A diadal utolsó hullámain: Az osztrák-magyar Dunaflottilla végső tündöklése és feloszlása

A Lajta és a Körös monitorok a Dunán
A Lajta és a Körös monitorok a Dunán

1918 meglepően jól indult a központi hatalmak számára: március 3-án Breszt-Litovszkban az oroszokkal, május 7-én Bukarestben a románokkal kötöttek győzedelmes különbékét. Ezzel a németek és az osztrák-magyar birodalom előtt végre nyitva állt az út a Fekete-tengerig, a Duna pedig teljes hosszában hajózhatóvá vált.

Akik megnyitották és egyengették a tengeri utat

A cseppet sem veszélytelen munka 1918 elején vette kezdetét: a folyamaknászok, rendkívül rossz időjárási körülmények között, március 17-éig a Duna teljes vonalát hajózhatóvá tették, és miután elérték a tengeri kijáratot, eljött az ideje a Duna-delta megtisztításának (itt nem csak a román és az orosz, de a korábban telepített német és a török aknazárak is veszélyt jelentettek).

A Wels és a Barsch őrnaszádok
A Wels és a Barsch őrnaszádok

Schmidt Győző sorhajóhadnagy vezetésével március 31-én tengeri aknakutató osztag alakult, amelybe a Barsch, a Wels, a Compó és a Viza őrnaszádok, az I. és a II. jelzésű kisgőzösök, illetve az 1917-es orosz hadizsákmányból szolgálatba állított Bessarabec vezető-, és Odessa anyaghajó tartoztak.

Az aknamentesítő misszió azért is kezdte relatíve későn küldetését, mert a hajókat előbb alkalmassá kellett tenni a tengeri közlekedésre, ami a parancsnoki hidak megemelését, új kormányállás felszerelését és tájolók beszerelését tette szükségessé.

Aknaszedés Romániában
Aknaszedés Romániában

Az összetételében többször változó osztag a megbízhatatlan német adatok miatt rögtön április 8-án elveszítette az I. jelzésű kisgőzöst, amikor az ott futott aknára, ahol a szövetséges térképek szerint nem is lehetett volna műszaki zár. A hajó 22 fős legénységéből mindössze hét embert sikerült kimenteni, a többi matróz hősi halált halt.

Az ehhez hasonló megpróbáltatások ellenére a hajócsoport végül sikeresen kitűzött egy 1400 méter széles, biztonságos hajózási utat, amit később további 400 méterrel sikerült szélesíteniük.

A Gizella páncélozott motorcsónak
A Gizella páncélozott motorcsónak

Az aknamentesítő osztag egészen 1918. szeptember 30-áig, a bolgár összeomlásig lelkiismeretesen folytatta tevékenységét, ezt követően a csoportot feloszlatták és a flottilla többi tagjával együtt a dunai visszavonulás fedezésére rendelték.

Folyami farkas falka a Fekete-tengeren és Oroszországban

1918. április 1-jén az addigra jócskán elavult Lajta és Maros monitorokat útba indították Budapest felé, ahol leszerelték őket. A két hajó ugyan később bőven kivette a részét a világháborút követő harci cselekményekből, egyelőre azonban hosszú időre kikerültek a szolgálatból.

A Szamos, a Körös és a Lajta monitorok a Dunán
A Szamos, a Körös és a Lajta monitorok a Dunán

Ezek az egységek így nem tudtak részt venni az osztrák-magyar és német hadvezetés egyik legmerészebb '18-as vállalkozásában: az orosz-ukrán folyami bevetésekben. Mindkét vezérkar szükségesnek látta, hogy a Dnyeszer, a Bug és a Dnyeper mentén működő szárazföldi, ekkorra már jórészt megszálló feladatokat ellátó csapatok hasonló támogatást kapjanak a Dunaflottillától, mint a szerbiai és a romániai hadműveletek idején.

A Száva és a Bosna monitorok
A Száva és a Bosna monitorok

Másodlagos, de szintén fontos cél volt, hogy a Fekete-tengerre kijutva a monitorok és az őrnaszádok szemmel tartsák a román folyami és tengeri erőket, hiszen a köpönyegforgató királyságot a kierőszakolt békeszerződés ezektől a fegyverektől sem fosztotta meg.

Wulff Olaf Richárd
Wulff Olaf Richárd

Ahhoz, hogy a folyami hadviselésre tervezett hajók elérhessék számunkra kijelölt hadműveleti területet, az összes egységnek át kellett esnie a fentebb már említett módosításokon. A formabontó expedíciónak Wulff Olaf Richárd korvettkapitány parancsnoksága alatt kellett Odesszába hajóznia.

