Lassan terroristákat idéznek a fanatikus Fidesz-trollok

Fidelitas

Mindig kínosnak éreztem és gyávaságnak tartottam, amikor egy kormányon lévő politikai erő aktivistái radikalizálódni kezdenek. Gyávaság, mert aki mögött ott a hatalom és a garantált biztonság, aki tudja, hogy valójában semmit nem kockáztat, de mégis halálos fegyvert szorít a kezében, az nem lesz értékelhető ellenfél. Mert ilyen feltételekkel csak hitvány kutyák harcolnak.

Számomra éppen ezért egyértelmű, hogy a gerillakampányok, vagy a radikalizálódó utcai aktivitás eredendően a mindenkori ellenzék privilégiuma. Mindenki más csak Lenin-fiú maradhat.

Ez az íratlan szabály az, ami a politikai harcmezőn is egyenlő feltételek kialakítására törekszik: nincs kizárva, hogy a kormánypártoknak ott van a titkosszolgálati segítség, a kézzel irányított rendőrség, a magából bohócot csinálni sem félő ügyészség, de akár a személyre szabott törvényalkotás lehetősége is. Csupa olyan fegyver, ami ellen ellenzékből harcolni bátorsággal, és az igazságba vetett vakmerő hittel lehet két árva, koszos, puszta kézzel. Ha kell, akkor ízlés szerint radikálisan és látványosan, vagy éppen szelíd kreativitással.

Ezt az egyensúlyt borítja fel a Fidesz, ráadásul egyre többször. Márpedig ha egy kormány elhagyja saját komfortzónáját, így a hatalmából eredő terjeszkedési körét, és a civil közegben lendül támadásba a kiszorítottak saját fegyverzetét másolva, akkor nem lehet más célja, mint ellenségének teljes elpusztítása, és egy fékek nélküli diktatúra kialakítása.

Mint megannyi keletről importált trükköt, úgy ezeket is Vona Gábor egykori Jobbik-elnökön tesztelték a 2018-as választások előtti években. Emlékezetes, hogy a politikus rendezvényeit számtalan alkalommal zavarták meg a Fidelitashoz köthető fideszes aktivisták különböző Müezzin-énekek bömböltetésével, tökéletesen tovább pörgetve saját kitalációjukat arról, hogy a náci/meleg/cuki Vona már muszlim is. Most pedig Karácsony Gergely főpolgármester-jelöltet üldözik azzal, hogy lépten-nyomon cirkuszi indulót játszanak le a közelében arra utalva, hogy nem vehető komolyan. Ám amit vasárnap megcsináltak, új fejezet lehet ebben a gyermeteg játéknak tűnő állami terrorban:

Vasárnap egy kitakart lajstromszámú motorcsónakról zavarták meg Karácsony Gergely programbemutatóját.

Karácsony a TRIP nevű rendezvényhajón beszélt, amikor megérkezett mellé egy hangfalakkal felszerelt, azonosíthatatlan hajó, rajta három, kapucnis és napszemüveges, arcukat elrejtő emberrel.

Az Index videón is megörökítette őket:

De egy percig se foglalkozzunk Karácsony Gergellyel. Ez a harc ugyanis nem róla és nem Tarlós Istvánról szól, még csak nem is a főpolgármesteri választás eredményéről, és végképp nem a magyar választók meggyőzéséről.

Valójában egyszerűen arról van szó, hogy valódi konfrontációkat életükben nem látott, bevédett seggű, gátlástalan provokátorok hogyan akarják folyamatos alárendeltségben, zaklatottságban tartani azokat, akik nincsenek velük. És ők azok, akik ékes bizonyítékát adják annak is, hogy aki ma rajtuk kívül politizálni merészel, annak már nem Kádár János jut, hanem Rákosi Mátyás: aki nincs velük, az ellenük van. Csakhogy ennek már semmi köze nincs a nemzethez.

-vélemény-

sss
2019. október 18. | 20:14
impeach
sss
2019. október 18. | 16:57
Orosháza
sss
2019. október 18. | 20:14
impeach
sss
2019. október 18. | 16:57
Orosháza
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Németh Márton

Friss