Egyelőre nem adták el a Dunakeszi Járműjavítót az oroszoknak

Egyelőre nem adták el a Dunakeszi Járműjavítót az oroszoknak

Május végén derült ki, hogy a tomboló szabadságharc jegyében hazánk egyik legfontosabb vasúti nagyvállalatát az orosz Transzmasholdingnak adják el.

A határidő júniussal együtt elmúlt, ám az Iho.hu szerint semmit nem tudni arról, hogy eladták volna a Dunakeszi Járműjavító többségi állami, plusz a MÁV kezében lévő részesedését, és az utóbbihoz tartozó ingatlanokat.

A szakmai portál szerint a május 28-i kormányhatározat meglehetősen szűk határidőt szabott a tranzakció lebonyolítására Bártfai-Mager Andreának a több mint százéves, 2014-ben államosított cég orosz kézbe adására, a megállapodásokat az előző hónap utolsó napjáig kellett volna megkötni. 

Az ügy körül azóta meglehetősen nagy a csend, olyannyira, hogy a portál kérdéseire sem válaszoltak a minisztériumból, nem hivatalosan csak annyit tudtak meg, hogy azért, mert "nincs mit közölniük."

Mivel a határidőig nem teljesült az üzlet, ez azt is jelent(het)i, hogy végül nem adták el Dunakeszit. A feltételes mód persze erősen indokolt, hiszen hatalmas üzletről van szó, azzal pedig, hogy az állandó szabadságharcot - legalábbis kommunikációs szinten - űző kormány az oroszokat jelölte ki vevőnek, már készpénznek vehetjük, hogy az üzlet meg fog valósulni.

A járműjavító el nem adása egy bizonyos szempontból mindenképp jó hírnek tekinthető, amíg ugyanis ez nem történik meg, a cég addig részt vehet a Stadler Kiss emeletes motorvonatainak gyártásában. Dunakeszin szerelik össze a hatrészes járművek középső négy vagonját, és itt folyik a járművek üzembehelyezése is. Ha azonban az oroszoké lesz a gyár, a svájciak felbontják ezt a szerződést - írja a lap.

Mint ismert, 2016-ban a magyar Ganz-csoport egy 700 vasúti kocsi beszerzéséből álló egyiptomi tenderen lett győztes pályázó. A hazai gyártáshoz a külügyi tárca ilyen üzletekre szakosodott bankja, az Eximbank adott voln hitelt, ám az utolsó pillanatban az Orbán-kormány úgy döntött, a hitelt inkább a magyarok ellenében pályázó orosz konzorcium rendelkezésére bocsátja.

Magyar helyett orosz cég gigabizniszét támogatják Orbánék | Alfahír

Nagy üzletet nyert el 2016-ban a magyar Ganz-csoport: egy 700 vasúti kocsi beszerzéséből álló egyiptomi tenderen lettek győztes pályázók. A hazai gyártáshoz a külügyi tárca ilyen üzletekre szakosodott bankjának, az Eximbanknak a hitelét vették volna igénybe.