Odessza kikötője az 1900-as években
Odessza kikötője az 1900-as években

A kifejezetten ütőképes különítményt a Bosna, a Bodrog, a Körös és a Szamos monitorok, az aknászoktól átvezényelt Barsch és Wels őrnaszádok, illetve a tengeri közlekedésre eleve alkalmas két orosz zsákmányhajó és az általuk vontatott, szénnel és olajjal megrakott uszályok alkották.

Egy éven keresztül táncoltatták az osztrák-magyar folyami erők a román és orosz ellenfeleiket

Keleten a helyzet olyan, amilyen1917 a dunai hadszíntéren több szempontból is rendhagyónak minősült: bár az előző évben sikerült katonailag jelentős csapást mérni az ellenségre, és ezzel a nagyszabású ütközetek időszaka jó darabig véget érhetett a folyó romániai szakaszán, a dunai hajóhadra továbbra is jelentős feladatok hárultak.

A Wulff-hajóosztag április 12-én este kötött ki Odesszában, miután szerencsésen, nyugodt időjárás mellett megtették az út tengeri szakaszát. A hajócsoport innen kiindulva vált több részre és kezdte meg a kijelölt orosz folyók feltérképezését és ellenőrzését. Wulff visszaemlékezésében kitér rá, hogy az orosz folyók rendkívül jól szabályozottak voltak, vízi útvonalaikon a monitorok magabiztosan, akár helyi kalauzok nélkül is biztonsággal haladhattak.

A Wulff-hajóosztag a Fekete-tengeren
A Wulff-hajóosztag a Fekete-tengeren
A Bodrog Odesszában
A Bodrog Odesszában

A Monarchia egységei mindenhol sikeresen érintkezésbe léptek a szárazföldi erőkkel, és maguk is hozzájárultak a hadizsákmány biztosításához és elszállításához. Bár hivatalosan a hajórajok rendfenntartó feladatokat láttak el, az orosz kikötőkből több, a Dunaflottilla számára használható járművet foglaltak le, köztük az aknászoknál jó szolgálatot tevő páncélozott motorcsónakokat is.

A Bodrog Odesszában
A Bodrog Odesszában

Míg a németek Szevasztopol bevételével és az ottani orosz flotta leszerelésével, illetve megszerzésével voltak elfoglalva, addig az osztrák-magyar erők számára Odessza volt a lényeges célpont: a kikötő mellett az Odessza-Pidvolochys'k vasútvonal és az ukrán mezőgazdasági készletek biztosítása volt a legfontosabb, mert ezektől várták a Monarchiában ekkorra egyre súlyosabbá váló élelmezési gondok megoldását (ami végül nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket).

A Bosna Nikopoli előtt
A Bosna Nikopoli előtt
A Wulff-hajóosztag Odesszában
A Wulff-hajóosztag Odesszában

A monitorcsoport augusztus elejére ért a Dnyeper mentén fekvő Herszonba, ez volt a legtávolabbi település, amit a Császári és Királyi Dunaflottilla ellenőrzött a nagy háború alatt. Innen fölfelé a folyó aktuális vízállása túl sekélynek bizonyult a folyami hadihajók számára. Az eredeti tervek szerint a Wulff-osztagnak további felderítő utakat kellett volna tennie a Dnyeszteren, ám az útra való készülődés közben érte őket a parancs, ami az összes egységet visszarendelte a Duna melletti Brajlára.

"A hírt a hajók személyzete vegyes érzelmekkel, többnyire sajnálattal fogadta, mert már mindenki beleélte magát az ukrajnai telelés gondolatába, ahol esetleg aktív fellépés lehetségesnek látszott"

- írja le az expedíció vezetője a kalandra és bevetésre vágyó matrózok hangulatát, akik ekkor még nem is sejtették, hogy számukra is elkezdődött a szomorú vég.

A helyzet egyre rosszabbra fordul

Szeptemberben összeomlott a Balkán-front, október 3-án Bulgária különbékét kötött az antanttal, a katonai összeomlás a küszöbön állt, az ellenséges szerb és francia seregek előtt pedig szabad volt az út a Monarchia, és elsősorban Magyarország déli határai felé.

