Csaknem 10 milliárd forintunkba került a kereskedőház

szijjártó

Szabálytalanul működött és csúfos kudarcot vallott az MNKH Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt., ami működése öt és fél éve alatt egyetlen alkalommal hozott nyereséget, akkor is csak két ügyes húzással - írja a 24.hu.

A keleti nyitás jelszavával alapított MNKH Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. megszüntetése után leadott, legutolsó mérlegéből az derül ki, hogy 2018-at 491 millió forint veszteséggel zárta, és ez nem is számít a legrosszabb évnek, ugyanis a kereskedőház összesen 9349 millió forint mínuszt hozott össze, ennyi közpénzt égetett el fennállásának bő öt éve alatt.

A lap szemlékeztet: a 2012 végén létrehozott társaság már 2013 tavaszán 3,5 milliárd, a következő évben újabb egymilliárd forint tőkejuttatásra szorult, de a külügyminisztérium 2016-ban újabb 5 milliárd forint kölcsönt adott a cégnek.

Szépen eltapsolták a Magyar Emberek Adóját

A veszteség nagy része a külföldi irodák szolgáltatásainak kifizetéséből eredt, még a 2018-as csonka évben is 1,8 milliárd forint, az azt megelőző évben pedig még 2,7 milliárd ment erre a célra. A bérköltség sem volt elhanyagolható, az előző két évben 684 millió, illetve 800 millió forintot fizetett ki ezen a címen az állami cég.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Eszes Ádám

Friss

sss
2019. Augusztus 24. | 20:18
320 ezer ívet osztottak ki országszerte a választási irodák.
1
sss
2019. Augusztus 24. | 18:47
Egy órán belül elfogták azt a román férfit, aki augusztus 20-án vert meg egy kalauzt a kőbányai állomáson. A férfi az egyik vonat mosdójába zárkózott be, mert nem volt jegye. A kalauzt azután ütötte meg, hogy ezt szóvá tette. Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult ellene eljárás, aminek a végét előzetesben várhatja meg.