A bérfelzárkózás okai és következményei címmel rendezett konferenciát a Magyar Közgazdasági Társaság, melyen a kormány képviseletén túl elismert szakemberek értékelték az utóbbi idők bérpolitikáját. A Chickán Attila által moderált beszélgetés, melyen Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára, Bod Péter Ákos, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára, Dedák István, az Eszterházy Károly Egyetem tanára, vezető kutatója, valamint Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója vett részt, parázs szakmai vitától sem volt mentes.
A Magyar Közgazdasági Társaság konferenciáján a szakma képviselői arra keresték a választ, mekkora a tényleges bérnövekedés mértéke, az minek tudható be, illetve mivárható a közeli vagy épp távoli jövőben.
Kormányzati sikerek
Banai Péter Benő államtitkár előadásában elsősorban a kormányzat érdemeiről beszélt. Mint emlékeztetett, 1995 és 2006 között egy olyan korszakot élt a magyar gazdaság, ahol komoly egyensúlytalanság alakult ki, ezt törvényszerűen követte egy korrekciós időszak 2013-ig, függetlenül attól, hogy a gazdasági válság az országot is elérte. Ezt követően a gazdaság olyan pályára állt, ahol a növekedés párosult az egyensúlyi mutatók kedvező alakulásával. Ezt az államtitkár döntően a munkaerőpiacon elért változásoknak tudja be.
Az aktivitási rátával kapcsolatban kiemelte, 2010-ben az EU tagállamai közül a 27. helyen rangsorolták Magyarországot, ezen sikerült számottevően javítani a Széll Kálmán-terv révén az inaktívak számának csökkentésével. Banai viszont úgy véli,
Ennek okaként azt jelölte meg, hogy azok, akik a segélyezettek köréből, közmunkából vagy a képzetlenek közül léptek a munkaerőpiacra, azok munkája kisebb termelékenységgel rendelkezett, ez húzta vissza a statisztikát. Banai kiemelte, azóta egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy adott munkaerőlétszám mellett a termelékenységet tudják növelni. Aláhúzta, 2018-ban már a termelékenység is egy magasabb szintet ért el, mint az előző két évben.
A bérnövekedéssel kapcsolatban feltette a kérdést:
Fenntartható-e egy olyan reálbér-növekedés, mely jelentősen meghaladja a GDP reálértékének növekedését?
Úgy véli, sokak vitatják azt a tézist, hogy csak időlegesen lehet eltérni a termelékenység-változás növekedési üteméhez képest a bérekben. Banai rámutatott, az elmúlt időszakban a bruttó bérnövekedés és a nettó reálkereset növekedése magasabb volt, mint a termelékenység változása. A 2016-os hosszú távú bérmegállapodásról szólva emlékeztetett, a szociális hozzájárulási adó csökkentésére vonatkozó ígéretét a kormány megtartja, és ez a bérnövekedés egyik forrása. Azt is aláhúzta,
Az adóváltoztatásokkal kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a szochocsökkentés nemcsak a termelékenységet növeli, hanem a minimálbér és a garantált bérminimum növelése által a munkához kapcsolódó adóbevételek, illetve a többletfogyasztás miatt a fogyasztáshoz kapcsolódó adókból is több folyik be az államkasszába. Összességében – vélte – a megállapodás a költségvetés számára még némileg pozitív egyenleget is eredményez. Banai úgy látja, a minimálbér, illetve a garantált bérminimum a nagyobb mértékű emelése a gazdaság fehéredése mellett a magasabb jövedelmi kategóriákba is továbbgyűrűzött.
Banai azt is kiemelte, a béremelkedés mértéke a V4-ek között a legnagyobb, ezzel behoztuk, sőt meg is előztük Szlovákiát. Úgy gondolja, mivel ez az emelés még nem a V4-kista élére röpítette az országot, arra utalhat, hogy lehet tér további béremelésre. Ennek alátámasztására azt hozta fel, hogy a bérhányad (a bértömeg aránya a GDP-hez viszonyítva – a szerk.) további növelésével van lehetőség a további emelésre. Sőt – tette hozzá –, a bérekkel korrigált, úgynevezett relatív termelékenység tekintetében Magyarország a második legjobb helyzetben van.