A Wulff-hajóosztag hazatérése
A Wulff-hajóosztag hazatérése

A Dunaflottillát a harci helyzet változása rendkívül kedvezőtlen pozícióban találta: a folyamőrség a Duna majd 1000 kilométeres vonalán volt szétszórva, a kereskedelmi flotta értékes hajói és tengerjáró gőzösei a folyó torkolatától Brajláig horgonyoztak, Sulinától Szörényvárig (Turnu Severin) pedig a Központi Szállításvezetőség felügyelete alá tartozó hajók bonyolították a Közép-Európa és a Balkán közötti áruforgalmat. A bolgár kiugrással ez utóbbi különösen sebezhetővé vált.

A Központi Szállításvezetőség tisztjei Wannseeben
A Központi Szállításvezetőség tisztjei Wannseeben

A bolgárok kidőlése egyúttal a románok ismételt hadba lépését is előrevetítette, és félő volt, hogy a Kilijában állomásozó, ismét fegyverkező román folyamerők bármelyik pillanatban horgonyt szedhetnek és lerohanhatják a Fekete-tengeri katonai szállítmányokat.

A Wels őrnaszád fedélzete
A Wels őrnaszád fedélzete

A Monarchia hadihajóinak elsődleges feladata ennek a haderőnek a sakkban tartása, illetve a Duna bolgár oldaláról történő antant-átkelések meghiúsítása lett. Ennek érdekében a Mackensen-főparancsnokság elrendelte a dunai határőrizet megszigorítását, a folyami csapatokat pedig igyekezett az eddiginél is ütőképesebbé tenni.

A monitoroknak és az őrnaszádoknak a Bulgáriából, Szerbiából és Albániából visszavonuló csapatok átkeléseit is fedezniük kellett.

A Bodrog egyik matróza őrségben
A Bodrog egyik matróza őrségben

A harci események gyors változása arra késztette a hajókat, hogy feszített tempóban vonuljanak vissza a Dunán, ügyelve arra, hogy az ellenség ne vághassa el útjukat, de összeköttetésben maradjanak Mackensen erőivel.

Az összeomlás a folyami hősöket is maga alá gyűri

A francia csapatok végül október 19-én jelentek meg először a bolgár partoknál: Lom városánál a Wels őrnaszád motorcsónakos felderítőit már gall tisztek szólították föl megadásra, majd miután ennek nem tettek eleget, tűz alá vették az egységet, melynek kormányosa hősi halált halt, több matróza pedig megsebesült. A hadsereg-parancsnokság így tőlük értesülhetett a tragikus hírről, miszerint az ellenség már elérte a folyót.

A Wels őrnaszád Budapesten
A Wels őrnaszád Budapesten (Forrás: Fortepan)

Ez a fejlemény azért is lepte meg a központi hatalmak vezetőségét, mert az antant és a bolgárok közötti fegyverszünet október 26-áig írta elő, hogy a német csapatok elhagyják az országot, a hadvezetés pedig abban a hitben volt, hogy addig az ellenség nem zavarja meg a visszavonást. Ez súlyos tévedésnek bizonyult.

A Viza őrnaszád
A Viza őrnaszád

A Lomnál állásba helyezkedő franciák szinte azonnal megkezdték a dunai hajóforgalom ágyúzását, a kereskedőhajókat pedig épp úgy tűz alá vették, mint a katonai egységeket. Október 19-én egy uszály és az azt vontató gőzös lett az ellenség első áldozata, több hajó pedig feltorlódott a folyamszakaszon, és szintén ellenséges tűzbe került. A szorult helyzetből a Temes, az Enns monitorok és a Viza őrnaszád szabadította ki a gőzösöket.

Az Enns monitor
Az Enns monitor

Ettől kezdve a csatározások állandóvá váltak, a francia járőrök pedig egyre több folyamszakaszon bukkantak föl, de a szerb komitácsik is éreztették jelenlétüket.

Felfegyverzett gőzösök a Dunán
Felfegyverzett gőzösök a Dunán

A Rudmann Demeter sorhajóhadnagy parancsnoksága alatt álló Sulina-osztag - a Száva monitor, a Barsch őrnaszád és az Una felfegyverzett gőzös - október 21-én elaknásította a Belene-csatornát, majd heves francia ágyú- és géppuskatűzben sikerrel áttört Lomnál, hogy kövesse a már feljebb lévő egységeket. Az összecsapásban az Una két ágyútalálatot is kapott, melyek majdnem végzetesnek bizonyultak, mivel csak pár centire kerülték el a hajó létfontosságú gépeit. Az osztrák-magyar hajók közepes lövegei cserébe több, a bolgár parton horgonyzó hajót és uszályt a folyó fenekére küldtek, a Száva pedig lángba borította a kikötői raktárakat.

