Hamilton fél másodperccel verte a mezőnyt az időmérő előtt

Hamilton fél másodperccel verte a mezőnyt az időmérő előtt

Nem indult erősen a Mercedes harmadik szabadedzése a Spanyol Nagydíj hétvégéjén, az etap elején a két Ferrari állt az élre, a címvédő autói eleve később gurultak pályára, majd Bottas szinte rögtön a kavicságyba csúszott az 5-ös kanyarban, ahol el is ásta hátsó kerekeket, a mentés idejére piros zászlóval szakították meg az edzést.

Az újraindítás után Hamilton mindenkit emlékeztetett, hogy Európába érkezve is a Mercedes az úr, több mint fél másodpercet adott a második helyezett Leclerc-nek, akit Bottas és Vettel követett. A finn autóját gyorsan visszavitték a boxba, így az utolsó 15 percben még tudott néhány kört futni. Folytatás 15:10-től az időmérővel.

Barcelona