Az államtitkár arra is rámutatott: a cégek profitabilitása nem tűnt el a bérnövekedéssel, és emellett a beruházások növekedése is magas maradt, ami a növekedés fenntartásának feltétele.
A növekedés fenntartásához elengedhetetlen, hogy legyen munkaerő – mondta végül Banai Péter Benő, aki felhívta a figyelmet, hogy
Kiemelte, hogy a mostani munkaerőpiaci feszültség nem fog oldódni, ha nem érünk el demográfiai változásokat.
„Amikor a világban viharfelhők gyülekeznek”
Bod Péter Ákos a fenti címmel tartotta meg előadását, és már az elején felhívta a figyelmet, hogy
Ilyen körülmények közé sorolta az észak-koreai helyzetet, a Brexittel kapcsolatos huzavonát, a magyar (és a lengyel) kormánynak az uniós intézményekkel szembeni álláspontját, de a dízelbotrányt is. Idézte az általa csak „híres Twitterezőnek” nevezett Donald Trump egyik közösségimédia-bejegyzését is, mely szerint
a kereskedelmi háborúkat könnyebb elindítani, mint megnyerni.
Bod hangsúlyozta, hogy az ilyen helyzetekhez óriási kérdőjelek fűződnek egy olyan ország esetében, mint hazánk, mely nagyfokú gazdasági nyitottságnak van kitéve (a külföldi tulajdonú vállalatok aránya a hozzáadott értékben 52 százalék).
Nem értett egyet Banaival abban, hogy a magyar gazdaság 2013 óta egy egyensúly melletti felzárkózó szakaszban van, Bod úgy véli, a 2016-ban kezdődött szakasz nem bérfelzárkózás, hanem egy korrekciós időszak, melynek folytatása „egy nyitott könyv”.
Kiemelte, hogy bármilyen dinamika van a mi térségünkben, van dinamika máshol is, vagyis egy 1 százalékos német bérnövekedés nem olyan csekély euróban számítva, mint egy 2 százalékos román béremelkedés.
Tehát hiába van bérfelzárkózás, utolérésről nem érdemes beszélni
– mondta Bod.
A szakember külön hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaságon belül óriási a kitettség az autóiparban, ami a magyar feldolgozóipar egyharmadát teszi ki. Vagyis az óriásinak egyáltalán nem nevezhető magyar növekedés úgy tevődik össze, hogy
Bod Péter Ákos felvázolta, hogy az optimista verzió szerint növekedés a jövőben várhatóan folytatódni fog, de a bérnövekedés üteme csökkenni fog. Ugyanakkor megemlítette, van egy olyan forgatókönyv is, mely szerint a vámháború romlására épül, az markánsan rosszabb.
Az innovációval kapcsolatban megjegyezte, Magyarország nem áll rosszul, a környezetünkben levő országok is jól állnak, vagyis a régió egésze jól teljesít, e tekintetben optimisták lehetünk. Felhívta a figyelmet azonban arra, hogy a PISA-felmérésekben Magyarországon óriási romlás következett be a V4-ekhez és az EU átlagához képest is. Emiatt nehéz elképzelni, hogy a felmérésben részt vevőkből néhány év múlva versenyképes és termelékeny munkaerő legyen – nyomatékosította. Minden előrejelzés szerint kevesebben leszünk – utalt Bod a demográfiai válságra –, ezért fontosnak tarja a munkaerő minőségét. „Amit látunk, az őszintén szólva aggasztó” – emelte ki.
A munkaerő kiváltására alkalmas robotizációról a gazdasági szakember azt mondta, jelentős növekedés tapasztalható, de az alacsony bérszintű országokban is nagy növekedés figyelhető meg.
Zárásként Bod pár stratégiai támpontot fogalmazott meg a hallgatóságnak, az üzletembereknek és a döntéshozóknak. Úgy vélte, Európa és a mi régiónk is sikeres, de sérülékeny, azonban ezek különböző okokból vannak. Kelet-Közép-Európát az elvándorlás, a munkaerőhiány, a területi szétszakítottság és a populista politika sújtja. A technológiai forradalommal kapcsolatban aláhúzta, jelentős változások zajlanak iparágakon, fogyasztási szokásokon, árarányokon belül, ezekre az innovátorokkal párhuzamosan kell jól reagálni. A munkaerőt hasznosan kell képezni a hatékonyság érdekében, és nem szabad engedni, hogy a korrupció a fiatal és képzett munkaerő emigrálását eredményezze. Végül azt emelte ki, a világpolitika és a világpiac helyzete eddig támogatta a magyar gazdaságot, most azonban szembeszél jöhet.