A Friss Újság rövid tudósítása
A Friss Újság rövid tudósítása

Idő közben Kövess Hermann tábornagy, a központi hatalmak délről érkező csapatainak átkelését irányító parancsnok elhatározta, hogy a fokozódó nyomás miatt csapatait a magyar országhatárra vonja vissza. Október 25-én a dunai hajóhad – a Wels őrnaszád kivételével – a Kövess-hadseregcsoport irányítása alá került, mivel Mackensen erőivel már nem tudtak érintkezésben maradni.

Kövess Hermann
Kövess Hermann

A monitorok komolyabb incidens nélkül biztosították a délről érkező csapatok átkelését, mindössze egy szerb üteget kellett elhallgattatniuk Dubravicánál. Összességében elmondható, hogy Szerbiát ezzel szervezetten és különösebb nehézségek nélkül ürítette ki az osztrák-magyar hadsereg.

Nem áprilisi tréfa: tengeralattjáró a Dunán

Még 1918. március 3-án a flottilla egységei igen szokatlan hadizsákmányra bukkantak Reniben: egy elhagyott, kisméretű orosz tengeralattjáróra. A cári csapatok valószínűleg azért hagyták hátra a nem túl termetes harci járművet, mert akkumulátortelepei teljesen lemerültek, újratöltésükre pedig nem volt idő, mielőtt el kellett hagyniuk a Dunát.
 
Georg von Trapp
Georg von Trapp

A császári és királyi haditengerészet a sikeres tengeralattjáró parancsnokot, lovag Georg von Trapp sorhajóhadnagyot rendelte ki, hogy megállapítsa, föl lehet-e még használni a harci járművet. Trapp látott fantáziát az idő közben UB 3-ra keresztelt harcjárműben, és parancsára Szörényvárra (Turnu Severin) vontatták az egységet, ahol nekiláttak a hosszadalmas helyreállítási munkálatoknak.

1918 októberében, amikor a dunai flottilla kénytelen volt elhagyni a folyó alsó szakaszát, az UB 3-at hátra akarták hagyni, mert a vezetőség szerint nem fért volna át a Vaskapun, ám a javítására kirendelt két géptiszt idő közben annyira megszerette a kis búvárnaszádot, hogy semmiképp sem akarták, hogy az ellenség kezére kerüljön. Ezért a tengeralattjárót végül két uszály közé fogatva, a vízből 100 centiméterre kiemelve szállították át a kifogásolt szakaszon.
 
Az UB 3
Az UB 3 a Tanácsköztársaság alatt
Az UB 3 végül a flottilla egységeit jóval megelőzve érkezett Budapestre, az óbudai tengerészlaktanya kikötőjébe. Később még a Tanácsköztársaság filmhíradóiban is fel-feltűnt, majd több monitorral és őrnaszáddal együtt a világháborút lezáró fegyverszüneti egyezmény értelmében a szerbek prédája lett.

Október 29-étől azonban, Wulff Olaf Richárd jellemzése szerint, szinte egyik percről a másikra "kaotikussá" vált a helyzet, miután a legfelsőbb rendelkezésre álló tengernagynak a konstantinápolyi császári és királyi tengerészeti attaséhoz intézett, alábbi szikratávirata az összes egységhez eljutott, és a futótűzként terjedt:

"Legfelsőbb parancsra elrendelem: a nem délszláv nemzetiségű összes legénységnek, ha kivánja, meg kell engedni az állandó szabadságolással egybekötött hazautazást. A flottát, a tengerészeti intézeteket és más tengerészeti tulajdont, a polai helyi bizottság utján, egymás után adják át a zagrebi délszláv nemzeti tanácsnak. (...) Miután nemzetközi okok gátolják az azonnali lobogócserét, a délszláv nemzeti tanácsnak történt átadás után nincs kifogása az ellen, hogy a hadilobogó mellett nemzeti jelvények is viseltessenek. Az egész tisztikar szabadon dönthet, vájjon a délszláv nemzeti tanácsnak történt rendes átadása után a flotta egységein és a hatóságoknál tovább akar-e szolgálni. (...) Ugyanilyen értelemben kell végrehajtani a dunai hajóhad átadását a magyar kir. kormánynak és ennek megfelelően a nem magyar legénység elbocsátását is. (...)"

