Szakértői vélemény: Matrózhiány miatt hajózásra alkalmatlan volt a Hableány

Az Index birtokába került legfrissebb szakértői véleményekből kiderül, hogy hajózásra alkalmatlan volt a Hableány, ami május 29-én 35 fővel a fedélzetén süllyedt el a Duna Margit-híd alatti szakaszán.

A 35 fő között volt a hajó kapitánya és matróza, ám a szakértők véleménye szerint a legénység hiányos volt, úgy fogalmaznak, hogy a

Hableány az esemény idején és helyén az egy fő matróz hiánya miatt nem volt alkalmas a hajózásra.

A lap információi szerint az, hogy a személyzet számának növelésére van szükség már az előző hajóbizonyítványba is bekerült és ezt a hajó kapitányának kellett volna jeleznie az üzembentartó Panorama Deck Kft. felé. Hogy ez megtörtént-e, arról még nem adott tájékoztatást a vállalat.

A dokumentumból kiderül, amit eddig is sokan elmondtak már, hogy a Hableány messze nem volt olyan felszereltségű, mint az ütközésben részt vevő Viking Sigyn szállodahajó. A városnézőn radar sem volt, ami a tragikus kimenetelű viharos éjszakán segíthette volna a mozgását. A kormányállásából „a körkilátást pedig a felső fedélzeten elhelyezett ponyva és kémény részben korlátozta.”

Arról már korábban is írtunk, hogy a Viking Sigyn rendszere által leadott jelzésekre senki nem reagált a fedélzeten és nem is jelezték a Hableánynak előzési szándékukat, de a szakértők azt is hozzátették, hogy a hajózási szabályok szerint a Hableánynak is jeleznie kellett volna öt rövid hangjelzéssel, mikor észrevette, hogy értesítés nélkül akarják megelőzni.

A tragédiában a hajó személyzetén felül 26 dél-koreai turista vesztette életét. A Viking Sigyn ukrán kapitányát pedig a baleset másnapján letartóztatták, de hamarosan 15 milliós óvadék fejében bűnügyi felügyelet alá helyezték. Később megállapításra került, hogy a bíróság törvénysértő módon járt el, ezért hétfőn ismét őrizetbe vették és indítványozták a férfi letartóztatását.

 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Harmati András

Friss

1
sss
2019. október 19. | 09:34
1
sss
2019. október 19. | 14:05
Életmódváltást szorgalmaz a katolikus egyházfő.
1
sss
2019. október 19. | 13:14
Az egykori pártelnök követeli, de pártja nem adja vissza neki az admin jogot.
Meg kell ismételni a választást.
Az egykori pártelnök követeli, de pártja nem adja vissza neki az admin jogot.
Az ingatlanárak növekedésével szemben a leghatékonyabb védekezés az ingatlanállomány bővülése lenne.