Demeter Márta elhívja a bírósági tárgyalására Simonka Györgyöt

Demeter Márta
Demeter Márta

Pénteken egy érdekes verseny kezdődött el a parlamentben két országgyűlési képviselő között. Ugyanis most már nemcsak Simonka György (nála már 2018. október 29. óta ketyeg az óra), hanem Demeter Márta mentelmi jogát is felfüggesztette a parlament.

De vajon ki kerül előbb a bíróság elé?

A bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással meggyanúsított fideszes képviselő, vagy az írásbeli kérdésével hivatali visszaélést "megvalósító" ellenzéki politikus?

Valamilyen megmagyarázhatatlan okból úgy érzem, hogy esetemben előbb kerülhet erre sor - válaszolta az Alfahír felvetésére az LMP frakcióvezető-helyettese. 

"De szívesen meginvitálom majd Simonka Györgyöt a tárgyalásra, ha lesz, hogy készülni tudjon akkorra, amikor valódi bűncselekmények alapos gyanújával folynak majd eljárások"

- tett visszautasíthatatlan ajánlatot Demeter Márta, aki szerint egyébként úgy tűnik, rászánta magát a Fidesz, hogy elindítsa ellene a felségsértési pert.

"Nem lephet meg ez különösebben senkit, hiszen tavaly március 15-én megígérték, hogy leszámolnak a politikai ellenfeleikkel. Céljuk nyilván az ellenzéki képviselők megfélemlítése. De akár tetszik a NER-nek, akár nem, a mi dolgunk a kormány és intézményei működésének és a közpénzek felhasználásának ellenőrzése.

És bár, láthatóan, ezzel komoly gondja van a NER különböző rendű-rangú szereplőinek, én teszem tovább a dolgom, amivel megbíztak választók.

Parlamenti felszólalássomban azért megkértem a legfőbb ügyészt, hogy amennyiben marad ideje a Fidesz politikai ellenfeleinek üldözése mellett másra is, indítson eljárást pár valós bűncselekmény kapcsán a NER jól ismert szereplőivel szemben –  például: Gruevszki Magyarországra csempészése, az adózás elől kimentett cégek és vagyonok, és hűtlen kezelés miatt"

- magyarázta a politikus.

De vajon a statuálás a lényeg?

"Amiket megpróbálnak felhozni ellenem, mind jogilag, mind tartalmilag alaptalanok. Amennyiben az eljárás elindul, bíróság előtt fogom megvédeni az igazam. Sorra nyerem a sajtópereket is, melyeket ebben az ügyben indítottam, hiszen teljesen alaptalanul vádoltak meg minősített adatok nyilvánosságra hozatalával, valamint titoksértéssel. A kormányzat lekötné az időnket és az energiáinkat ezzel az eljárással, éppen ezért az én életem sem erről fog szólni következőkben sem, hanem a mindennapos kemény munkáról, ahogy eddig is"

- válaszolta Demeter Márta.

A képviselő szerint amúgy szembetűnő, hogy fél-háromnegyed éve egyre durvul a kormánypárt hangvétele és politizálása, ami mára egészen hisztérikussá vált.

"A Fidesz ebben pénteken újabb szintet lépett, úgy akar egy politikai vitát megoldani, hogy parlamenti tisztségeik elvételével fenyegeti meg politikai ellenfeleit. Erre viszont biztosan nem kaptak felhatalmazást a magyar emberektől. A kormánypárt propagandistái pedig már azt is elvitatják, hogy van joguk működni a magyar emberek által megválasztott ellenzéki politikusoknak – és ez sem újdonság a részükről, de a hangvétel még a megszokottnál is durvábbá vált. Az üzenetet az ellenzékben mindannyian értettük, és világossá is tettük, mit gondolunk róla"

- utalt arra Demeter Márta, hogy a Fidesz (közelebbről Kocsis Máté és Hende Csaba, valamint a kormány részéről Dömötör Csaba) ezzel fenyegette meg a DK parlamenti képviselőit, amiért nem szavazták meg a fideszes jelölteket az EP-ben, valamint ezzel párhuzamosan a KESMÁ-n kívüli Pesti Srácok nevű kormánylapban éles, dühödt támadások indultak az ellenzéki oldallal szemben.

"Rendkívül sokat jelentett az, amelyről a híradások – néhány kivételtől eltekintve – elfelejtettek beszámolni, hogy az ellenzék példátlanul, egységes módon nemmel szavazott a mentelmi jogom kiadására. Ez a válaszunk a kormánypártok számára, nem tudnak minket megfélemlíteni" - tette még hozzá. 
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Balogh Gábor

Friss