A hír lesújtóan hatott a Dunaflottilla egységeire. A tisztikar azonban érezte kötelességének súlyát, és ennek megfelelően járt el: közös megbeszélésükön elhatározták, hogy "négyévi közös küzdelem után mindenképpen azon lesznek, hogy a hajóhadon semmiféle viszálykodás – tettlegességről nem is szólva – ne legyen".

Monitorok a ruszei kikötőnél
Monitorok a ruszei kikötőnél

Wulff szerint a matrózok is elismerésre méltóan viszonyultak a helyzethez:

"A legénység kitünő szellemére vall az a tény, hogy nemcsak teljesen osztotta ezt a felfogást, hanem késznek nyilatkozott arra is, hogy a háború befejezéséig támogatni fogja visszavonuló szárazföldi bajtársait."

Az egységek ezt követően is példamutatóan látták el feladataikat, a Bodrog, a Szamos és a Bosna pedig hamarosan nekilátott a Belgrádra vezető főbb útvonalak ágyúzásának.

Az utolsó véráldozat

November 1-jén újabb szerencsétlenség érte a Dunaflottillát: a visszavonulás fedezésére Vincára kirendelt Bodrog az éjjeli útja során a sűrű ködben zátonyra futott, amelyről sehogy sem bírt önerejéből leszabadulni. A Sámson gőzös csak hajnalban tudott nekilátni a mentésnek, ám a hajó ereje kevésnek bizonyult ahhoz, hogy kiszabadítsa a monitort. Több órányi, sikertelen próbálkozás után a mentőművelethez a Vulkán és a Donau gőzösök is csatlakoztak, ám a három jármű együtt is csak arra jutott, hogy éppen csak meglazítsák az iszapba szorult Bodrogot, mielőtt a szerb partról megszólaltak az ellenséges ágyúk.

A Bodrog monitor
A Bodrog monitor

A szerb tüzérség komoly károkat tett a Vulkánban és a Donauban is, így a gőzösök kénytelenek voltak menekülőre fogni a dolgot, ha nem akartak maguk is elsüllyedni (a Vulkán végül kénytelen volt partra futni, mert az oldalán beömlő vizet már nem volt képes kiszivattyúzni, a Donau pedig Zimonynál került a Duna fenekére).

A Bodrog egyik gyorstüzelő ágyúja
A Bodrog egyik gyorstüzelő ágyúja

Wulff a Barsch őrnaszád fedélzetén épp akkor ért a helyszínre, amikor a sérült vontatók megkezdték a menekülést, ám a jelentős ágyútűzben már ő sem tehetett semmit a monitoron rekedt legénységért, és vissza kellett fordulnia.

A Bodrog egyik ágyútornya
A Bodrog egyik ágyútornya

A Duna bal partján, tehát a magyar oldalon, megfeneklett Bodrog egész nap hősiesen tartotta magát: a legénység ágyú- és géppuskatűzzel védekezett a szerb oldalról érkező támadások ellen, és sikerrel tartotta távol magától a zsákmányra éhes ellenséget (akiknek a nemzetközi hadijog szerint egyébként nem lett volna szabad elprédálniuk a Bodrogot, mivel az magyar területen feküdt, így hivatalosan magyar tulajdont képezett – ám ez később nem okozott gondot déli szomszédjainknak).

A Bodrog fedélzete
A Bodrog fedélzete

A legénység az utolsó töltényig kitartott, ám amikor a helyzet teljesen reménytelenné vált, az éj leple alatt partra gázoltak, és Pancsovára menekültek, ahonnan később Budapestre vonultak be.

Szomorú végjáték

A Dunaflottilla, miután a gőzösök visszavonulását és a még folyamatban lévő átkeléseket sikerrel fedezte, Újvidéken egyesült, ahová november 2-án befutott a Duna déli szakaszáról magát eredményesen átküzdő Wels őrnaszád is.

Egy különös híradás

Érdekes mellékszál, hogy a Népszava már november 1-jén arról cikkezett, hogy a dunai flottilla Károlyi Mihályék mellé állt és részt vett az őszirózsás forradalomban. Ez a kijelentés ekkor valószínűleg még csak a Budapesten állomásozó néhány egységre volt igaz:
 
A Népszava tudósítása
A Népszava tudósítása

A kiadott parancsok értelmében a nem magyar nemzetiségű legénységnek már itt megengedték a hazautazást, a horvátok és szlovének többsége azonban Vukovárig, az osztrákok és csehek pedig Budapestig a monitorokon maradtak.

