Mától szabadlábon mondhat köszönetet a Fidesznek és Poltnak az olaszliszkai lincselő

H. Dezső

Hétfőn hajnalban elhagyta a szegedi börtönt H. Dezső, az olaszliszkai lincselés elsőrendű vádlottja – írja az Index. A férfi szabadlábra helyezéséről első fokon májusban, másodfokon júniusban döntöttek. Ám, mielőtt a bíróságokat kezdenénk el szidni, jó, ha tudjuk: a büntetés-végrehajtási bírónak mérlegelési jogköre sem volt az ügyben– méghozzá egy Fidesz által kétharmaddal átnyomott törvény és az ahhoz Polt Péter által írt utasítás alapján. 

Ifj. H. D.-nek 2023 októberéig kellene rács mögött maradnia. Május végén mégis úgy döntött a bíróság, hogy feltételesen szabadlábra helyezhető. Az ítélet indoklása szerint most azért szabadulhat, mert "a börtönben kifogástalan magatartást tanúsított", 53 alkalommal jutalmat kapott, érvényben lévő fenyítése nincs,  tanulmányait jó eredménnyel folytatja, júniusban érettségizik, önismereti és konfliktuskezelő tréningen is részt vett. 

Szögi Lajost 2006. október 15-én gyilkolták meg a Borsod megyei Olaszliszkán. A tiszavasvári tanárról azt hitték a helyi cigányok, hogy elgázolt egy kislányt, holott a gyerek valójában maga ugrott az árokba, és semmi baja nem esett. A pillanatok alatt összesereglett tömeg azonban vadállati kegyetlenséggel saját gyermekei szeme láttára meglincselte.

A szabadlábra helyező verdikttel az ügyészség nem ért egyet, fellebbezést jelentettek be a az elkövetett életellenes bűncselekmény súlyára, és az elkövetés módjára hivatkozva – hiába. A döntést egy hónappal ezelőtt a Szegedi Törvényszék másodfokon is jóváhagyta

H. Dezső így az előzetes letartóztatást is beleszámítva

17 helyett 13 évet töltött rács mögött, ám fegyházban csak kevesebb, mint 10 esztendőt.

A brutális gyilkos szabadon engedése a Jobbik hétfői közleménye szerint

"azt üzeni a lincselésre hajlamos gazembereknek, hogy jó magaviselettel akár a legbrutálisabb bűncselekmény is megváltható. Márpedig aki ilyet üzen, az minden eljövendő brutalitásban bűnrészes lesz."

A röszkei határátkelőnél 2015-ben történt incidens után a kormánypropaganda hatalmas hírverése mellett "terrorcselekményért" elítélt bevándorló férfira utalva hozzáteszik:

"Üzenjük: Magyarországot nemcsak az F. Hasszánoktól kell megvédeni, de a H. Dezsőktől és a Sztojkáktól is!"

A gyilkos szabadlábra helyezését egyébként ezúttal nem a bíró nagylelkűségi rohama teszi lehetővé, hanem

a Büntetőtörvénykönyv 2013. júliusi módosítása, amelyet a fideszes kétharmad nyomott át az Országgyűlésen. 

Ennek értelmében az életellenes bűncselekményt elkövetők is engedményt kaphatnak büntetésükből. A gyilkosok az eredetileg kiszabott szabadságvesztés 2/3-ának, visszaesők esetén 3/4-ének letöltése után szabadulhatnak.  

Egy fideszes törvénymódosításnak és Polt Péternek köszönhetően szabadulhat előbb Szögi Lajos gyilkosa | Alfahír

Július 15-én szabadulhat a börtönből a 2006-os olaszliszkai gyilkosság első rendű vádlottja - döntött a a Szegedi Törvényszék. A büntetés-végrehajtási bírónak nem volt mérlegelési jogköre az ügyben - méghozzá egy Fidesz által kétharmaddal átnyomott törvény és az ahhoz Polt Péter által írt utasítás alapján. Ifj. H. D.-nek 2023 októberéig kellene rács mögött maradnia.

Az akkor megszavazott új Btk-hoz egy Polt Péter által szerkesztett kommentárt is csatoltak. E szerint:

"Amennyiben a törvény szerint a feltételes szabadság lehetséges, azt az elítélt számára lehetővé kell tenni, bírói mérlegelésnek nincs helye e kérdésben."

Az új szabályozásnak és a legfőbb ügyész által jegyzett állásfoglalásnak köszönhetően tavaly júliusban Marian Cozma gyilkosa, Sztojka Iván is kiszabadulhatott a rács mögül. 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Harmati András

Friss