Még mindig a multik fizetnek jobban
Palócz Éva előadása elején felvázolta, a velünk együtt csatlakozott országok jelentősen felzárkóztak vásárlóerő-paritásban a centrumországokhoz. Ugyanakkor ismertette, míg korábban ebben a csapatban az élmezőnyhöz tartoztunk, ma már csak Horvátország, Románia és Bulgária áll mögöttünk ebben a rangsorban. A munkaerőpiaci viszonyokról elmondta, az egész EU-ban megnőtt az aktivitási ráta, különösen Magyarországon, és – tette hozzá – ebben mindössze 1-2 százalékpontot tett ki a közmunka, ami figyelmen kívül hagyható.
A szakember kiemelte, Magyarországon elhanyagolt szempont a részmunkaidős foglalkoztatás. Ez ugyanis növeli a foglalkoztatási arányt, de a kelet-európai országok ebben – mint fogalmazott – „pocsékul állnak”, Magyarországon még az 5 százalékot sem érik el, és csökken az aránya.
Az adóelvonás mértékéről szólva azt emelte ki, Magyarország javuló tendenciát mutatva a középmezőnyben helyezkedik el. Azonban – tette hozzá –
Úgy vélte, további legalább 5 százalékpontos csökkentésre lenne szükség. Felidézte azt a paradigmát, mely szerint a fogyasztás adóztatása inkább ösztönzi a növekedést, mint a teljesítmény adóztatása, amely a teljesítmény visszafogásához vezet. Csakhogy Magyarországon a munka hazai adóztatása még mindig a legmagasabb a régióban. Sőt, a fogyasztás implicit adóztatása (egységnyi fogyasztás vagy munka mekkora adóztatással jár együtt) Magyarországon éppoly magas, mint a munkáé. Hozzátette, a szocho további csökkentése kedvező folyamatokat fog generálni, és a gazdaságot is tovább fogja fehéríteni.
A bérek és termelékenység tekintetében Palócz arra hívta fel a figyelmet, hogy magyar duális gazdaság 2010-ben és 2017-ben is „kettészakított” volt:
míg a külföldi tulajdonú cégek közül a nagy-, a közép-, a kis- és a mikrovállalkozások is az átlagot bőven meghaladó termelékenységet produkáltak, és bérszínvonaluk is a magyar átlag felett volt. Úgy vélte, ezeket a lemaradó belföldi cégeket az államnak támogatnia szükséges.
Csak annak a statisztikának hiszek…
A negyedik előadó Dedák István volt, aki kiemelte,
amit a katedrán tanítunk, ami a sztenderd tankönyvekben szerepel, és amit Magyarországon látunk, az egymással nincs köszönőviszonyban.
Emlékeztetett Willem Buiter amerikai közgazdász magyarországi látogatására, amikor a szakember azon csodálkozott, hogy az ország ilyen mértékű bérnövekedés mellett is képes tartani az inflációs célt.
Közölte, a makrogazdasági elmélet szerint
Ebből a kulcs hosszú távon a termelékenység változása a legfontosabb. Emlékeztetett, ez a mutató „az évszázad válságáig”, azaz 2007-ig évente nagyjából 3,7 százalékkal növekedett. A válság után,
Ő is utalt arra, amire Banai, illetve Palócz, a közfoglalkoztatottakra. Dedák úgy véli, ennek a munkavállalói rétegnek a kiszűrésével is ez a mutató még mindig „botrányosan gyenge”. Másrészt – ismertette – Okun törvénye szerint a foglalkoztatottság bővülése gyors termelékenységnövekedést implikálna. Ez azonban Magyarországon nem történt meg. Sőt – tette hozzá Dedák –, a termelékenység növekedésének lassulása minden régiós országra igaz, de annak mértéke idehaza volt a legdrasztikusabb.
