Meghatározó konzervatív értelmiségiek tartottak tanácskozást a Bibó István Népfőiskolai Alapítvány által szervezett Marcali Dispután csütörtökön. A szervezők elmondása szerint a rendezvény célja az volt, hogy közösen keressenek mérsékelt jobboldali választ a jelenlegi magyarországi politikai helyzet és a 21. század kihívásaira.
Beer Miklós nyugalmazott váci püspök a hitében elkötelezett ember politikai felelősségéről beszélt. Példaként a boldoggá avatott gróf Esterházy János életművét hozta fel, akinek közéleti tevékenysége tudatosan vállalt keresztény hitvallásából fakadt. Ezzel szembeállította azt a politikát, amely a hitet és a vallást eszközként használja fel, hatalmi szempontok alapján eltorzítva a keresztény emberképet. Utóbbira jellemző példaként említette, hogy a migrációs válság idején komoly támadások érték, mert otthonába afrikai menekülteket fogadott be. Tőlük tudta meg, hogy azért kényszerültek hazájuk elhagyására, mert a nagy multinacionális cégek ipari tevékenysége nyomán szülőföldjükön súlyosan szennyezetté váltak a folyók, így elfogyott az ivóvizük. A püspök hangsúlyozta:
Fontosnak nevezte, hogy azok, akik keresztény hitüktől vezérelve cselekszenek a közéletben, ne legyenek restek felemelni a szavukat, ha azt tapasztalják, hogy ezeknek az elveknek a politika nem felel meg.
Beer Miklós felidézte, hogy fiatal kispapként a kommunista diktatúra idején sokszor eljátszott a gondolattal: milyen lenne, ha az egyház ismét őskeresztény gyülekezetként működne, s így teljesen független lehetne az államtól. 1989 után ugyan az őskeresztényi állapotok természetesen nem tértek vissza, ám felcsillant a reménye, hogy az egyházak végre megszabadulnak a hatalom nyomásától. A püspök szerint azonban
A hatalom a fenyegetés és elnyomás helyett a támogatásokhoz fűzött elvárásokon keresztül igyekszik ellenőrzése alá vonni az egyházakat, sőt, lassan már arra is igényt tartanak, hogy ők határozzák meg, ki a keresztény. E politika rendkívül kártékony következményeire jellemző példaként említette azt az esetet, amikor valaki levélben sérelmezte nála Ferenc pápa egyik nyilatkozatát, mire ő válaszul emlékeztette a levélírót, hogy a Szentatya csupán a Hegyi Beszéd szellemiségében nyilatkozott. Viszontválaszként csupán annyit kapott:
„Én nem tudom, mi van a Hegyi Beszédben, de azt biztos, hogy Ferenc pápa hülyeségeket beszél.”
Stummer János hozzászólásában elmondta: a politikusok a mindennapi közéleti harcok közepette sokkal több erkölcsi útmutatásra szorulnának. Arra kérte a felszólalókat és az egybegyűlteket, hogy
„fogják a kezünket, ha kell rúgjanak is bokán minket, hogy a morálisan helyes úton maradjunk.”
Beer Miklós válaszában elárulta: „már vártam ezt a kérdést”, és hozzátette: ezt a küldetést magáénak érzi, és szívesen vállalja.
Király Miklós jogász, az ELTE Állam-és Jogtudományi Karának volt dékánja a konzervatív politizálás egyik fontos problémájának nevezte a történelmi megszakítottságot. Szavai szerint a 20. századi diktatúrák megrendítő erejű „filmszakadásokat” jelentettek a hazai jobboldal számára.
„Mi nem mondhatjuk azt, mint a britek, hogy már a nagyapám is a Konzervatív Pártra szavazott.”
A rendszerváltás óta pedig annyiféle párt alakult, hogy „lassan már minden név foglalt” - jelezte ironikusan a helyzet bonyolultságát.
A jelen fontos kihívásának nevezte, hogy a jelenlegi kormányzat konzervatívnak nevezi magát, konzervatív jelszavakat használ, ám sem szellemiségében sem törekvéseiben nem az. Király szerint a Fidesz kisajátítja a jobboldali fogalomrendszert, és olyan történelmi alakokat is felhasznál, akik, ha látnák, milyen politika tűzi őket zászlajára, „forognának a sírjukban”. Példaként az MTA-tól elorzott kutatóintézeteket tömörítő, Eötvös Lorándról elnevezett intézményt említette.
Hozzátette: bár kormányközeli ideológusok egyre gyakrabban használják a fogalmat, „a konzervatív forradalom valójában fából vaskarika.”
