezett, a harmadikat már nem tudta.

A nem túl izgalmas futamot simán nyerte Hamilton, mögötte Bottas, Vettel, Verstappen, Leclerc, Gasly, Ricciardo, Pérez, Räikkönen, Albon volt a pontszerzők sorrendje. A leggyorsabb kör Gasly-é.

China