Elhunyt a világ leghíresebb démonűzője, Lorraine Warren

Lorraine Warren

Az elmúlt években a Démonok között filmsorozatnak köszönhetően ismét nagy figyelem irányult a világ leghíresebb démonűző párjának munkásságára, akik az ’50-es években kezdték felkutatni a paranormális jelenségeket.

Ed és Lorraine Warren több mint négyezer kísértetjárást vizsgáltak ki életük során és az ezeken gyűjtött ereklyékből létrehozták a híres Annabelle-babát is őrző Okkult Múzeumot, amit Ed 2006-ban bekövetkezett haláláig közösen működtettek. Sokan csalóknak kiáltották ki őket, Warrenék azonban állítólag mindent tudományos szempontok alapján, tudósokkal együtt dolgozva közelítettek meg.

"Múlt éjjel a nagymamán, Lorraine Warren csendben és békességben itt hagyott minket, hogy csatlakozzon az ő szeretett Edjéhez. Az utolsó időkben is boldog volt, és nevetett. Ő volt az én angyalom, a hősöm, és nagyon fog hiányozni. Mindenkit arra kérek, hogy ünnepeljük együtt az életét, és a gyönyörű lelkét. Ne felejtsétek el értékelni a szeretteiteket, amíg még megtehetitek. Köszönöm, és az Isten áldjon meg mindnyájatokat"

- írta Facebookjára a halálhírt unokája, Chris McKinnell. 

Lorraine Warren 92 éves volt.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Balogh Gábor

Friss

sss
2019. Augusztus 17. | 08:48
1
sss
2019. Augusztus 16. | 17:45
A német kancellár a magyarországi határnyitás 30. évfordulójára rendezett hétfői ünnepségre érkezik Sopronba.
Az előválasztáson az arra jogosultak csupán 4 százaléka vett részt.
A politológus otthagyja az elemzést és az oktatást is, hogy Brüsszelbe költözzön.
Az üzletember levélben kereste meg az egyetemet és megköszönte a kitartását.