Mádl Ferenc egykori tanácsadója rámutatott: a balliberális oldal és a szélsőjobbra tolódott kormány között űr keletkezett.
„A szélen tülekedés van, középen üresedés”
foglalta össze a helyzetet, leszögezve, hogy „égető szükség van” egy jobbközép, konzervatív politikai alternatívára. Ezt azért is fontosnak tartja, mert, ha ez az új jobbközép néppárt nem jön létre, akkor az inga előbb-utóbb ki fog lengeni a másik irányba és a szélsőbaloldal kerül helyzetbe.
Ez a jobbközép politikai erő Király szerint nem épít ki illiberális államot, tiszteletben tartja a tudomány és a kultúra szabadságát, Oroszországgal kereskedik, de nem tekinti a moszkvai rendszert példaképnek, hatékonyan védi hazánk határait, de nem kelt gyűlöletet, fontosnak tartja az Európai Uniót, de nem akar Európai Egyesült Államokat építeni. Fontosnak tartja az egyházakat, de nem akarja megvásárolni őket, támogatja a határon túli magyarságot, de nem épít körükben klientúrát, erősíteni igyekszik a nemzeti vállalkozói réteg kialakulását, ám nem a közbeszerzések meghekkelésével akarja feltőkésíteni saját holdudvarát.
Ennek a politikai erőnek a programja Király Miklós professzor szerint nem épülhet pusztán elvekre, nem lehet steril elmélet.
„Meg kell hallgatnunk a tiszaháti és borsodi és nógrádi emberek panaszát, oda kell figyelnünk a 150 ezer forintért dolgozó pedagógusokra és még itthon maradt orvosok hősies küzdelmére.”
szögezte le.
Dr. Teplán István közgazdász-szociológus, a CEU volt alelnöke az elmúlt kilenc évben kiépült rezsim egyre nyilvánvalóbb autoriter jellegére hívta fel a figyelmet. Emlékeztetett, hogy a kormányzat lassan az önkényuralmi rendszerek összes, szakirodalomban lefektetett feltételét teljesíti. A közéletet egyetlen párt uralja, amely a kulturális és ideológiai hegemóniára is igényt tart. A média központosítva működik, a kritikus hangokat szisztematikusan igyekeznek elfojtani, a gazdasági életet a politikai hatalom birtokosai vonják uralmuk alá.
Jellemzőnek tartja, hogy a jelenlegi kurzus önálló korszakká emelte saját magát, amikor Nemzeti Együttműködés Rendszerének nevezte el magát. Legközelebbi példaként Antonio Salazar harmincas években létrehozott portugál „Nouvo Estado”-ját említette, hozzátéve: „azért Salazar doktor lényegesen komolyabb elme volt, mint Orbán Viktor.”
Teplán széles körű társadalmi összefogást szorgalmazott az autoriter rezsimmel szemben, amelynek politikai vetületeként egy néppártot képzel el. E küldetés betöltésére szerinte ma a Jobbik tűnik a legalkalmasabbnak, hiszen a magyar társadalom sajátosságai miatt ezt a szerepet egy „urbánus párt” nem töltheti be.
A közgazdász kiemelte: őt erről elsősorban a Bérunió felvetése győzte meg, amelyet a 2018-as választási kampány „egyetlen értelmes kezdeményezésének” nevezte.
Sneider Tamás, a Jobbik elnöke hozzászólásában hangsúlyozta a szociális kérdések fontosságát, amelyekre szerinte azért a Jobbik lát rá a legjobban, mert vezetői többségükben a 1990 után lecsúszott, kizsákmányolt magyar alsó-középosztályból származnak. Hangsúlyozta: a politika legfontosabb mércéjének az erkölcsöt tartja.
„Aki lop, az bármit is mond magáról, nem lehet nemzeti, mert a nemzet javait rabolja el.”
szögezte le.
Jakab Péter a tizenkét órás műszak után hazafelé utazó, holtfáradt, közélettel már alig foglalkozó melósok megnyerésének fontosságát hangsúlyozta. A Jobbik frakcióvezetője szerint a Fidesz helyesen ismerte fel, hogy a modern politika az érzelmekre épít – ám ők úgy döntöttek, hogy a gyűlöletet teszik saját táboruk összetartó erejévé.
„Nekünk e gyűlölet helyébe a szolidaritást kell állítanunk, ennek kell mozgatnia a mi közösségünket”
– szögezte le Jakab Péter.
(Fotók: Béli Balázs / Alfahír)