Monitorok a Dunán
Monitorok a Dunán

Az óráról-órára egyre zűrzavarosabbá váló helyzetben a Monarchia nagy értékű kereskedelmi flottáját és a nagy kínnal megmentett vontatmányokat a szerbek Vukováron feltartóztatták, miután a gyorsabban mozgó harci egységeket északra rendelték. Így sok száz hajó nem érte el a parancs szerinti úti célját, Mohácsot, és vált szerb hadizsákmánnyá.

A Körös monitor legénysége
A Körös monitor legénysége

Ratkovic Marius sorhajókapitány, aki június 17-e óta vezette a hajóhadat, ekkor mondott le parancsnokságáról, és maga is elhagyta a Monarchia haderejének kötelékét. A parancsnokságot pedig Wulff Olaf Richárd korvettkapitánynak adta át, mint rangban következő magyar tisztnek.

"Tekintettel a hajókon lévő számos osztrák és cseh személyzetre a magyar lobogó mellett a cs. és kir. hadilobogót is viseltük. Csak amikor Budapestre érkeztünk, a most már magyar hajókon a magyar lobogót egyedül viseltük"

- írja visszaemlékezésében Wulff, aki a parancsnokság átvétele után a magyar kormány rendelkezésére bocsátotta a hajóhadat és a magyar hadügyminisztériumnak jelentette a Budapestre érkezés előrelátható időpontját.

Monitorok a Dunán
Monitorok a Dunán

A hajók Ercsiben álltak meg utoljára, míg a parancsnok a Compóval előrement Budapestre, hogy ott szolgálatra jelentkezzen a Károlyi-kormánynál, és az osztrák és cseh személyzet számára egy-egy gőzöst biztosítson a hazautazáshoz.

A dunai hajóhad november 6-án, a lakosság élénk üdvözlése mellett futott be Budapestre és az óbudai telelő előtt vetett horgonyt. Ezzel a Császári és Királyi Dunaflottilla története gyakorlatilag véget ért.

Linder Béla hadügyminiszter
Linder Béla, a hadügyminiszter, aki nem akart katonát látni

A korabeli magyar sajtó így számolt be a monitorok és az őrnaszádok megérkezéséről és a Nemzeti Tanácsnak letett hűségesküjükről (érdekes adalék, és egyben remek jellemzője az akkori felfordulásnak, hogy az újságok egy része sem Linder Béla hadügyminiszter, sem Wulff Olaf Richárd nevét nem tudta helyesen közre adni, de a Bodrog zátonyra futásának dátumában is tévedett):

A Budapest és a Budapesti Hírlap tudósítása
A Budapest és a Budapesti Hírlap tudósítása

Az immár magyar kézben lévő folyami hadihajók ugyan még több mint egy évig harcoltak, először a Károlyi-kormány, majd később a Tanácsköztársaság zászlaja alatt, ám ennek bemutatása már más lapra tartozik.

Források:

  • Benczúr László, Csonkaréti Károly (1991): Haditengerészek és folyamőrök a Dunán 1870-1945. Budapest: Zrínyi Kiadó
  • Wulff Olaf (1936): Az osztrák-magyar dunai hajóhad a világháborúban 1914-1918. Budapest: Madách Könyvkiadó

Az ismeretlen haderő: az osztrák-magyar folyami hajók harcai a Dunán

Pedig az első világháború során a több meghatározó hadművelet is zajlott a folyón, az Osztrák-Magyar Monarchia Dunaflottillája pedig derekasan kivette a részét több meghatározó, sikeres hadjáratból is. Sőt, a Szerbia és Románia elleni katonai lépések alkalmával kritikus, kezdeményező szerep hárult rájuk, de az orosz fennhatóság alatt álló Ukrajnában is hajtottak végre vakmerő portyákat.

 

sss
2019. Augusztus 19. | 17:02
Merkel és Orbán
sss
2019. Augusztus 19. | 17:02
Merkel és Orbán
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Kvárik Anita

Friss

Van ugyanis mit megtéríteniük az országnak. Vélemény.
Olyan súlyos az utasok helyzete, hogy azonnal ki kellene kötniük.
Már a NATO is foglalkozik az embargókat kijátszó szervezett bűnözői körökkel.
Galbács Mihály kitálalt a gyulai városvezetés mutyijairól.