A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon a bérnövekedést kétféle statisztika is méri. A munkaügyi statisztikák havonta jelennek meg, és ezek szerepelnek a hírekben. A nemzeti számlák alapján vezetett statisztika viszont csak negyedévente jelenik meg. Mivel a két statisztika ugyanazt méri, gyakorlatilag nem térhetnének el egymástól. 2000 és 2010 között valóban így is volt, mindössze egy marginális, 3 százalékos rés volt a két adatsor között, mindkettő azt jelzi, hogy tíz év alatt egy 30-35 százalékos béremelkedés történt.
2010 óta azonban a két statisztika köszönőviszonyban sincs egymással!
– mutatott rá Dedák. A munkaügyi statisztikák egy elképesztő bérnövekedést mutatnak, ugyanakkor a nemzetközi statisztikákba beszámító nemzeti számlák „a termelékenységgel összhangban levő, viszonylag alacsony béremelkedést” jeleznek – mondta. A két adatsor között azonban már 20 százalék a különbség.
Hogy melyik statisztikát fogadjuk el, ahhoz Dedák a már említett makrogazdasági egyenlőséget hívta segítségül. A termelékenység ismert, a szociális hozzájárulás mértéke ugyancsak ismert, vagyis a bérhányad segítségével tudjuk megragadni a tényleges bérnövekedés mértékét. Úgy vélte, a bérhányad reális mértéke 62 százalék körül lehet, ez ugyanis magasabb annál, mint amit a nemzeti számlék jeleznek, magasabb, mint a historikus magyar átlag, és az elmúlt húsz évben sosem haladta meg ezt az értéket. Ez alapján felvázolt a tényleges bérnövekedésre egy hipotetikus felső határt, majd rámutatott, a munkaügyi statisztikák bőven efölött a hipotetikus maximum felett helyezkednek el.
Dedák rávilágított:
Tehát valami nagyon nincs rendben a statisztikákkal – hívta fel a figyelmet!
A közgazdász úgy vélte, ha a magyar bérhányad mértéke valóban 60 százalékra emelkedett, akkor
De azt sem gondolta senki – tette hozzá –, hogy a magyar bérnövekedés mértéke a történelmi nagyságú EU-s támogatások mellett elmarad a 3 százaléktól.
Az igazi kuriózum szerinte viszont az, hogy ennek a 2,5 százalékos emelkedésnek a kétharmada a járulékcsökkentésnek és a bérhányad emelkedésének köszönhető, amik viszont
A járulékcsökkentéssel kapcsolatban nem értett egyet Banaival, szerinte a szocho csökkentésének valaki meg kell, hogy fizesse az árát: a TB-alapok bevétele reálértéken csökkent, a nyugdíjak reálértékének megtartása pedig szintén a központi költségvetést terhelte. Ráadásul – tette hozzá – a nyugdíjak keresetekhez viszonyított értéke csökkent. Ezért Dedák úgy látja, a termelékenységtől elrugaszkodott reálbér-növekedést a nyugdíjasok fizetik.
Úgy összegezte, az eredményeket nem vitatva nagyon sok területen újragondolásra lenne szükség, a gyökeres fordulattól sem visszariadva.
Dedák István előadása természetesen a kormányzatot képviselő Banai Péter Benő államtitkár részéről váltott ki erős ellenreakciót, aki feltett több kérdést is.
Ha nem volt a munkaügyi statisztikák szerinti bérnövekedés, akkor hogyan nőtt a kiskereskedelmi forgalom olyan mértékben, ami a gazdaság fehéredésével nem magyarázható? Miért jönnek ki olyan statisztikák, amik a lakossági megtakarítások jelentős növekedéséről szólnak? Honnan van a pénz?
– kérdezte az államtitkár.
A termelékenységgel kapcsolatban Banai ugyancsak megjegyezte, az a 800 ezer ember, aki visszatért a munkaerőpiacra, alacsonyabb termelékenységgel rendelkezik, mint a régóta aktív réteg. Ezért törvényszerűnek tartja, hogy a termelékenység növekedése visszaesett.
A szocho csökkentése kapcsán ugyancsak kritizálta Dedák előadását. Ugyanis a bevétel csökkentését nem forráselvonással kompenzálták, a költségvetési összegek – mint fogalmazott – mind nominálisan, mind reálértékben nőttek. Palócz Évával egyetértve kijelentette, az adókulcsok csökkentését az adóalapoknak a növekedése finanszírozta.
A vita eldöntése természetesen nem a mi tisztünk. A vélemény szabad.