Ma tartják a megismételt isztambuli főpolgármester-választást

""
Isztambul

Megkezdődött vasárnap reggel Isztambulban a megismételt főpolgármester-választás. A szavazóhelyiségek helyi idő szerint nyolc órakor nyíltak. A szavazást azért ismétlik meg, mert a március 31-i helyhatósági választáson született szoros ellenzéki győzelmet a kormánypárt szabálytalanságokra hivatkozva megtámadta, az illetékes hatóság pedig helyt adva a fellebbezésnek a több mint 10 milliós metropolisz főpolgármester-választás eredményét érvénytelenítette. 

Az MTI összefoglalója szerint a voksolásnak a török és a nemzetközi közvélemény egyaránt nagy jelentőséget tulajdonít, miután úgy tűnt, hogy a Recep Tayyip Erdogan török elnök vezette iszlamista-konzervatív kormánypárt márciusban, 15 év után először elveszíti a legnépesebb város vezetését. Elemzők főként az egyre romló gazdasági helyzettel magyarázták ezt.

""
Binali Yildrim, a török kormánypárt jelöltje
kreml.ru

Márciusban a fő ellenzéki párt, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) színeiben induló Ekrem Imamoglu mindössze 13 ezer 700 szavazattal előzte meg az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) jelöltjét, Binali Yildirimet. Később a hatalmon lévő AKP sorozatos fellebbezései nyomán a Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) a jogosulatlanul kijelölt számlálóbizottsági elnökökre és az érvénytelen számlálólapokra hivatkozva semmissé nyilvánította az eredményt. A lépés nemzetközi bírálatot is kapott.

""
Ekrem Imamoglu, az ellenzéki jelölt

    
A kampányban az utolsó héten Erdogan is aktívan részt vett. Élesen támadta Imamoglut, egy alkalommal "béna kacsának" nevezte, amiért a városi tanács kormánypárti többsége miatt amúgy is meg lenne kötve a keze. A közvélemény-kutatások a mostani választásra még ha a márciusinál kevésbé is, de ugyancsak kiélezett versenyt jósolnak. A felmérések túlnyomó többsége Imamoglu "szűk többséget elérő" győzelmével számol.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

1
sss
2020. január 18. | 18:52
Sajtónyilvános olvasópróbát tartott a héten a Nikola Tesla – Végtelen energia című készülő musical show stábja. Mivel elég szokatlan, hogy egy feltalálóként híressé vált személy egy ilyen jellegű zenés-táncos produkció témája, kíváncsian vártuk a darab első nyilvános mozzanatait. És nem kellett csalódnunk.
Sajtónyilvános olvasópróbát tartott a héten a Nikola Tesla – Végtelen energia című készülő musical show stábja. Mivel elég szokatlan, hogy egy feltalálóként híressé vált személy egy ilyen jellegű zenés-táncos produkció témája, kíváncsian vártuk a darab első nyilvános mozzanatait. És nem kellett csalódnunk.
A Jobbik képviselőjelöltje Sneider Tamással közösen találkozott a vasmű dolgozóival.