Óriási sikerrel adta elő a MITEM keretében Csehov Ványa bácsiját az orosz Vahtangov Színház társulata. Rimas Tuminas rendezésére valószínűleg maga az orosz író is csettintene.
Tíz éve szerepel a moszkvai Vahtangov Állami Dráma Színház műsorán Csehov Ványa bácsija. Ez ritkaságszámba megy, de hogy nem véletlen, arról most a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (Madách International Theatre Meeting, MITEM) budapesti közönsége meggyőződhetett.
A Vahtangov Színház litván főrendezője, Rimas Tuminas ugyanis épp annyira nyúlt hozzá Csehov legendás művéhez, amennyire kellett. Színházi körökben ugyanis ismert az anekdota, mely szerint Csehov darabjait (először a Sirályt) Sztanyiszlavszkij vitte sikerre, de
A Tuminas rendezte Ványa bácsi pedig pontosan ilyen lett. Csehov ugyanis számos humoros jelenettel tarkította a darabot, amelyet az orosz színészgárda pompásan át is adott a közönségnek. Mi több – és ez már Tuminas érdeme –, a mű legdrámaibb, leginkább megdöbbentő jelenetét, az elkeseredett Ványa (Szergej Makoveckij) lövöldözését is olyan börleszkbe illő módon rendezte meg, hogy a pisztoly a nézőtér harsány hahotázása közben sült el. Kimondottan látványosan humoros volt Asztrov doktor (Vlagyimir Vdovicsenkov) távozása is, akire bőröndök tucatját pakolta fel a cseléd. De hasonlóan kacagtató volt a darab végén Ványa távozása a színről, melyet a zseniálisan játszó Szonya (Marija Bergyinszkih) tulajdonképpen a nézők szeme láttára maga rendezett el: a végletekig csalódott, bénult Ványát keringőre kész pózba állította, szemét és arcát pedig mint gumimaszkot igazította vidámra.
A színészek alakításától nem is vonta el semmi a figyelmet, mivel a díszlet abszolút minimalista. Tuminas, illetve díszlet- és jelmeztervezője, Adomas Jacovskis ebben szakít Csehovval, szinte teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a dráma erre vonatkozó utasításait vagy inkább iránymutatásait. A színpadon jobbra egy munkaasztal látható, amit a társasági életet mutató jeleneteknél használnak. Balra egy öreg szófa (az első két felvonásban háttal), ez főként a kétszemélyes jelenetek színhelyéül szolgál. A háttérben pedig egy, a párizsi honvédő oroszlánra emlékeztető díszletelem, hasonló a legismertebb szentpétervári oroszlánszoborhoz. Ezen túlmenően mindössze a színészek jelennek meg egy-egy tárggyal, de ezek – szakítva azzal a csehovi elmélettel, mely szerint ha a színpadon megjelenik egy puska, akkor annak el kell sülnie – nem közvetlenül a cselekmény, hanem inkább a szereplő jellemének allegóriái. Ilyennek tekinthető például Szerebrjakov professzor (Jurij Slikov) szentpétervári születésű fiatal feleségének, Jelena Andrejevnának (Anna Dubrovszkaja) hullahopp karikája: a karakter szépsége miatt a bűvkörébe kerül mind Ványa, mind Asztrov, a színésznő ennek megfelelően használja is a kelléket.
A jelmeztervezéssel kapcsolatban a két női főszereplő, Jelena és Szonya közti kontrasztot emelnénk ki. Jelena karaktere gyakorlatilag végig passzív, ő a meghódítani szándékozott szépség. Ennek megfelelően frizurái (mert az is változik felvonásról felvonásra!) és ruhái elegánsak, változatosak, kiemelik Anna Dubrovszkaja alakját, mozgása kevés, az is lassú, kimért. Ezzel szemben a csúnyácska, de karaktere szerint nagyon aktív Szonya végig „szürke kisegér” jelmezben látható, aki fürge mozgásával, díszletre mászásával hívja fel magára a néző figyelmét – drámavégi monológját is a munkaasztalra felmászva mondja el. Apropó, mozgás: bár Csehovra nem jellemző, hogy alakjai sokat mozdulnának a színpadon, karakterfejlődéseik a dialógusokból figyelhetők meg, a színészek a Nemzeti Színház nagyszínpadát teljes mértékben bejátszották, ami ismét Tuminas rendezői kvalitásait bizonyítja.
A litván direktor által rendezett darab látványának nagyon fontos eleme a fény. Maja Savdatuasvili fénytervező végig remekül irányítja a figyelmet az éppen fontos karakterre, eseményre.
mely hátrakíséri Ványát az oroszlánon túl, a színfalak mögé is egész addig, míg a függöny legördül. Nem volt véletlen a hosszú-hosszú percekig zúgó vastaps.
Vagy van lélek, vagy nincs, de ha fáj, akkor van
– összegezte a tanulságot az előadást követő, óriási részvétellel megtartott közönségtalálkozón Szergej Makoveckij. A darab végi „maszkírozást” látva hozzátehetjük: ha fáj is, ha csalódottak is vagyunk, mindig van valaki, aki mosolyt varázsol az arcunkra. Makoveckij a társulattal és Rimas Tuminasszal együtt itt is megkapta a jogosan kijáró vastapsot. A színészeken látszott, élvezettel játszották a darabot, megszerették a hálás nézőket, akiken érezték, készek befogadni az üzenetüket. Vagyis nagycsütörtök estére remek összhang alakult ki a Vahtangov társulata és a Nemzeti nézőközönsége között. Amit Vidnyánszky Attila, a MITEM-nek helyet adó Nemzeti Színház igazgatója azzal koronázott meg, hogy 2017, 2018 és 2019 után negyedik alkalommal, a 2020-as színházi fesztiválra is meghívta az orosz társulatot.
(Anton Pavlovics Csehov: Ványa bácsi. Vahtangov Állami Dráma Színház (Oroszország). Rend.: Rimas Tuminas. Fsz.: Jurij Slikov, Anna Dubrovszkaja, Szergej Makoveckij, Marija Bergyinszkih)
Meggyeskert a lét és nem lét határán | Alfahír
Korszakhatárok egy ország életében, az ember életében. Képesek vagyunk-e lezárni a múltat, hogy a bizonytalan jövő felé megtegyük az első lépést? Csehov utolsó művének nemzeti színházbeli színpadra vitele Silviu Purcărete révén ezekre a kérdésekre világít rá.
Kulturális élményparádé várható a VI. MITEM-en
„Őrjöngő röptünk, mondd, hová vezet?" - Madách: Az ember tragédiája űrjelenetének kezdő sora a mottója a VI. MITEM-nek (Madách International Theatre Meeting), melynek ebben az évben is a Vidnyánszky Attila igazgatta Nemzeti Színház lesz a házigazdája.