A politikusok messze vannak az emberektől, a helyi párttagokat is inkább lerázzák

politika

Böcskei Balázs politikai elemző, az IDEA intézet vezetője rendszeresen publikál ellenzéket boncolgató véleménycikkeket az Azonnalin. „Miért nem tudnak választók tömegei azonosulni az ellenzéki politikusokkal? Van egy tippem” című legfrissebb elemzése Kendernay Jánossal, az LMP új társelnökével indul, de valójában az egész ellenzéki térfélnek tanulságul szolgálhat.

A politikai elemző arra a megállapításra jut: sokak érzése szerint a pártok és a politikusok csak akkor foglalkoznak az emberekkel, ha kérni kell tőlük valamit. Ehhez felidéz néhány párttagok, aktivisták által mesélt történet, például hogy miként akar egy (vezető) ellenzéki politikus megúszni egy helyi párttagokkal folytatott beszélgetést, hogy érvel, mikor „neki mennie kell Budapestre az Egyenes Beszédbe”, és ott hagy harminc helyi aktivistát húsz perc után Szegeden, akik alig várták, hogy lássanak valakit „onnan fentről”.

Böcskei Balázs maga is tanúja volt egy olyan esetnek, amikor

„egy Orbán-rezsimet nagyon váltani akaró politikus inkább eleget tesz egy budapesti véleményvezéri bulinak – jellemzően ugyanazon a helyen és ugyanazokkal –, minthogy Békéscsabán aludjon, majd másnap a piacon szórólapozzon azokkal, akik őt élőben csak a kongresszuson látják”.

A politikai elemző egy másik példát említve megjegyzi, jellemző az, ahogyan egy ma is aktív országgyűlési képviselő fogalmazott akkor, amikor párttársai egy rájuk nézve kedvezőtlen kongresszusi döntés után kiléptek a pártból:

„Talán kevesebbet kellett volna üldögélni a Castro Bistro teraszán, és többet a vidéki küldöttekkel beszélgetni.”

Böcskei Balázs következtetésként azt írja, hogy a politikusok akkor jönnek, ha kérni kell valamit.

„Ajánlásgyűjtést (adatbázisépítést), plakátolást, stb., meg persze a plakátok leszedését a választás után, nehogy már büntetés legyen. Vagy hogy a Fidesz jóvoltából jelentős illetménnyel bíró országgyűlési képviselők saját, munkakörükkel járó (igazságtalan) büntetésükre átlagemberektől kalapoznak, majd hangosan hallgatnak, ha párttársaik olyan helyre járnak wellneszelni, ahova a NER-fiatalság, vagy amikor az »elnyomás közepette« koktélozós képeket pakolnak zárt Instagram-oldalaikra. A sor folytatható.”

Az elemző szerint az is visszatérő, hogy fővárosi (tévé)politikusok egy része azon rityeg-rötyög, hogy Orbán, Gyurcsány, Ujhelyi, Szanyi, Lendvai Ildikó stb. ölelkezik, fotózkodik idős(ebb) honfitársakkal, és ez „de ciki”. Böcskei Balázs hozzáteszi: jellemzően a hahotázokat a Pozsonyi Pikniken kívül ember nem ismeri fel, de a gúnyolódásaik sok mindent elmondanak arról, hogy mit gondolnak arról, mire vágynak az emberek, miről szól a politika. Ugyanakkor az elemző a tanulságot megfogalmazva leszögezi: „Emberszeretet nélkül nem fog menni.”

 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Németh Márton

Friss