Dunakeszin is közös polgármesterjelölttel győzné le az ellenzék a Fideszt

Dunakeszi

A Jobbik, a DK, az MSZP, az LMP és a Momentum közösen indul Dunakeszin az őszi önkormányzati választáson annak érdekében, hogy a Fidesz jelöltjével szemben a város minden körzetében, illetve a polgármesterjelölt személyben is egy ellenzéki jelölt álljon. Az összefogást támogatja a Márki-Zay Péter nevével fémjelzett Mindenki Magyarországa Mozgalom is.

Az erről szóló megállapodást az ellenzéki pártok közös sajtótájékoztatón jelentették be, ahol a közös polgármesterjelöltjüket is megnevezték: Gerner Péter elmondta, hogy több hónapos egyeztető tárgyalások eredményeként jött létre az ellenzéki megegyezés.

"Sikerült a város érdekeit szem előtt tartva az ellentétes politikai nézeteket háttérbe szorítani"

- emelte ki a közös jelölt, aki arról is szólt, hogy a gyors ütemben fejlődő agglomerációs városban a lakosság lélekszámának növekedésével nem tart lépést az infrastruktúra fejődése.

Gerner Péter
Gerner Péter

Kevés az óvodai hely, az óvodák, iskolák zsúfoltak, gyakoriak a közlekedési dugók - példálózott -, hozzátéve, hogy ezen a helyzeten akarnak változtatni.

"A legfontosabb feladat a zöldfelületek növelése"

- tette hozzá.

Elárulta azt is, hogy városfejlesztési koncepciójuk összeállításához a következő hetekben a pártok képviselői felkeresik a városban élőket, hogy az ő véleményük szerint alakítsák ki a végleges programot.

Gerner Péter az MTI-nek azt mondta, hogy informatikusként, menedzserként a vállalkozásában kellő tapasztalatra tett szert ahhoz, hogy a várost sikerrel tudja vezetni, ha elnyeri a választók bizalmát.

Varga Zoltán Péter a Jobbik dunakeszi elnöke az eseményen elmondta, hogy az ellenzéki pártok együttműködését egy közös, általuk "Dunakeszi minimumnak" nevezett program jegyében tervezik, amelyet hamarosan bemutatnak a lakosságnak, és amelynek megvalósításáért a köztük lévő nagypolitikai ellentéteket félretéve fognak Dunakeszi érdekében dolgozni.

 

A magyar női vízilabda-válogatott 17-6-ra legyőzte Új-Zéland csapatát.
A rendvédelmi terület valamennyi szakmája bajban van a rendőröktől és a tűzoltóktól a pénzügyőrökön át a büntetés-végrehajtásig.
A Magyar Közgazdasági Társaság a munkaerőpiaci helyzetről és kilátásokról rendezett konferenciát.