Meggyőző fölénnyel nyerte az államfő pártja az ukrajnai választást

""
Az ukrán választást megnyerő Nép Szolgája eredményvárója az exit pollok közlése után
Facebook/слуги народу

Toronymagasan nyerte az ukrajnai előrehozott parlamenti választást az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij pártja. A Nép Szolgája a szavazatok 43,9%-át szerezte meg az urnazárás után közzé tett exit poll-felmérés szerint.

A törvényhozásba összesen öt párt került be, több induló sem érte el az 5 százalékos küszöböt.

A második helyen a Moszkva-barát Ellenzéki Platform - Életért párt végzett 11,5 százalékkal. A volt államfő, Petro Porosenko Európai szolidaritás nevű pártja 8,9%-kal a harmadik, míg Julija Timosenko volt miniszterelnök Haza nevű formációja 7,6%-os eredménnyel a negyedik helyen futott be. Ötödikként Szvjatoszlav Vakarcsuk rockénekes pártja került be a kijevi törvényhozásba 6,3 százalékkal.  

Az ötödikként bejutott párttal egyeztetnek

Az ukrán elnök az exit pollok közlése után nem sokkal bejelentette, hogy Vakarcsukot hívja tárgyalni. A Holosz párt vezetőjével egyebek mellett a leendő miniszterelnök személyéről kíván vele megbeszélést folytatni.

Az ukrán elnök szavazatának leadásakor arról beszélt, hogy a miniszterelnöki poszton egy politikai tapasztalatokkal nem rendelkező gazdasági szakembert látna szívesen, ugyanakkor konkrét személyt nem nevezett meg.

Varga-Damm Andrea, a NATO közgyűlése által delegált megfigyelői misszió tagja az Alfahírnek azt mondta, hogy a választások rendben zajlanak, az eredmény pedig legitim lesz.

Az országban azután írtak ki előrehozott választást, hogy az áprilisban államfővé választott Zelenszkij hatalomra jutását követően feloszlatta a parlamentet.

Az Oroszország által megszállást Krím-félszigeten, illetve az oroszbarát szakadárok által ellenőrzött Donyec-medencei területeken nem tartottak választást.

(MTI)