Az elmúlt néhány nap a Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének harmincadik évfordulója körüli vitáktól volt hangos. A NER most ragadja meg az alkalmat arra, hogy Orbán Viktort a pillanat korlátan urából a magyar történelem panteonjának nagy alakjai közé emeljék. A minden jóérzésű, józan ember számára gyomorforgató hamis mítoszgyártással szemben felsorakozik a 2010 előtti két évtized sokkal ízlésesebben és decensebben építgetett, de semmivel sem igazabb legendáriuma.
A legnagyobb volumenű jubileumi rendezvény a Hősök terén tartott Szabadságkoncert volt, amelyen Nagy Ferón kívül egyetlen olyan zenész sem lépett fel, akinek bármi köze lett volna a diktatúrával szembeni ellenálláshoz. Sőt, színpadra léphetett a saját társairól is jelentgető "Dallos ügynök", Vikidál Gyula, akit a titkosszolgálat beszervezett, a kultúrairányítás meg kiszervezett a P. Mobilból, hogy átdobja az állami rockzenekarként emlegetett Dinamitba. Feró a koncert előtt úgy nyilatkozott, ő már megbocsátott Gyulának. Ez szép és nemes gesztus, csak, hát ebben az ügyben talán kompetensebb lehetne mondjuk Schuster Lóránt, akiről a nyolcvanas évek legmélyén csiripelte el tartótisztjének, hogy "szélsőjobboldali eszméket vall". (Teljesen mindegy, hogy ez mennyire volt igaz, vagy mennyire igazolta vissza az idő ’90 után – azt még a toronymagas szellemi képességekkel nehezen vádolható Vikidál is tudhatta, hogy akkoriban ennél jóval enyhébb vádak miatt is partvonalon kívülre, sőt akár rács mögé is lehetett kerülni.)
De akár még el is tekinthetnénk attól a kellemetlen gikszertől, hogy a szabadságról elnevezett koncerten a diktatúra vamzerje énekelhet – ha legalább szóhoz juthattak volna azok, akik az rezsim szűkre szabott karámjain kívül valóban azt a bizonyos szabadságot képviselték. Csakhogy a fellépők névsorában hiába keressük a „besúgokról és provokátorokról” éneklő Kontroll Csoportot, az agyakba ültetett „kopasz cenzorról” panaszkodó URH-t, az ezerféle módon gáncsolt P. Mobilt, az álnéven koncertező, betiltott Aurótát, a „százados elvtárs” csípős gumibotját kiröhögő Kretens-t, vagy éppen az Erdős Péter intésére börtönbe zárt CPG-t és Mos-Oi!-t.
Hogy a történet igazán kerek legyen, a közönség soraiban feltűntek ellentüntetők is, akik a NER pártállami ízű dzsemborijával szemben "1989 igazi örökségére" emlékeztették a közönséget. Akár még igazuk is lehetne – ha nem lettek volna köztük olyan figurák, mint a nyolcvanas évek tinifilm-zeneszerzője, Dés László, az MSZMP utódpártjának háromszoros országgyűlési képviselője, Donáth László, vagy éppen Bródy János, aki a kommunista agitprop által szervezett 1981-es tatai könnyűzenei találkozón adta áldását arra, hogy a "három T" jegyében a „tűrtből” a „tiltott” kategóriába pöcköljék át a nekik nem tetsző új hullámos bandákat. Például a Beatricét is, amelynek frontembere bár jelen volt a tanácskozáson, egyetlen mondat erejéig sem kaphatott szót.
De nem csak ’89-ről hazudunk töretlenül. ’56-ról is. A "csodák évéről" úgy emlékezünk és vitatkozunk, hogy még egymásra acsarogva is alig beszélünk azokról, akik e csodáért a legtöbbet áldozták. Az összes kivégzett mártír rehabilitációját követelve távol maradó Pongrátz Gergely, a 301-es parcella kopjafáit még illegálisan állító, aztán az újratemetésből teljesen kiszorított Inconnu csoport, vagy a színpadnak a közelébe se engedett Krassó György nevét már suttogva is alig ejti ki valaki. Kimaradtak a buliból, az ő bajuk.
A „Szabadságkoncert” Kim-Dzsongun propagandaklipeket megszégyenítő promóvideójában a harminc évvel ezelőtti újratemetés szónokai közül egyes egyedül Orbán Viktor jelenik meg "oroszokat hazaküldő" szavaival.
Népünk Bölcs vezére mellett a másik öt felszólaló közül senki sem kaphatott egyetlen másodpercet sem. Még a Nagy-Budapesti Munkástanács egykori elnöke, a forradalom vérbe fojtása után életfogytiglani börtönre ítélt, a hetvenes években kis híján meggyilkolt Rácz Sándor sem – aki nem mellesleg Orbánnál jóval keményebben és nyíltabban követelte a szovjet csapatok kivonulását Magyarországról.
"Az első, és a legnehezebben kezelhető akadály a szovjet csapatok jelenléte Magyarország területén. Ezek az eredményei az ő jelenlétüknek, ezek a koporsók! És a megkeseredett mai életünk is! Azért kérjük a világ valamennyi becsületes emberét: közösen segítsük hozzá a Szovjetuniót, hogy minél hamarabb kivonhassa csapatait magyar hazánk területéről."
- mondta Rácz, s s csak ez után beszélt Orbán Viktor arról, hogy olyan kormányt kell választanunk, amely "azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről"
Bátornak, lázadónak ható, valójában patikamérlegen kimért szavak -. éppen úgy, mint manapság. Hiszen a szovjet csapatok távozásának követelése már az ellenzék Cserhalmi György legendás előadásában felolvasott március 15-i 12 pontja között is ott volt. És akkor - hónapokkal Orbán 30 év távlatából mitikus hőstetté hazudott szavai előtt - nem a tárgyalások megkezdését követelték a kivonulás megkezdéséről. Cserhalmi egyszerűen annyit kiáltott világgá a Szabadság téren, hogy
"Vonják ki a szovjet csapatokat hazánk területéről!"
Erről persze most egy árva büdös szó el nem hangzik. A NER emlékeztpolitikai segédmunkásai ácsolják a Vezér bronzszobrát, amely határozott, ellentmondást nem tűrő mozdulattal mutat kelet felé, intése nyomán pánikszerűen takarodik ki az országból a muszka, a talapzatról pedig a nép egyszerű, felszabadult, boldog gyermekei emelik rá hálás tekintetüket. A 2010 előtti balliberális elit közben Nagy Imre szobrát, és a reformnak nevezett kommunisták elhallgatását kéri számon.
Rácz Sándorról, Pongrátz Gergelyről, vagy Krassó Györgyről, az öt kommunista mártír mellett a hatodik koporsóba gyömöszölt sok száz többi hős és áldozat igazságának legkövetkezetesebb képviselőiről egy mukkot se szól senki.
A kétosztatú, de egylényegű elit 1956-ból és 1989-ből is csak saját hazug legendáriumuk számára tallózgat szereplőket, történeteket. Akiket a kulturkampf egyik, vagy másik oldalán sem lehet beépíteni a barikádokba, egy laza mozdulattal behajítják a feledés mélységes mély kútjába. Nekünk pedig ideje lenne észrevenni, hogy az igazság legtisztább forrását éppen itt találjuk.