Újabb támadásokkal próbálják megfélemlíteni a keszthelyi ellenzéket

Újabb támadásokkal próbálják megfélemlíteni a keszthelyi ellenzéket

Az elmúlt hetekben elmérgesedett a kampány Keszthelyen, miután a helyi ellenzéki pártokat és civil szervezeteket tömörítő Kisvárosunkért Érdekvédelmi Egyesület látványosan fellépett az ellen, hogy a kormány tulajdonába akarja venni a Balatont, azóta több szinten is hadjáratot hirdetett a kormány ellenük.

Mint ismert: első alkalommal fizetett bérkommentelőkkel támadták be a keszthelyi ellenzék oldalát, majd hackertámadással is próbálkoztak. A tegnapi nap folyamán pedig az egyesület arról számolt be közlemény formájában, hogy ártatlannak tűnő közvélemény-kutatással igyekszik bemocskolni a fideszes polgármesterjelölt riválisát a kormányoldal Keszthelyen.

Az ellenzéki pártok által támogatott Kisvárosunkért Érdekvédelmi Egyesület azt írta Facebook-oldalán, hogy az Amygdala Intézet telefonos megkeresésekben, ugyanis azt állítja, hogy népszerűséget mérnek, valójában viszont azt sugalmazzák, hogy

"Czuth Zoltán László, a KÉVE polgármesterjelöltje Brüsszellel megegyezve migránsokat akar Keszthelyre telepíteni."

Megkerestük Czuth Zoltán Lászlót, aki lapunknak úgy fogalmazott, hogy

„morálisan elfogadhatatlan számomra. Ezek az álhírek rombolják a helyi közösséget. És itt Keszthelyen óriási felháborodást váltott ki.”

Azonban úgy tűnik itt nem ér véget a „hadjárat”. Ugyanis a tegnapi nap folyamán a család tulajdonában lévő lakókocsit ismeretlen elkövetők megrongálták, ezzel többszázezer forintos kárt okozva.

„Gyanúsnak tartom, hogy a „közvélemény-kutatással” egy időben, az ingatlanom előtt álló, családi tulajdonban lévő lakókocsit kár érte.”

– tette hozzá Czuth Zoltán.

Hozzátette, hogy feljelentést is tett az ügyben, amely során a rendőrség nagyon korrekt módon járult hozzá a nyomozáshoz, és friss fejleményként kiderült, hogy DNS-s nyomokat is találtak, így talán hamarosan kézre kerülhetnek az elkövetők.