Brit sajtó: a tartályhajó lefoglalása miatt London szankciókat jelenthet be Irán ellen

Brit sajtó: a tartályhajó lefoglalása miatt London szankciókat jelenthet be Irán ellen

Irán londoni nagykövete arra figyelmeztetett, hogy országa "készen áll más forgatókönyvekre" is.

Vasárnapi brit sajtóértesülés szerint a brit kormány várhatóan szankciókat jelent be Irán ellen, miután az iráni Forradalmi Gárda a minap lefoglalt egy brit tartályhajót a Hormuzi-szorosban.

Irán londoni nagykövete mindeközben arra szólította fel a brit kormányt, hogy ne engedjen a feszültség eszkalációjára törekvő politikai erőknek.

Jeremy Hunt brit külügyminiszter hétfőn tájékoztatja a londoni alsóház képviselőit a Stena Impero nevű, svéd tulajdonú, de brit lobogó alatt közlekedő tartályhajó iráni lefoglalásának fejleményeiről.

Hunt a BBC televíziónak nyilatkozva vasárnap megerősítette azt a véleményét, hogy teljesen elfogadhatatlan az iráni akció, amely súlyos kérdéseket vet fel a brit és a nemzetközi hajózás biztonságával kapcsolatban a Hormuzi-szorosban.

A külügyminiszter kijelentette ugyanakkor, hogy Nagy-Britannia a feszültség enyhítésében érdekelt.

A The Sunday Telegraph című konzervatív vasárnapi brit lap értesülése szerint mindazonáltal Hunt várhatóan diplomáciai és gazdasági intézkedéscsomagot jelent be Iránnal szemben hétfői parlamenti tájékoztatójában. A lap forrásai szerint a szankciók között lehet Nagy-Britanniában lévő iráni vagyoneszközök zárolása.

A brit kormány emellett nyomást gyakorolhat az Európai Unióra és az ENSZ-re azoknak a szankcióknak az újbóli bevezetése érdekében, amelyeket az iráni nukleáris fejlesztési program korlátozásáról kötött többhatalmi megállapodás keretében oldottak fel 2016-ban, felszabadítva többmilliárd dollárnyi iráni vagyoneszközt.

Tobias Ellwood, a brit védelmi minisztérium államtitkára ezt vasárnap közvetve megerősítette. Ellwood a BBC televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy a brit kormány által mérlegelt válaszlépési lehetőségek között szerepel szankciók bevezetése is Irán ellen.

Irán londoni nagykövete, Hamid Baeidinezsád azonban vasárnapi Twitter-bejegyzésében arra szólította fel a brit kormányt, hogy

"tartsa féken azokat a hazai politikai erőket",

amelyek a már meglévő kétoldalú feszültség további, a hajózás kérdésén jóval túlmutató eszkalációjára törekszenek. A nagykövet szerint ez meglehetősen veszélyes és nem túl bölcs törekvés a jelenlegi érzékeny időszakban.

Hamid Baeidinezsád részletek nélkül közli Twitter-bejegyzésében, hogy Irán "készen áll más forgatókönyvekre" is.

(MTI)